Hetven év óta először tartott imát az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség kecskeméti közössége a Magyar Fotográfia Múzeum épületében, vagyis az egykori Kecskeméti Ortodox zsinagógában. A március 17-18-i sábáton közel harmincöt ember vett részt Kecskemét és környékéről.

A kecskeméti imákat vezető fiatal izraeli rabbi, Shalom Ber Radziner és családja rendszeresen Kecskeméten tölti a hétvégéket, a holokauszt óta ez volt az első alkalom, hogy ortodox rabbi vezette a pénteki és szombati istentiszteleteket. A múzeummal való megállapodás szerint ebben az évben már rendszeresen tart istentiszteleteket az EMIH kecskeméti közössége.

Célul tűzték ki, hogy azokat a zsidókat is bevonják a hitéletbe, akik eddig kevéssé, vagy egyáltalán nem voltak aktívak. Ehhez igyekeznek megteremteni azokat a feltételeket és kereteket, amik elengedhetetlenek a zsidó hagyományok gyakorlásához. A hitközség alapító okirata szerint az EMIH „egy új, konzervatív értékek és ősi gyökerek után kutató fiatal nemzedék képviselője, amely a Statusquo irányzat megújításával, egyesíti az autentikus értékrendet és ortodox hagyományokat a nyitottsággal és dinamikus gondolkodással.

A teljes cikk a hiros.hu oldalán olvasható.

Megszakítás