A Közép-Ázsiában őshonos fokhagymát már egészen régóta kapcsolatba hozzák a zsidókkal. A nagyrabecsült és népszerű fűszernövényt a zsidók már egészen a bibliai idők óta kedvelik, így nem meglepő, hogy a történelem során részben mint zsidó alapélelmiszert tartották számon. Az aish.com jóvoltából ismerkedjen meg ön is hat kevésbé ismert „fokhagymás zsidó” ténnyel.
Vágyódás az egyiptomi fokhagymára…
A fokhagymát oly nagyra értékelte az egyiptomi kultúra, hogy annak maradványait nemes emberek temetkezési helyén is megtalálták, s melyeket eredetileg azért helyeztek a sírkamrába, hogy az elhunyt a túlvilágon is élvezhesse.
Természetes hát, hogy a zsidók is megkedvelték a fokhagymát az egyiptomi rabszolgaság idején. Annyira szerették a fokhagymát, hogy a zsidóknak a kiszabadulások feletti öröme mellett is eszükbe jutott az. A Tórában olvashatjuk, hogy a pusztai vándorlás során a zsidók eképpen sóhajtottak fel:
„Emlékezzünk a halra, melyet Egyiptomban ettünk ingyen, az uborkára, a dinnyére, a póréhagymára, a vöröshagymára és a fokhagymára…” (4Mózes 11:5.)
A fokhagyma, mint esszenciális sábeszi hozzávaló
A fokhagyma már a régi időktől kezdve a sábeszi menüsor egyik fontos összetevője. A Talmud több bekezdést szentel annak, hogy elmagyarázza, a fokhagyma mennyire fontos összetevője a szombatnak. „Miben gyönyörködik az ember a szombat napján?” – áll a Talmudban a kérdés, melyre ráv Jehuda, ráv Smuél bár Silát fia, a ráv nevében így válaszol: „Egy tál céklában, nagy halban és fokhagyma fejekben.” (Sábát 118b.)
A Talmud egy másik helyen (Nedárim 31a.) egyenesen úgy hivatkozik a zsidókra, mint akik a szombatot, mint „fokhagymaevők” ünneplik, vagyis a fokhagymát szorosan azonosították a sábeszi étkezések központi ízesítőjeként.
Nem utolsó sorban pedig a zsidó Bölcsek fontos tulajdonságokat társítottak a fokhagymával, ahogy egy helyen írják:
„Boldoggá tesz, felmelegíti a testet, ragyogóvá teszi az arcot […] egyesek szerint szeretetet csepegtet azokba, akik eszik és eltávolítja belőlük a féltékenységet.” (Bává Kámá 82a.)
Talán kissé meglepő, de a fokhagymát – az erős szaga ellenére – régóta a romantikához kötik. A Talmud a fokhagymát is a szerelmi érzések előmozdító alapanyagának írja le. Különösen a fokhagymával ízesített szombati ételek keltenek romantikus légkört férj és feleség között… (Egy 2016-os tanulmány alátámasztani látszik a Talmud bölcseinek elméletét, ugyanis a kutatás szerint a fokhagyma fogyasztása után az emberek vonzóbbnak érezték a másik illatát, aminek valószínűleg az az oka, hogy a fűszernek kifejezetten jó egészségügyi hatásai vannak, és pozitív folyamatok indulnak be a szervezetben.)
A fokhagyma, mint „zsidó alapanyag”
Claudia Roden élelmiszertörténész szerint a szefárd zsidók még a mediterrán viszonylatban is kifejezetten nagy zöldségimádók hírében álltak. A Földközi-tenger térségében élő zsidók szorosan összekapcsolódtak a főzéshez használt friss zöldségekkel, ide értve a fokhagymát is. Sőt, valójában a fokhagyma annyira elementáris része lett a zsidó konyháknak, hogy arra idővel mint egyértelműen „zsidó alapanyagra” kezdtek tekinteni.
Isztambulban, amikor egy pusztító pestisjárvány elkerülte a zsidókat, akkor azt mondták, hogy a vírus a fokhagyma szaga miatt nem támadta meg a őket, akik akkor nem csak fogyasztották, de talizmánként is hordták, sőt a mezüzék mellé még az ajtókba is kiakasztották.
Egyes muzulmán közösségekben a fokhagymafogyasztást kifejezetten megvetik és lenézik. Így aztán a fokhagymafogyasztás élesen elválasztotta a zsidók és muszlimok főzési szokásait még akkor is, ha egyébként szorosan egymás mellett éltek.
Gil Marks, egy másik élelmiszertörténész külön megjegyezte, hogy „Történelmileg kifejezetten jellemző volt, hogy a zsidók egy-egy helyspecifikus ételt fokhagymával »javítsanak fel«. Így aztán sok kultúrában a fokhagymás ételeket zsidónak minősítették.”
Roden szerint a hús és zöldségek hagymás-paradicsomszószban való főzésére sokáig mint zsidó módra tekintettek, melyek a fokhagymával megbolondított változata még zsidósabbá tette az elkészítési módot.
A középkori olasz héber költő, a római Immánuel ben Salamon, vagy más néven Manoello, az 1200-as évek végén írt komikus költeményében egészen extravagáns kifejezésekkel kapcsolta össze a fokhagyma zsidó konyhában betöltött szerepét: „mert a szív megváltója a hagyma… fokhagyma, póréhagyma, az én békességem… a fokhagyma a föld szarvasbikája és virága…”
A németországi zsidó „fokhagymaközösségek”
A középkorban Speyer, Worms és Mainz városok körüli német területeken élénk zsidó vallási és kulturális élet folyt. Ezt a területet a három város kezdőbetűjéből alkotott mozaikszóval szokás rövidíteni, vagyis S W M, melynél a héberben az S-t sinnel, a W-t két váv-val az M-et pedig egy szóvégi mem-mel szokás átírni, ami a plusz váv kivételével megegyezik a héber fokhagyma, a „sum” szóval…
Azonban nem csak a mozaikszójáték utal ezen közösségek fokhagymaszeretetére. A német zsidókat olyannyira azonosították a fokhagymával, hogy a középkorból és a reneszánszból is fennmaradtak gúnyrajzok, melyeken a zsidókat egyik kezükben fokhagymacsokorral míg a másikban pénzes erszénnyel ábrázolták.
A fokhagyma és a spanyol inkvizíció
Az 1490-es évekre a zsidó életmód már oly annyira összekapcsolódott a fokhagymával, hogy a spanyol inkvizíció idején a fokhagyma puszta fogyasztása is felkeltette a gyanút az illetővel szemben, hogy zsidó lehet, s ezért megkínozták.
Andrew Bernaldez, a sevillai érsekség káplánja a Historia de los Reyes Catolicos című művében írt a zsidók üldözéséről is, s abban kiemelte, hogy a fokhagyma szaga a zsidó otthon egyik ismérve…
Fokhagyma és a jószerencse
Némely zsidó közösségekben a fokhagymát egyenesen a szerencsével társítják. Egyes szefárd zsidó körökben a fokhagymát a szemmel verés ellen is hasznosnak találják. A ladinóban vagyis a szefárd zsidók hagyományos nyelvében a fokhagyma „ajo” hasonlóképpen hangzik mint a szemet jelentő „ojo”. Miután megdicsértek valakit, szokás volt a gonosz szemet (melyről azt gondolták, hogy balszerencsét hoz) elhárítani azzal, hogy „al ajo ke sze la vaiga”, ami magyarul nagyjából annyit tesz, hogy „engedd, hogy a fokhagyma felszívja”.
Egyes szefárd közösségekben szokás volt egy kispárnára helyezett fokhagymagerezdet tenni a nyolcnapos kisfiú mellé a körülmetélési szertartáskor, mások pedig fokhagymát ajándékoztak a vendégeknek a pidjon háben vagyis az elsőszülött fiú kiváltásának ünnepségén.
Jiddisül van egy mondás „Az men eszt nist kájn knobl, stinkt nist fin mojl!”, mely szó szerint annyit tesz, „ha nem eszel fokhagymát, akkor nem lesz büdös a szád”, vagyis ha valaki nem tett rossz fát a tűzre, akkor semmi rejtegetnivalója sem lesz.