A Külügyminisztériumban és a Nemzetbiztonsági Tanácsban attól tartanak, hogy az ukrajnai háború ellenére sem tesznek le az izraeli zarándokok az Umánba utazásról. Becslések szerint már körülbelül ezer izraeli tartózkodik a térségben és továbbá ötven járatot foglaltak le Moldovába, ahonnan a hívek megpróbálnak majd bejutni Ukrajnába – írja az újkelet.

A breszlávi Náchmán rabbi (1772-1810) a haszidizmus alapítója, a Báál Sém Tov dédunokája volt. Spirituális tanítóként sok követőt gyűjtött maga köré. Umán városában érte a halál, sírja népszerű zarándokhely az egész évben, de ros hásánákor vonzza a legnagyobb tömeget. A sírhoz látogatók között nemcsak a breszlávi haszidizmus követőit találjuk, hanem a zsidóság minden irányzatából érkeznek a szellemi megújulásra vágyók.

A közép-ukrajnai Umán körzetét kevésbé érintette a háború, de legalább öt támadást és rakéta becsapódásról számoltak be. Az utolsóról két héttel ezelőtt, jegyzi meg Serki.

Az umani zsidó közösség vezetői kitartanak amellett, hogy Uman messze van a frontvonaltól, és még lehet találni a biztonságos módját a zarándoklat megtartásának.

A múlt hónapban Ukrajna izraeli nagykövetsége közleményt adott ki, amely szerint a jelenleg is zajló háború miatt minden turistát kitiltottak az országból, és a zsidó újév ünnepségeinek megtartása, amely idén szeptember végére esik, „bizonytalan”.

„Az Ukrajnába látogatók életével és jólétével kapcsolatos aggodalmak miatt, valamint az országunkban zajló kirívó orosz háború fényében, minden erőfeszítés ellenére sem tudjuk garantálni a zarándokok biztonságát, és jelenleg nem engedünk be turistákat és látogatókat Ukrajnába”

– mondta Jevgen Kornicsuk a nagykövetség Facebook-oldalán közzétett augusztusi nyilatkozatában.

,,Ebből kifolyólag Önökhöz fordulunk, mert imáik fontosak számunkra. Kérjük, imádkozzanak azért, hogy ros hásáná előtt véget érjen a kirívó és kegyetlen orosz agresszió miatt kitört ukrajnai háború, és imádkozzanak Ukrajna győzelméért. Reméljük, hogy az imák beteljesülnek, és Ukrajna ismét olyan ország lesz, amely nagylelkűen fogad látogatókat Izraelből, és különösen azokat az Ukrajnába érkező zsidókat, akik az igazak sírjánál tesznek látogatást”

– tette hozzá.

 

Rossz hír: elmarad az umáni zarándoklat

Minden évben vallásos zsidók tízezrei ünneplik ros hásánát a breszlávi Náchmán rabbi sírjánál.