Az Odesszából a biztonságosabb Nyugat-Ukrajnába költöztetett Tikva árvaház és iskolák számára több mint 1,1 millió fontot adományoztak Angliában. Az Ukrajnai Zsidó Közösségek Föderációjának további 860 ezer fontnyi támogatást juttattak nagylelkű adományozók, hogy 30 ezer csomagot oszthassanak ki a háború sújtotta ország 180 közösségében – adta hírül a The Jewish Chronicle.

A gyűjtés a Charity Extra nevű adománygyűjtő oldalon folyt, ahol a linkre kattintva, változatlanul lehet adakozni. A Charity Extra alapítója, Yitzi Bude elmondta:

„A világot megrázzák az Ukrajnában folyó, tragikus események. Az országból származó, rémisztő felvételek és képek megmutatják, milyen nagy szüksége van most az ukrajnai embereknek a mi segítségünkre. Gondolkodás nélkül és a legjobb tudásunk szerint segítettünk és nagyon hálásak vagyunk az emberek fantasztikus reakciójáért. Döbbenetes, hogy a XXI. században még sor kerülhet ilyesfajta eseményekre. Mindent meg kell tennünk, hogy segítsünk.”

Egy másik adománygyűjtő szervezet, a The Chesed Fund zsidó árvaházak számára gyűjt pénzt, hogy abból fedezhessék részben a menekülést, részben a gyermekek megfelelő ruházását és egyéb szükségleteik kielégítését. Számukra ide kattintva küldhető adomány.

Korábban oldalunk is hírt adott egy zsidó árvaháznak szervezett gyűjtésről. A Chomot sel tikvá (a Remény falai) által a mariupoli árvaház javára szervezett gyűjtéshez ezen a linken lehet csatlakozni. 

Címlapkép: Tikva árvaház 2019-ben

Megszakítás