Néhány héttel ezelőtt volt a magyar irodalom egyik fontos költőjének, Kiss József (1843–1921) halálának századik évfordulója. A centenárium kapcsán írtam egy cikket, majd készítettem egy másikat az Egység legújabb számába is.
Amikor az utóbbihoz anyagot gyűjtöttem, akkor – sok érdekesség mellett – egy megdöbbentő információt is találtam:
Kiss József egyik verseskötete volt az első, amit 1944-ben, a zsidó szerzőjű könyvek megsemmisítésekor a zúzdába hajítottak.
Ebben az írásban a vészkorszak történelmének ezt a barbár eseményét idézem fel.
„Közkívánatra”!
A magyarországi szélsőjobboldal szellemi kútmérgezését kiválóan dokumentálja az 1933–1944 között megjelenő Függetlenség című – antiszemita – napilap. Az 1944. február 20-ai számában „közkívánatra” közölte az ismertebb zsidó származású írók névsorát. A listázásra azért volt szükség, mert a szerkesztőség rengeteg levelet kapott nemcsak magánszemélyektől, de még vidéki könyvtáraktól is, ugyanis sokan bizonytalanok voltak egyes kötetek kapcsán. Vajon zsidó írta azokat?
A zsidó szerzők listáját vitéz Kolosváry-Borcsa Mihály (mint háborús bűnöst végezték ki), a Függetlenség főszerkesztője vezette akkurátusan, s tette „közkinccsé” az 1943 őszén megjelent, A zsidókérdés magyarországi irodalma című könyvének függelékében, ahol mintegy 800 írót és fontosabb művét közölte abc sorrendben. Az újságban azonban a listának csak töredékét hozták le, kihagyva jónéhány nagyobb nevet, így az első, félhivatalos felsorolásból még hiányzott Karinthy, Szerb, Vihar, Zelk stb.
Zsidó könyveket hulladék papíráron
A hivatalos lap április 30-ai, vasárnapi számában „rendeletek egész sora jelent meg, amelyek nemzet- és fajvédelmi szempontból hosszú évek mulasztását hozták helyre.” Ezek között szerepelt a zsidó szerzők műveinek többszörösítési, közzétételi és forgalombahozatali tilalma, melyet az időközben államtitkár-kormánybiztosnak kinevezett Kolosváry-Borcsa fogalmazott meg.
Kifejezték tehát, hogy az új rendszerben zsidó írókra sincs szükség, de úgy látszik, hogy egy kicsit mégis, ugyanis a tudományos tárgyú munkákat írókat így sem tudták nélkülözni:
„Tudományos tárgyú írói mű többszörösítésére, közzétételére és forgalomba helyezésére közérdekből a vallás- és közoktatásügyi miniszter a miniszterelnökkel egyetértésben kivételesen engedélyt ad.”
Ezek kutatás céljával továbbra is maradhattak a könyvtárakban, csupán megjelölték hatóságilag a borítót:
„Zsidó könyv!”
A rendeletben felsorolt magyar és külföldi zsidó szerzők könyveit tilos lett tehát a továbbiakban forgalmazni, de még csak kölcsönadni is. A könyvtáraknak, iskoláknak, egyesületeknek stb. kimutatást kellett készíteniük az inkriminált kötetekről, majd a bejelentett példányokat a meghatározott helyen be is kellett szolgáltatni a saját költségükön. A beszolgáltatott könyvekért pedig „a hulladékpapír hatóságilag megállapított árát térítették meg”. A „papírgyűjtő szervek” mázsánként hat pengőért vásároltak meg a könyveket. A rendelet a leadott könyvek sorsára is kitért: azokat „késedelem nélkül” megsemmisítik.
Természetesen a rendelet készítői is tudták, hogy bármennyire is igyekeznek, a zsidó szerzők listája nem teljes, ezért külön is felhívták a figyelmet arra, hogy a szabályzást alkalmazni kell minden zsidó szerzőre, azokra is, akiket esetleg kifelejtettek. Arról pedig, hogy ki számít zsidónak és ki nem, az 1941. évi XV. t.c. 9. és 16. §-ok voltak az irányadók.
Otthon is tessenek lomtalanítani!
Habár a rendelet nem vonatkozott a magánkönyvtárakra, de ha valaki valamilyen furcsa indok miatt a polcán hagyott „zsidó könyvet”, akkor sem ajánlhatta azt az ismerőseiknek. Annak érdekében, hogy minél több otthont tisztítsanak meg, Kolosváry-Borcsa május végén a rádióban a következőket mondta:
„A megsemmisítésre ítélt könyvek szerzőinek mintegy százhúsz magyarországi és harmincöt külföldi zsidó írót felölelő első névsora természetesen nem az utolsó lista. A papírmalom felé vezető úton követni fogják a most még nem szereplő többi zsidó írók is az első csoportot, amellyel az idegen szellemiségnek csak az utolsó évtizedekben közismertté lett legkirívóbb képviselői tűnnek el.
Tökéletes munkát azonban így sem végezünk, ha nem siet segítségünkre a magyar társadalom. Ezért itt, a rádió nyilvánossága útján kérek minden öntudatos magyar embert, gondoljon családjára, gyermekeire, hozzátartozóira és semmisítse meg a tulajdonában lévő zsidó könyveket, vagy szolgáltassa be a zsidókérdést kutató magyar intézetnek. […]
Könyvégetők! – rikoltják a vádat az ellenség rádióiban a papírmalomba induló irodalom szerzőinek világnézetei és vérségi hozzátartozói. Igen! Könyvégetők vagyunk. Megvalósítjuk azt, amit az utolsó évtizedek nemzetünk sorsáért mártírhittel és meggyőződéssel küzdő magyar szellemei: Gömbös Gyula, Prohászka Ottokár, Wolff Károly, Méhely Lajos és névtelenül sírba szállott többi bajtársaink követelnek. […]
Mindenekelőtt áll előttem a hűség fajtámhoz!
A magyar szellemi élet megtisztítása ezért, ebben a jelben történt.”
A beszéd célt ért, hiszen az 1944. május 8. és 12. között lezajlott évi papírgyűjtési napokon a főváros egyes részeiben, de különösen a Ferencvárosban, a Józsefvárosban, a Belvárosban és Budán nagy kupacokban álltak a papírszeméthegyeken a zsidó szerzőjű könyvek, azok, melyeket a magánemberek dobtak ki.
A leltár eredménye
Miután május 14-én lejárt az intézményekre és boltokra vonatkozó kötelező bejelentés határideje, a Függetlenség örömmel tudatta:
„Már csak hetek vagy napok választhatnak el attól a perctől, amikor valamelyik papírgyár őrlőmalmában megkezdődik az országot elárasztó zsidókönyvek szétzúzása. Papír, tiszta fehér, igazi magyar könyvek kiadására lesz alkalmas ez a papír, amely eddig idegen célok és idegen fajta érdekében mételyezte a magyarok lelkét, a fővárostól kezdve a legkisebb tanyai gazdakörökig.”
A beszámolóból az is kiderült, hogy kiknek a könyveit ítélték a legnagyobb számban megsemmisítésre: a „pálmát” Erdős Renée (született: Ehrenthal Regina, 1878–1956) vitte, az egyébként kikeresztelkedett író- és költőnő, aki még Adyra is nagy hatással volt. Őt követte Bródy Sándor író, Molnár Ferenc, majd a ma már kevésbé ismert Földi Mihály (született: Frankl Miksa, 1894–1943), a Pesti Napló szerkesztője, aki a Szahara című regényével vált ismertté Kosztolányi kritikája után. A dobogóról pedig éppenhogy lecsúszott Szomaházi István (született: Steiner Arnold, 1864–1927) író, akinek humoros novelláskötetei, mint például a Mindennapi problémák – boldogabb időkben – sokakat szórakoztattak.
Zsidó hulladékból nemzetgazdasági termék
Június 15-ig, a 2540 bejelentés alapján összesen 447.627 kötetet gyűjtöttek össze a 14 budapesti és a 44 vidéki kirendeltségből. A 220 tonna könyvet 22 vasúti kocsi szállította a budafoki Első Magyar Kartonlemezgyárba.
Összehasonlításképpen, az összegyűjtött zsidó szerzőjű könyvek az Országos Széchenyi Könyvtár nyomtatott könyvgyűjtemények majdnem negyedét jelentette (2006-ban az OSzK mintegy nyolcmilliós egységéből valamivel több, mint kétmillió darab könyv volt).
1944. június 15-ét a könyvek holokauszt-emléknapjává is nyilváníthatnák Magyarországon.
Ezen a napon, valamivel dél után, Kolosváry-Borcsa államtitkár, Dulin Elek minisztertanácsos, Gáspár Jenő, az Országos Magyar Sajtókamara igazgatója és Kurt Brunhoff, a budapesti német követség sajtóattaséja mintegy félmillió könyv megsemmisítését kezdte el. Az államtitkár a következőkkel éljenezte meg az eseményt:
„Ezzel az ünnepi aktussal, amelynek itt tanúi vagyunk, egy több, mint fél évszázados egészségtelen folyamat ér véget: a zsidó szellemiség elhatalmasodása a magyar szellem felett. Ez a folyamat körülbelül Kiss Józseffel kezdődött meg a magyar irodalomban, ő tette meg az első félig-meddig épkézláb kísérletet a hatvanas évek végén a magyar irodalomban való behatolásra, de ez a térfoglalás a magyar szellemtől mindvégig távol állott és mindig örökre idegen maradt. […]
Én vállaltam a könyvégető liberális oldalról annyiszor elítélt és barbárnak minősített szerepet, mert ezt az irodalmat ki kell tépni a magyar szellemi életből. Az ideérkezett könyvek szétzúzása az első lépés s első felvonásként körülbelül 500.000 zsidó könyv fog megsemmisülni. Ezzel a ténnyel együtt komoly nemzetgazdasági feladatot is teljesítenek, amikor újból nyersanyaggá válnak, papírrá, a magyar szellemi élet nyersanyagává.”
A beszéd után a díszes társaság elindult a zúzómalmok felé, ahol az államtitkár egy Kiss József verseskötetet vett a kezébe, s abból először a Legendák a nagyapámról egy strófáját idézte, majd a pusztító hengerek közé vágta a kötetet.
Ezt követően a munkások dobálták be a „mételyező” műveket, hogy azok szürke péppé zúzódjanak.
Hát így „tisztult meg a magyar szellemi élet” 1944-ben.
|
Nyitókép: Megsemmisítésre váró könyvszállítmány (forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára)
Források: „A magyar szellemi élet megtisztítása”, Függetlenség, 1944. 12. évf. 115. szám, 3. old. „Közkívánatra közöljük az ismertebb zsidószármazású írók névsorát”, Függetlenség, 1944. 12. évf. 41. szám, 7. old. „Megsemmisítik a zsidó írók könyveit”, Függetlenség, 1944. 12. évf. 97. szám, 1–2. old. „Őröl a papírmalom…”, Pesti Ujság, 1944. 9. évf. 134. szám, 4. old. „Több mint félmillió zsidó könyv indul a napokban a papírmalom felé”, Függetlenség, 1944. 12. évf. 119. szám, 7. old. „Megkezdték közel félmillió zsidó könyv megsemmisítését”, Uj Magyarság, 1944. 11. évf. 135. szám, 8. old. |