A náci és szovjet érában lerombolták, nemrég pedig régészek találtak rá a vilniusi nagyzsinagóga maradványaira.

Évtizedeken át sokan nem is sejtették a litván fővárosban, hogy lábaik alatt rejlenek annak a 17. századi zsinagógának a romjai, amely egykor Európa-szerte csodálatot váltott ki pompájával. A vilniusi épület felkutatására nemrég egy nemzetközi régészeti csoport vállalkozott – derül ki az Arutz Sheva írásából.

„Megtaláltuk az ima központjául szolgáló bimát, ami toszkán barokk stílusban készült. Ez volt a zsinagóga egyik legfontosabb része” – mondta Jon Seligman, az izraeli régészeti hatóság munkatársa.

A vilniusi zsinagóga 1630 környékén épült, és sokáig a litván zsidó élet fontos központjaként szolgált. A jiddisül beszélő tudósok és írók számára is csábító várost sokáig az „Észak Jeruzsálemének” is nevezték.

A világháborút megelőzően a helyi zsidóság aránya csaknem az egyharmadát is kitette a 60 000 lakosnak, ám többségüket meggyilkolták a náci megszállás során 1941 és 1944 között. A vilniusi zsinagógát felgyújtották, majd később a romjain iskolát építettek a szovjet rezsim idején.

„Ez nem csupán egy régészeti felfedezés” – nyilatkozott Faina Kukliansky, a 3000 fősre becsült litván zsidóság egyik vezetője a Nagyzsinagóga feltárása kapcsán. „A zsidó élet megértése mellett olyan pusztító ideológiák megértésében is segít, mint amilyeneket a náci és szovjet rezsimek képviseltek” – tette hozzá.

Simonas Gurevicius, a litván zsidóság másik meghatározó alakja szintén kiemelt jelentőségűnek ítélte a zsinagóga romjainak felfedezését. „77 évvel a vilniusi gettó mártírjai után talán én lehettem az első, aki a helyszínen imádkozott” – mesélte Gurevicius, aki bevallása szerint sírva fakadt, amikor az újonnan felfedezett helyszínen járt.

A város vezetése tavaly a zsinagógára épült iskolát már bezárta, és helyére jelenleg egy emlékmű felépítését tervezik. „Az iskola épületét két éven belül leromboljuk és 2023-ra, mikor Vilnius fennállásának 700. évfordulóját ünnepli, egy olyan helyet építünk, amely kellő méltósággal mutatja be a zsidó örökség gazdagságát” – tett ígéretet Remigijus Simasius, a város polgármestere.

zsido.com