A mai nap, cháj elul – elul hónap 18. napja (ebben az évben szeptember 18.), a hászid kalendárium egyik legjelentősebb ünnepnapja. Ezen a napon született 1698-ban a hászidizmus alapítója, Jiszráel ben Eliézer rabbi, közismert nevén a Báál Sém
Tov, majd később, 1745-ben az ő „szellemi unokája” a chábád hászidizmus alapítója, a ljádi Sneur Zálmán rabbi, más néven az Álter Rebbe, aki a mezricsi mágid tanítványa volt, akinek pedig a Báál Sém Tov volt a mestere. A két születésnap mellett ezen a napon kezdett, 36. születésnapján, tanítani a Báál Sém Tov, ez szintén örömteli eseményt jelent a hászidok számára.
A Báál Sém Tov – neve annyit tesz: a jó név ura – egy kis ukrajnai városkában született. Apja, Eliézer rabbi a rejtett cádikok elnevezésű, titkos társaság tagja volt. A kis Jiszráel öt éves volt, amikor apja elhunyt. Apjának utolsó szavai ezek voltak hozzá: Semmit ne félj, egyedül csak az Istent, szeress minden zsidót az egész szíveddel és az egész lelkeddel. A fiatal árva a környékbeli erdőket járva és meditálva töltötte ideje jelentős részét, ott találkozott apja egyik társával, és csatlakozott a társaságukhoz. Éveken át élte a rejtett cádikok életét, egyszerű kocsmárosnak és agyagásónak álcázva magát. Spirituális nagyságát csupán néhány, a miszticizmussal foglalkozó tanítványa ismerte, az Örökkévalóval való különleges kapcsolatát egészen a 36. születésnapjáig nem fedte fel az emberek előtt. Ekkor (1734-ben, elul hó 18-án), ahogyan fentebb utaltunk rá, mestere utasítására felfedte magát igazi valójában. Arra tanította az embereket, hogy minden teremtményben megtalálható az isteni egy kis szikrája, valamint arra, hogy az Örökkévaló egyformán határtalan szeretettel viszonyul minden egyes gyermekéhez, akár gazdag és tanult emberről, akár tanulatlan szegényről van szó. Hangsúlyozta, hogy az örömteli istenszolgálat és az egyszerű, tiszta hit sokkal fontosabb, mint az aszketizmus. Érthető, hogy tanai könnyen találtak utat a zsidó emberek szívébe, és nagy népszerűségre tettek szert.
Ezt a jeles napot azért nevezik chájnak, mert a héber betűk számok is egyben, a 18-at egy tíz számértékű jud, valamint egy nyolc számértékű chet betűvel írhatjuk le. A két betűből pedig kirakható a cháj szó, ami életet jelent. Elul hó 18. a hászidok örömteli napja általában, és speciálisan a lubavicsi hászidoké, a nap, mely a komoly, a megtérésre koncentráló hónapot életörömmel tölti meg. Így valósul meg a cháj elul, elul élete kifejezés. A hászidok gut jom tov, vagyis boldog ünnepet formulával köszöntik egymást, és örömteli összejöveteleket, jiddisül fárbrengeneket tartanak, ahol az étel-ital mellett természetesen nem maradhatnak el a tóramagyarázatok és egyéb beszédek, valamint a hászid dallamok éneklése sem.
E nappal kapcsolatban még két dolgot érdemes megemlíteni. A hászid tradíció szerint a cháj elullal kezdődő és ros hásánával végződő, 12 napos időszak minden egyes napja megfelel a megelőző év egy-egy zsidó hónapjának. Azt mondják, az embernek ezeken a napokon át kell tekintenie, mi mindent cselekedett az elmúlt év megfelelő hónapjában, emellett mérlegelnie kell az abban a hónapban végrehajtott tetteit és az eredményeit.
Az utolsó esemény, melyet ezzel a nappal kapcsolatban említünk, a prágai Máhárál, Jehuda Lőw rabbi jórcájtja, vagyis halálozási évfordulója. A Máhárál 1525-1609-ig élt, különlegesen nagy tóratudós, filozófus és kabalista volt, kora prágai és csehországi zsidóságának legnagyobb vezetője. Az ő nevéhez fűződik a gólem, az agyagember, melynek elsősorban az volt a feladata, hogy megvédje a prágai zsidó közösséget az akkoriban igen gyakori vérvádak nyomán kitörő vérengzések elől. Azt mondják, a gólem a mai napig ott fekszik a prágai Alt-neu sul padlásán.