A 18 órás tóratanítás alatt 250 000 dollárt gyűjtöttek össze a magas iskolai tandíjak kompenzálására.
Shlomo Einhorn rabbi rekordhosszúságú előadást tartott Los Angeles-ben. A tanítás, amit élőben közvetítettek, megtekinthető a YouTube-on. Az akció célja az volt, hogy adományokat gyűjtsenek azon családok számára, akik nem tudják a zsidó iskolák magas tandíját kifizetni.
A rabbi elmondta, az ötlet akkor született meg a fejében, amikor végighallgatott egy véget nem érő telefonbeszélgetést, amely felesége és egy másik nő között zajlott. „Az a nő egyszerűen nem tudta abbahagyni a beszédet, nem hagyta, hogy a feleségem közbeszóljon. Arra gondoltam, hogy talán hamarosan megdönti a leghosszabb folyamatos beszéd világrekordját. Ekkor villant át az agyamon, hogy talán én is megpróbálkozhatnék valami hasonlóval”.
A rabbi összekapcsolta rekordkísérletét egy adománygyűjtő akcióval. Az Egyesült Államokban a felekezeti iskolák mind magánintézményként működnek. A magas tandíj nagyon sok család számára megfizethetetlen. Einhorn rabbi célja az volt, hogy az előadás alatt negyedmillió dollár (kb. 72 millió forintot) gyűljön össze. A cél megvalósult, a pénzt a Los Angeles környéki zsidó iskoláknak juttaták el, hogy tandíj-kedvezményt nyújthassanak a rászoruló diákok szüleinek.
Amikor arról kérdezték, hogy mi volt a legemlékezetesebb momentum a maratoni tanóra alatt, így felelt: „A legutolsó szakasz. Azt gondoltam, hogy a végére már teljesen kimerült leszek, de nem így volt. Az adrenalin ébren tartott. Éppen akkor érkezett meg egy iskolás csapat a kirándulásról, és rögtön csatlakoztak a tanuláshoz. Mivel éppen őértük csináltam az egészet, ez sok energiát adott a legvégére”.
A környékbeli rabbik és iskolai osztályok mind eljöttek, hogy személyesen hallgassák meg Einhorn rabbit, de távolabbi jesivákban is szüneteltették a tanítást, és a közvetítést nézték helyette.
„Nagyon szívesen csináltam, igazán élvezetes volt. Arra inspirált, hogy a tóratanulást mindig folytatni kell” – gondolt vissza 18 órás előadására a Los Angeles-i Yavne iskola igazgatójaként dolgozó rabbi, aki még nem biztos abban, hogy jövőre megpróbálkozik az idei rekord megdöntésével.