Az Azrieli Alapítvány a new yorki Yeshiva University számára utalja az összeget, hogy ösztöndíjakat tudjon biztosítani.

Az alapítványt egy kanadai üzletember David J. Azrieli hozta létre 1983-ban, azóta legalább 800-an tanulhattak az egyetemen működő Azrieli Graduate Schoolban, szerte a világból – olvashat olvasható a jpost.com cikkében.

Az egyetem közleménye kiemeli, hogy hallgatóikra milyen mély benyomást tesz az intézmény légköre, ami a következő hallgatói generációt is inspirálja. A végzőseik aztán a saját zsidó közösségeiknek adják át a megszerzett tudásukat – hangsúlyozza a Yeshiva University.

Ez az adomány eddig az egyik legnagyobb, aminek a fókuszában a zsidó oktatás áll – mondta az alapítvány jelenlegi vezetője Dr. Naomi Azrieli.

zsido.com

Kép: jpost.com