Zsidó élet a karanténban

Az élet többet nem lesz olyan, mint azelőtt, az egyszer biztos. Miközben sajnálattal és együttérzéssel nézzük és olvassuk a híradásokat a koronavírus okozta tragédiákról,  halálos áldozatok ezreiről,  megbetegedettek százezreiről,  elkerülhetetlen, hogy az ember elgondolkozzon azon, mit is tanulhat a szörnyűségből, mit is akar üzenni Isten ezzel a mostani pusztulással.

 

Hívő emberként elfogadjuk, hogy Isten szándékát és cselekedeteinek okait nem tudhatjuk, hiszen az emberi logika nem foghatja fel az örökkévalóság bonyolult rendszerét, ahogy a próféta fogalmaz:

 

„Mert a ti gondolataitok nem az én

gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim

– mondja az Örökkévaló.” (Jesájá 55:8.)

 

Az üzenetet ugyanakkor megpróbálhatjuk dekódolni, ennek legegyszerűbb módja, hogy megnézzük, melyek azok a pozitív változások, melyeket a tragédia előidézett, és, minden bizonnyal, azokra kell még nagyobb hangsúlyt fektetni. Jómagam számos ilyen pozitív fejleményt tapasztaltam annak ellenére, hogy bizony súlyos árat fizetünk mindannyian ezekért a tapasztalatokért.

 

Az otthon szentsége

A bezártság mindannyiunk figyelmét ráirányította az otthon szerepének fontosságára. A mindennapi rohanó életben, akarva vagy akaratlanul, otthonunk sokszor átjáróházként funkcionál, a hely, ahol megpihenünk két elmenetel közt, ahol eszünk, iszunk, alszunk és némi időt töltünk szeretteinkkel. A mostani helyzet ugyanakkor megmutatja, hogy otthonunk nem köztes állomás, hanem a végcél maga. Az otthon a legszentebb hely kell legyen mindannyiunk életében, a hely, ahol igazán önmagunk lehetünk, a hely, ahol a leginkább lenni akarunk, azokkal az emberekkel, akikkel a leginkább szeretnénk időnket eltölteni. A zsidó értékrendben az otthon minden bizonnyal a legmagasztosabb helyen áll, ugyanakkor a modern világ behatásai miatt ez a szentség elveszett, abból kicsiny kóstolót esetleg a sábáti pihenés és együtt töltött idő alatt kaptunk.

Megtanuljuk azt is, hogy otthonunknak mennyi arca van. Most, hogy zsinagógáink és iskolánk kapui zárva vannak, legtöbben home office-ban dolgozunk, a társasági élet a minimum szintjére szorítkozik, otthonunk egyszerre vált munkahellyé, iskolává, zsinagógává, tanházzá.

Most megismerjük, hogy otthonunknak mennyi arca is lehet, és a zsinagógák és tanházak szentségét invitálhatjuk saját hajlékunkba.

 

A fontos és a nem fontos

Sokakkal beszélgetve a karantén-élményekről azt tapasztaltam, hogy az embereknek, amiatt, hogy többségük nem jár munkába, mintha több idejük lenne. Olyan dolgokra juthat energia és odafigyelés, melyekre a rohanó hétköznapokban aligha jutott. Olvasás, tanulás, elmélyült ima és a szeretteinkkel való beszélgetések mind-mind tartalmasabbá tehetik a karanténban töltött időt. Számos olyan dolgot, mellyel a hétköznapok során megszámlálhatatlanul sok időt töltöttünk, most egyáltalán nem csinálunk.

Vajon kihasználjuk-e az időt, vajon meg tudjuk-e tölteni igazi tartalommal?

 

Elektronikai eszközök

Miközben azt látjuk, hogy elektronikai eszközeink, mobiltelefonok, laptopok és táblagépek szinte folyamatosan lekötötték figyelmünket és úgy tűnt, hogy a most felnövő generációt képtelenség elmozdítani a képernyők elől, rájövünk, hogy ha jó célra használjuk ezeket az eszközöket, akkor a legnagyobb segítség lehetnek ilyen vészterhes időkben. Azt gondoltuk, hogy ezek az eszközök csak arra jók, hogy az időt múlassuk velük, most felismerjük, hogy valójában mennyi pozitív energiát képesek megmozgatni, ha azt tanulásra és az egymással való kapcsolattartásra, egymás megerősítésére használjuk. A számtalan, már magyar nyelven is elérhető Tóra-előadás, zsinagógát pótló imádságok és tanulókörök szentséget hoznak abba a világba, melyről azt hittük, hogy kultúránkat és civilizációnkat pusztíthatja el.

 

Nincs eredendően jó vagy rossz, csak az a kérdés, hogy mire használjuk.

 

Szeretteink

Azzal, hogy kényszerűségből a megszokottnál több időt töltünk szeretteinkkel, még közelebb kerülhetünk egymáshoz, még inkább megismerhetjük házastársunkat, gyermekeinket. Sokunkat meglephet, mikor rájövünk, mennyi mindent nem tudtunk a másikról, mennyi, számunkra eddig ismeretlen arca van azoknak, akik a legközelebb állnak hozzánk.

A Gondviselés megtanít bennünket az idősekről való gondoskodás fontosságára is, hiszen ez az a generáció, mely leginkább veszélyeztetve van a vírus által és amely a leginkább rászorul segítségünkre. Itt az alkalom, hogy visszaadjunk valamennyit abból a sok jóból, melyet tőlük korábban kaptunk.

 

Önvizsgálat és önmegismerés

Miközben az átlagosnál lényegesen több időt töltünk azon szeretteinkkel, akikkel egy fedél alatt élünk, saját magunkkal sem töltöttünk rég annyi időt, mint ezekben a napokban. Használjuk ki az alkalmat arra, hogy számot vessünk magunkkal, ismerjük meg magunkat még alaposabban. Ehhez segítséget nyújthat az elmélyült imádkozás, a tanulás és a meditáció különböző formái, melyek segítségével úgy tudunk befelé fordulni, hogy közben nagyon is kifelé, a nálunk Feljebbvaló irányába tekintünk. Karanténban lenni nem kis lelki és pszichés próbatétel, hiszen legtöbben nem viseljük jól a bezártságot még akkor sem, ha ez történetesen a saját otthonunkba való izolációt jelenti. Zsidó emberként azonban nem kell messzire mennünk annak érdekében, hogy képesek legyünk nem csak megőrizni józanságunkat, de gazdagabbá válni a tapasztalatok által. Forduljunk az őseinktől kapott gazdag örökséghez, amikor tanácsot várunk azzal kapcsolatban, hogy miként őrizhetjük meg lélekjelenlétünket és erőnket ilyen vészterhes időkben.

 

A nagy kérdés

Mindez szép és jó és ugyan nem tudjuk, mikor lesz vége a tragédiának, annyit bizonyosan tudunk, hogy egyszer vége lesz. Vajon mit viszünk magunkkal majd visszatérő hétköznapi életünkbe a karanténban tanultakból? Vajon képesek leszünk-e megőrizni otthonunk szentségét vagy úgy fordítunk hátat a hetekig vagy hónapokig menedéket nyújtó hajlékunknak, hogy nem is emlékszünk majd, mennyi mindent kaptunk otthonainktól ezekben az időkben? Vajon képesek leszünk-e másként priorizálni a fontos és a kevésbé fontos dolgok közt vagy ismét elcsavarja fejünket az a sok, visszatekintve felesleges cselekvés, melyek a hasznos és fontos dolgok elől vették el az időt? Vajon fogjuk-e tudni kütyüjeinket magasztos célokra használni majd akkor, mikor visszatérünk az iskolákba, munkahelyekre és visszaáll a normális élet?

Ha ugyanis a válasz nem a fentiekre, akkor a karantén ténylegesen mindössze egy tovatűnő krízisidőszak volt, és az a rengeteg áldozat, mellyel együtt járt, mind haszontalan és felesleges. Ne hagyjuk, hogy ez így legyen.

 

Vajon mit viszünk magunkkal majd visszatérő hétköznapi életünkbe a karanténban tanultakból?

 

Megyeri András Jonatán írása

 

A cikk az Egység 129. számában jelent meg.

  • Küldés emailben