Izraelben mintegy 24 ezer vakként regisztrált ember él, közülük nagyjából 22 ezren rendelkeznek szavazójoggal. Egy izraeli fejlesztésű, mesterséges látást biztosító eszköznek köszönhetően segítség nélkül adhatják le a szavazatukat, megőrizve annak titkosságát.

A jeruzsálemi központú, mesterséges látásra alkalmas eszközöket gyártó OrCam cég az izraeli parlamenti választás előtt állapodott meg a Központi Választási Bizottsággal, valamint az Izraeli Vakok Központjával. Céljuk az volt, hogy minden szavazónak biztosíthassák a titkos szavazásra való demokratikus jogát. Az OrCam MyEye 2 nevű eszköze a vakok, részlegesen látók, illetve az olvasási nehézséggel, vagy olvasási kimerültséggel küzdők számára a legmodernebb hordható mesterséges látás technológiát képviseli. Az eszközt a szemüveg keretére szerelik, és az a használó kézmozdulatát, vagy tekintetét követve azonnal képes arra, hogy felismerje és hangosan felolvassa a nyomtatott, illetve digitális formátumú szöveget, például a szavazócédulára nyomtatottakat. Izraelben nem választási íven kell a kívánt pártot megjelölni, hanem a párt nevét feltüntető cédulát kell borítékba helyezni. Minden választófülkében rendelkezésre áll az összes induló párt cédulája egy rácsos tartóeszközben.

A Választási Bizottság azt követően választotta ki az OrCam eszközét, hogy a kiírt pályázatra beérkezett összes szerkezetet és megoldást megvizsgálta. „Ez a világon a legelső alkalom, hogy vak és látássérült emberek önállóan, kíséret nélkül gyakorolhatják szavazati jogukat.”- mondta az OrCam társalapítója és elnöke, Ziv Aviram. „A Választási Bizottsággal való együttműködésünknek köszönhetően megmutathatjuk, hogy az úttörő mesterséges intelligencia hogyan teheti jobbá állampolgárok tízezreinek életét. Reméljük, hogy a világ követni fogja azt a példát, melyet Izrael mutat, és lehetőséget ad vak és más látássérült embereknek arra, hogy önállóan élhessenek az egész világon.”

Választási cédulák egy izraeli szavazófülkében

A programot jelenleg 12 szavazókörben alkalmazzák az ország legdélebbi csücskében fekvő Éjláttól egészen az északi Akkóig, mind a zsidó, mind pedig más közösségekben. A pontos helyszíneket a Választási Bizottság honlapján teszik közzé.

Amikor kedden megkezdődik a szavazás, a vak és látássérült állampolgárok választhatnak, hogy saját szavazókörzetükben voksolnak-e, a saját maguk által választott kísérő segítségével, vagy a speciálisan a számukra felszerelt szavazóhelyiségbe mennek, és az úttörő módszer igénybe vételével szavaznak. Az OrCam eszközzel felszerelt, a program próbajáratán részt vevő szavazóhelyiségekben is lehetősége lesz a választóknak arra, hogy a saját maguk által megválasztott kísérő segítségével szavazzanak, ha szükség van rá.

Az eszköz használatban

Az OrCam nevű céget Ziv Ámirám és Ámnon Sáásuá professzor alapította 2010-ben. Ők voltak az önvezető szerkezeteket fejlesztő Mobileye társalapítói is, ezt a céget az Intel 15,3 milliárd dollárért vásárolta meg 2017 augusztusában. A cég MyEye nevű eszköze 40 országban 25 nyelven érhető el.

zsido.com

Forrás: JPost

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287

 

Megszakítás