A Lubavicsi Rebbe felesége, Chájá Muská rebecen halálának évfordulóján tartják meg évente New Yorkban a „kinusz hásluchosz”, vagyis a női küldöttek gyűlése elnevezésű eseményt.

A nagyszabású rendezvény célja, hogy összehozza és összekapcsolja a lubavicsi mozgalom női küldötteit a világ minden tájáról, segítsen nekik feltöltődni és újult energiákkal folytatni a megkezdett utat. A Rebbe gyakran idézte a Talmudot (Szotá 11b): „Az Egyiptomból való kivonulás a kivonulás nemzedékének szentéletű asszonyainak érdemében történt.” – és így magyarázta: az egyéni és a globális változásra mi nemzedékünkben is a szentéletű asszonyok érdemében kerül sor.

Ebben az évben, a rebecen halálának harmincadik évfordulóján, több mint háromezren vettek részt a rendezvényen. Az ötnapos eseményt lezáró gálán jelentették be a nagy hírt, miszerint hamarosan megnyílik az izlandi Chábád központ, teljessé téve így az európai fővárosokban megtalálható Chábád központok sorát.

Az ötnapos rendezvénysorozaton számos program közül választhattak a küldöttek. Természetesen mindenki legalább egyszer ellátogatott az ohelhez, vagyis a Rebbe sírjához. Beszédek, workshopok, gyűlések, és a felemelő napokat végül lezáró gálaest biztosította, hogy mindenki megtalálja a saját helyét. A kisgyermekekkel érkező női küldötteknek bébiszitterek álltak a rendelkezésére, és gyermekeknek szánt elfoglaltságok sokasága biztosította, hogy egy-egy előadást, vagy inspiráló beszédet nyugodtan végig tudjanak hallgatni. Nagyszabású étkezések és közös utazások is segítették az egymásra hangolódást, és azt, hogy a résztvevők a találkozó minden egyes percét ki tudják használni, tapasztalatot tudjanak cserélni és a lehető legjobban meg tudják erősíteni egymást a küldetésük végrehajtásában.

Ehhez nyújtottak segítséget azok a  programok, beszédek és találkozók is, melyek tematikája a modern technológia alkalmazásától kezdve a fejlesztésen és adománygyűjtésen keresztül egészen az iskolaalapításig és a felnőttoktatásig terjedt. Gitit Davidovits, aki Magyarországról alijázott férjével, Jiszráel rabbival az Izrael központjában fekvő Petách Tikvában vezet Chábád-központot, ebben az évben harmadszorra vett részt a kenesz hásluchoszon, és így írta le a rendezvény sokszínűségét és gazdagságát: „Mintha kincseskamrába kerülne az ember, ahol azt mondják neki, hogy kezdjen el gyűjtögetni, és annyi drágasággal térhet haza, amennyi csak belefér a zsebébe… Az idő és a zsebek mérete behatárolt, de amit össze tudunk gyűjteni, erőt ad az egész elkövetkező évre magunknak, a családunknak és a közösségünknek is. El kell tehát dönteni, hogy hogyan használjuk fel a rendelkezésre álló időt, és ez egyáltalán nem könnyű.”

„A Rebbe azt akarta, hogy részesei legyünk globális víziójának, egyben azt is világossá tette a számunkra, hogy nem állhatunk meg, nem adhatjuk fel, és semmiképpen elégedhetünk meg csupán a múltbeli teljesítményünkkel”- hangsúlyozta a lezáró gálán beszédében Mariashi Groner, a Charlotte-i chábád küldött. „Mindannyian az élet parkjában sétálunk. De különleges érdem tudni, hogy az e világbeli sétánknak valódi értelme van.”

Több mint 2000 női küldött egy képen

„A Rebbe mindig azt mondta: „Nem csupán követőket akarok, vezetőket is. Ezért küldök küldötteket, hogy megváltoztassák a világot, és emberek millióihoz jussanak el.” A nőknek pedig ezt mondta: „Ti nem a ’küldöttek feleségei’ vagytok, ti magatok is küldöttek vagytok.” Az idei, több mint kétezer női sáliáchot felsorakoztató fényképen minden egyes női küldött tanít, programokat szervez, vendégeket fogad, Chábád házat vezet, és neveli gyermekeit, akik szintén nem csupán küldöttek gyermekei, hanem ők maguk is küldöttek.” – kommentálta az egyik résztvevő az ikonikus képet, melyen a résztvevők nagy része a Chábád-mozgalom főhadiszállása előtt, az Eastern Parkway 770. szám alatti híres téglaépület előtt sorakozik fel.

zsido.com

Megszakítás