Téli olimpia: a dél-koreai chábád már felkészült a rohamra

Bár az ország zsidó közössége kis létszámú, a téli olimpia miatt sok zsidó turista, sportoló és sajtómunkás érkezése várható. A Chábád-mozgalom helyi képviselői nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy senki se szenvedjen hiányt, aki kóser ételeket vagy zsinagógát keres.

A kevés dél-koreai zsidó intézmény Szöulban található, az olimpiai versenyszámokat azonban  Pyeongchang megyében rendezik meg. A lubavicsi küldöttek így szintén vidékre települnek a rendezvény idejére, és ideiglenes éttermet nyitnak a helyszínen, ahol reggelit, ebédet és vacsorát is felszolgálnak. A menüben hagyományos koreai fogások is szerepelnek a megszokott ételek mellett, és a vegetáriánusoknak is lesz miből választaniuk. A kóserságra ügyelő sportolók számára az étterem az olimpiai faluba szállítja ki az ételt. A fizikai mellett nagy lesz a választék a szellemi táplálékból is: a chábád rabbik megkönnyítik a szombattartást, gondoskodnak a közösségi imákról, Tórát tanítanak és természetesen tfilint biztosítanak az érdeklődők számára.

“Gyakran tartunk akár több száz fő számára is rendezvényeket a helyi Chábád-központban, de ez lesz az első eset, hogy ekkora tömeg rendelkezésére kell állnunk” – mondta Osher Litzman rabbi, aki tíz éve vezeti a szöuli lubavicsi kirendeltséget.

A rabbi becslése szerint mintegy ezer zsidó élhet a dél-koreai fővárosban, elsősorban amerikai katonák, angoltanárok, diplomaták és olyan egyetemi hallgatók, akik az Egyesült Államokból vagy Kanadából érkeznek néhány évre kelet-ázsiai tanulmányokat folytatni.

A Litzman család szombatonként 40-50 vendéget fogad otthonában. Ez a szám a nagyünnepeken 200 fölé emelkedik. A rabbi és felesége ezen kívül kóser éttermet és élelmiszer boltot is üzemeltet, illetve egy weboldal segítségével az ország távoli pontjára is küld kóser termékeket.

 A szöuli olimpia remek lehetőséget biztosít a helyi Chábád számára, hogy még több zsidó számára elvigye a Tóra üzenetét, ezért Litzman rabbi nagy lelkesedéssel készül a megnyitóra. “Nagyszerű dolog ez, amire már nagyon régóta várunk. A téli olimpia hatalmas lehetőség, hogy kiterjesszük szolgáltatásainkat és megtanuljuk, hogy miként lehet ilyen mennyiségű ember igényeiről gondoskodni” – mondta a rabbi.

A szöuli Chábád-központ 2008-as megnyitása előtt a fővárosban működő amerikai katonai támaszponton volt némi zsidó közösségi élet, az elmúlt évtizedben pedig a Chábád-ház várja a zsidóság iránt érdeklődőket, köztük nem-zsidókat is. “Sok koreai látogat ide minden nap. Tanulni akarnak a zsidóságról, kóser élelmiszert vásárolnak, kérdéseket tesznek fel, tanácsot kérnek. Szívesen fogadjuk őket” – mondta Litzman rabbi.

A koreaiak nem csak barátsággal, hanem komoly érdeklődéssel fordulnak a Tóra és a zsidó hagyományok felé. “Nagyra becsülik, hogy annyi ellenség közepette képesek voltunk a fennmaradásra. Vannak, akik azt próbálják megfejteni, hogy mi lehet a sok sikeres zsidó üzletember titka. Olyanok is akadnak, akiket a Talmud bölcsessége érdekel. Sokan pedig Izraelért és a zsidó kultúráért rajonganak”.

Utóbbiakat szolgálja a fővárosban működő Izraeli Kulturális Központ, ahol héberoktatás is folyik, és gyakran tartanak közös programokat az izraeli nagykövetséggel. A központot 2000-ben alapították, és azóta 3000 koreai diák vett részt a tanfolyamokon. Az épületben zsidó témájú könyvtár is működik.

A koreaiak nagyrabecsülése a zsidóság és Izrael iránt nem új keletű. A koreai családok könyvespolcán gyakran megtalálható a Talmud és a könyvesboltokban sok zsidó témájú könyvet árusítanak. “A koreai anyákat különösen az foglalkoztatja, hogy miért lett annyi zsidóból világhírű tudós” – mondta Young-sam Ma, Dél-Korea korábbi izraeli nagykövete. Az utóbbi években az Izrael és Dél-Korea közötti gazdasági kapcsolatok is sokat erősödtek.

Izraelben jelenleg 800 dél-koreai ember él, akiket elsősorban protestáns keresztény meggyőződésük vonzott a Szentföldre. Ezen felül sok koreai hallgató tanul különböző izraeli egyetemeken.

Litzman rabbi azt is elmondta, hogy Dél-Koreában az antiszemitizmus ismeretlen fogalom, és teljes biztonságban élnek. “Áldottnak érezzük magukat, amiért egy olyan országban élhetünk, mely nagyra tartja a zsidókat és Izraelt.”

zsido.com

Forrás: Arutz7

  • Küldés emailben