„A járat Tel-Avivba indul, és nem Izraelbe”

„Járatunk Palesztinába a C3-as kaputól indul.” – hangzott el a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren, az Air Serbia légitársaság Tel-Avivba tartó járatára várakozók legnagyobb megdöbbenésére.  Az izraeli utasok annyira felháborodtak, hogy közölték: nem hajlandóak a repülőgép fedélzetére lépni, amíg nem hangzik el a helyes felhívás. A repülőtér alkalmazottai csak értetlenkedtek, hiszen véleményük szerint „a gép Tel-Avivba tart, nem Izraelbe”.

Az eset augusztus 29-én történt, mielőtt a szerb nemzeti légitársaság 816-os járata elindult volna a zsidó állam felé. „Hirtelen az hallottuk a hangszórókból, hogy a Palesztinába induló járat utasai fáradjanak a C3-as kapuhoz. Ezután még kétszer megismételték ugyanezt” – mesélte az egyik izraeli utas. „Nem akartam hinni a fülemnek. Először azt hittem, hogy rosszul hallok, ezért megkérdeztem a többi utast, hogy ők is hallották-e, hogy Palesztinát mondtak. Mindannyian megerősítették.” A férfi ezután a légitársaság munkatársaihoz fordult, és követelte, hogy helyesbítsék az elhangzottakat. „Egy másik utassal odamentünk az ügyintézőhöz, és kértük, jelentsék be ismét a járatot, de Izraelt nevezzék meg célpontként és ne „Palesztinát”. Kérésünket azzal utasították el, hogy a járat Tel-Avivba indul, és nem Izraelbe. Erre mondtuk, hogy nyilván Palesztinába sem, tehát legalább annyit tegyenek meg, hogy pusztán Tel-Avivot mondanak. És mindezt legalább háromszor, különben senki sem száll fel a gépre. A légitársaság dolgozói ezután megvitatták a dolgot egymás között, majd végre elhangzott, hogy Tel-Avivba indul a gép, Palesztina említése nélkül. Beszállásnál többször is elnézést kértek tőlünk az Air Serbia munkatársai.”

A feldühödött utas azonban nem érte be ennyivel, és hivatalos panaszt nyújtott be a belgrádi izraeli nagykövetségen. Az izraeli külügyminisztérium is megszólalt az ügyben, szóvivője, Emánuel Náchson így fogalmazott: „Igen aggasztó esemény történt, amit az erre rendelt hivataloknak és a légitársaságnak is ki kell vizsgálnia. Hihetetlen, hogy egy repülőtéri dolgozó, mikrofonnal a kezében képes ennyire hazug és megátalkodott módon eltorzítani a valóságot. Az izraeli nagykövetség kiemelt helyen foglalkozik az üggyel.”

A belgrádi izraeli nagykövet, Áloná Fisches-Kám már felvette a kapcsolatot a 49%-ban az Egyesült Arab Emírségekben bejegyzett Etidad Airways tulajdonában lévő Air Serbia igazgatójával, aki szintén felháborodásának adott hangot, és közölte, hogy elfogadhatatlan, ami történt. Hozzátette azt is, hogy ez az első ehhez hasonló eset a társaságnál és a munkatársaknak tilos bármilyen politikai kérdésben állást foglalni szolgálat közben.  Az igazgató többször elnézést kért, és ígéretet tett az ügy kivizsgálására. Ígérete szerint többet nem fordul elő hasonló eset.

Nem sokkal később az Air Serbia arról tájékoztatta a nagykövetséget, hogy vizsgálatuk kiderítette: nem a légitársaság, hanem a repülőtér egy munkatársának magánakciójáról van szó. Felszólították a repülőteret üzemeltető céget, hogy tegyék meg a megfelelő lépéseket beosztottjuk ellen.

Forrás: Ynet

Megszakítás