Menesztették hivatalából a berlini Lengyel Intézet vezetőjét, Katarzyna Wielga-Skolimowskát, mert „túl sokszor foglalkozott zsidó témákkal”.
A tavaly októberben hivatalba lépett jobboldali-nacionalista lengyel kormány azután hívta vissza azonnali hatállyal az igazgatónőt, hogy a Németországba akkreditált lengyel nagykövet panaszt nyújtott be ellene.
Az intézet szóvivője, Martin Zastrozny megerősítette a hírt, és elmondta, hogy bár Wielga-Skolimowska szerződése csak 2017 nyarán jár le, mégis azonnal mennie kellett.
A lengyel külügyminisztérium a világ 24 országában működeti intézeteit, melyek elsődleges feladata a lengyel kultúra és művészet népszerűsítése. Wielga-Skolimowska 2013 óta állt a berlini intézet élén, munkáját elismerés övezte a német fővárosban.
A lengyel külügyminisztérium vizsgálata azonban azt állapította meg, hogy a berlini intézet „túl nagy hangsúlyt helyezett a zsidó témákra”, illetve nem fordított elég figyelmet a szociális médiában való gyakori megjelenésre.
Nem ez az első eset, hogy a varsói kormány beleszól kulturális ügyekbe. A bécsi Lengyel Intézet számára például megtiltották a Martin Pollack osztrák újságíróval való együttműködést, mert kritizálta a lengyel kormánypártot. A Gazeta Wyborcza napilap szerint a nyáron 13 intézet vezetőjét mozdították el pozíciójából. A madridi intézet igazgatójának például az volt a bűne, hogy az elvártnál kevesebbet foglakozott Chopin munkásságával.
Forrás: Artnet News
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.