Rabbit lőttek le orvlövészek

Mi történt az elmúlt héten Izraelben?

Egy hete terroristák nyitottak tüzet Ráziel Sevách rabbi gépkocsijára a Somronban. A 32 éves, hatgyermekes férfi még értesíteni tudta feleségét a támadásról, de a kórházba szállítás után életét vesztette. A hadsereg zár alá vette a környékbeli arab településeket, és hajtóvadászatba kezdett a gyilkosok után, egyelőre eredménytelenül. A Hámász üdvözölte a merényletet, a Palesztin Autonómiát irányító Fatah (PFSZ) mozgalom cinikus híradást közölt a támadásról, majd hivatalos közleményben üdvözölték “a palesztin nép felkelését Jeruzsálemért”.

Ráziel rabbi a Kedumim és Sechem (arabul: Náblusz) között fekvő Chávát Gilád településen élt, és ott is temették el, vele nyitva meg a közösség temetőjét. A rabbi sokoldalú ember volt: tanított Jichár település jesivájában, hivatásos mohél (körülmetélő) volt és évek óta önkéntesként dolgozott az izraeli mentőszolgálatnál. Utolsó útján egy általa körülmetélt csecsemő állapotának ellenőrzése után tartott hazafelé.

Családja a temetést követő gyászidőszakban fogadta Reuvén Rivlin államelnököt, akitől azt kérték, hogy adjon hivatalos státuszt az egyelőre vitatott jogállású településnek. A földterületet Mose Zár vásárolta meg, és szintén merényletben elhunyt fia, Gilád lett a közösség névadója. Mivel a kormány még nem adott engedélyt polgári település alapítására, így az elektromos hálózatra sem kapcsolódhattak rá. Sevách rabbi édesapja a következőket mondta az elnöknek: “Nem bosszút akarunk, hanem újjáéledést. Ez egy jogszerűen megvásárolt magánterület. Kérjük, hogy legalizálja a települést, az elhunyt és a gyermekek kedvéért.” Rivlin megértést tanúsított és ígéretet tett, hogy közbenjár az ügy érdekében. Számos miniszter és parlamenti képviselő is petíciót nyújtott be Netánjáhu miniszterelnöknek, hogy nyilvánítsa Chávát Giládot teljes jogú településnek. A miniszterelnök első lépésként utasítást adott az elektromos hálózat bekötésére.

David Friedman, az Egyesült Államok izraeli nagykövete a következő nyilatkozatot tette: “Egy hatgyermekes édesapát öltek meg hidegvérrel palesztin terroristák. A Hámász dicsőíti a gyilkosokat, a Palesztin Hatóság pedig pénzjutalomban részesíti őket. Ennyiből is megérhető, hogy miért nincs még béke. Imádkozom a gyászoló Sevách családért.”

Egy izraeli vállalat az óceán hullámai által hajtott erőművet épít Ghánában

Az izraeli székhelyű, Yam Pro nevű, megújuló energiával foglalkozó cég olyan technológiát fejlesztett ki, melynek segítségével az óceán hullámai elektromos árammá alakíthatók. Nemrégiben szerződést írtak alá Ghánában az indiai központú Shapoorji Pallonji csoporttal, melynek alapján hullámok által hajtott erőművet telepítenek a nyugat-afrikai, tengerparti országban. A Shapoorji Pallonji csoport üzleti konglomerátum, évi 4,2 milliárd dolláros forgótőkével, és 60 ezer dolgozóval.

A 180 millió dollárt érő projektet három éven belül fejezik majd be. Az erőmű kezdetben 10 megawatt áramot termel majd, ezt emelik fel később 150-re. Az izraeli Yam Pro cég forradalmi technológiájának különlegessége abban rejlik, hogy 90 százalékban szárazföldhöz kötött, ezért – más, hasonló célkitűzésekkel foglalkozó vállalatok fejlesztéseivel ellentétben – nem igényel nagyszámú búvárt az eszközök munkába állítása.

A cég szakembereinek állítása szerint kilowattóránként 0,03 dollárba kerül majd az így előállított áram, vagyis olcsóbb lesz, mint a szénből, biomasszából, vízből vagy természetes gázból származó, a geotermikus, a nukleáris, a szél-, illetve a napenergia.

Az üzlet igazgatói, Zeev Peretz és Laser Rothstein elmondták, hogy nagyon büszkék arra, hogy elérték ezt a mérföldkövet. „Reméljük, hogy ez [a megegyezés] a Shapoorji Pallonji csoporttal való átfogó együttműködés kezdetét jelenti, és együtt képesek leszünk világszerte forradalmasítani az energiapiacot.”

zsido.com

  • Küldés emailben