Pozitív zsidó identitást kell kialakítani, valamit, ami előremutató, ami büszke

Frank Füredi, a kenti egyetem tanára az antiszemitizmus átalakulásáról és az európai helyzetről nyilatkozott.

 

A kenti egyetem világhírű szociológiaprofesszorát, neves angolszász lapok rendszeres szerzőjét a Mathias Corvinus Collegium által szervezett MCC Budapest Summit on Migration – The Biggest Challenge of Our Time? című konferencián tartott előadása megelőzően az európai és az amerikai zsidóság előtt álló kihívásokról kérdeztük. Interjú.

*

Bár minden, a bibliai történetek aktualizálására irányuló kísérlet szükségképpen nehézségekbe ütközik, most, Purim beköszönte előtt alig néhány órával (az interjú közvetlenül a zsidó ünnep előtt készült – a szerk.) talán hiba lenne nem felidézni Eszter könyvét. A történet közismert módon az ókori perzsa birodalomban játszódik. Perzsia egy százhuszonhét tartományból álló, korabeli multikulturális világbirodalom, ahol az ambiciózus agági Hámán, hogy elpusztítsa őket, a zsidók ellen fordítja az elitet. Mi, itt a nyugati világban többnyire szintén multikulturális, multietnikus társadalmakban élünk, ahol a zsidók akár azt is hihetnék, hogy a holokauszt után az antiszemitizmus végérvényesen tabunak számít. Mégis, úgy tűnik, ma is vannak olyan csoportok, amelyek szívesen hangolják a közvéleményt a zsidók ellen. Ami ennél is nagyobb baj, hogy mintha lenne is erre fogadókészség.

Ez egy elég komplikált dolog. Az az érdekes, hogy az antiszemitizmusnak, legalábbis Nyugat-Európában, nem csak egy oka van. A muszlimok jelentős része nem szereti Izraelt, és ezt hangsúlyozva könnyebben is beszél a zsidók ellen, amit ráadásul egyáltalán nem szégyell. Az a tény, hogy bátran ágálnak a zsidók ellen, megkönnyítette azoknak a helyzetét is, akik ugyan mindig is antiszemiták voltak, de azelőtt ezt szégyellték kifejezni. Most már könnyebben tudják mondani. Az angol és a francia társadalom mindig is úgy tartotta, hogy a zsidók mások, és nem lehet bízni bennük.

De nem is a muszlimok szerepe a legfontosabb, hanem az, hogy nyugaton a régi fajta konzervatív és liberális politika helyett ma már az un. identitáspolitika a mérvadó. Ennek az a logikája, hogy adott egy hierarchia, amelynek csúcsán azok állnak, akik a legjobban szenvedtek: a feketék, a homoszexuálisok, transzszexuálisok, illetve a nők.

Ahogy az ember halad egyre lejjebb a hierarchiában, majdnem legalul találja a zsidókat. Azok a zsidók, akik kijelentik, hogy utálják Izraelt és nem értenek egyet a politikájával, feljebb kerülhetnek. De, akiknek nincs problémájuk Izraellel, azok automatikusan ellenségekké válnak.

Mára Nyugaton a zsidók önmagukon túl az egész nyugati értelmiséget, a felvilágosodás örökségét és a „fehérséget” is szimbolizálják. Ők a legfehérebb emberek a világon. Ez vicces, mert régebben a Nyugat szemében a zsidók egyáltalán nem voltak fehérek.

Fotó: Merész Márton

A baloldalon nagyon sok ember beszél úgy a zsidókról, hogy „ezek az emberek”, nyíltan nem megnevezve a megjelölt embercsoportot, de a jól ismert antiszemita toposzokkal összefüggésbe hozva a létezésüket. Ugyanígy, a régi fajta zsidó karikatúrák is ismét feltűnnek az újságok oldalain.

Mindenki azt mondja, Magyarország a legantiszemitább ország az egész világon. Mégis, ha én vallásos zsidó lennék, könnyebben tudnék kipában menni az utcán itt, mint mondjuk BerlinbenMalmőbenPárizsban vagy Londonban. Nyugat-Európában nagyon megerősödött az identitáspolitika, ami újfajta megjelenési formát kölcsönöz az antiszemitizmusnak. Sokan nem vesznek erről tudomást, és rengeteg zsidó van nyugaton, aki szégyelli magát az állítólagos bűnei miatt, ezért ahelyett, hogy küzdene a rágalmazóival, inkább elhatárolódik Izraeltől. Épp a jövő héten megyek Amerikába vitázni ezekről a kérdésekről.

Az utóbbi időben Magyarországon is jelennek meg írások arról, hogy az anticionizmus miért nem nevezhető antiszemitizmusnak. Egy pillanatig sem vitatva, hogy létezik az anticionizmusnak olyan vetülete, amelyet lehetetlen zsidógyűlöletnek tekinteni, kíváncsi lennék az Ön véleményére is a kérdés kapcsán.

Ez egy komplikált ügy. Az utóbbi 15-20 évben, a baloldal egyre inkább elfelejti, hogy mit jelent baloldalinak lenni, és nem tudja, ki ellen harcoljon, illetve mi mellett álljon ki, észrevettem, hogy egyre jobban Izrael-ellenessé vált. Muszáj megkérdeznem, hogy miért pont Izrael? Annyi más ország van, amit joggal lehetne elítélni a politikájáért.

Ebből is látszik, hogy van egy pont, ahol az anticionizmus és antiszemitizmus összeérnek. Olyan hangulat van a világban, amelyben az anticionista elveket használják arra, hogy támadják a zsidókat.

Nem kell professzornak lenni, hogy az ember lássa, miről szól ez valójában. A világ teljesen megváltozott. Amikor először mentem New-Yorkba, azzal tudtunk imponálni a lányoknak, hogy zsidók vagyunk. Abban az időben ez jó dolognak számított. Ma, 40 évvel később, teljesen más a helyzet.

A zsidók jelentős része abban bízott, Izrael megalapításával véget ér a történelem. Ám most mindenkinek rá kell döbbennie arra, mennyire nem ez a helyzet. A problémák nem szűntek meg létezni.

A zsidók 1945-ben lusták voltak. Megálltak, ahelyett, hogy elkezdtek volna gondolkodni azon, kik vagyunk, merre tartunk, mik a hagyományaink? A zsidók egyetlen dologról beszéltek ’45-től mostanáig, Izraelen kívül: a holokausztról. Azt gondolták, hogy minél többet dumálnak erről, az emberek annál jobban fogják szeretni a zsidókat.

Márpedig van egy pont, ahol valamilyen pozitív zsidó identitást kell kialakítani, és nem arra fókuszálni, hogy mennyit szenvedtünk. Nem lehet örökké a holokauszton keresztül értelmezni magunkat, új formát kell találni az identitásunk kialakítására.

Angliában az a mániájuk, hogy ha valaki nem szereti a zsidókat, akkor azt az embert elküldik Auschwitzba, nézze meg, mi van ott. A magyar zsidók sem próbálták meg önálló módon saját 21. századi zsidóságukat megtalálni. Valamit, ami előremutató, ami büszke. Ezzel egyáltalán nem foglalkoztak. Ezért van, hogy Izraellel az európai zsidóknak annyi problémájuk van. Hirtelen rádöbbennek, hogy mégsem szeretik annyira Izraelt, ami elég szégyenteljes. A cipőjüket nézik, amikor a zsidó államnak rengeteg segítségre lenne szüksége.

Választott hazájában, Angliában hogyan látja a zsidók helyzetét? A Munkáspárt körüli fejlemények elég aggasztó képet festenek.

Aggasztó a helyzet, igen. Vannak a Munkáspárt ellenfelei között sokan olyanok, akiket egyáltalán nem érdekel, hogy mi van a zsidókkal, egyszerűen arra használják az antiszemita ügyeket, hogy támadják Corbynt. Annak ellenére, hogy őt egyáltalán nem érdekli a zsidó kérdés. Ugyanakkor vannak igazi antiszemiták is a Munkáspártban. Akik nyugodtan mondhatják, hogy akármit csinálhatnak, úgyis támadni fogják őket a politikai ellenfeleik – és ebben bizonyos fokig igazuk is van –, ráadásul igazából a muszlim szavazók érdeklik őket, nem a zsidók.

Jól értettem, Ön úgy gondolja, hogy Corbyn nem antiszemita?

Igen.

De mégiscsak elment az izraeli olimpikonokat gyilkoló palesztin terrorista sírjához…

Vannak régifajta baloldaliak, akik nem szeretik Izraelt. Nincsenek sokan. Corbyn viszont opportunista, tehát ahelyett, hogy kezdene valamit a helyzettel és fellépne ellenük, inkább elindít egy vizsgálatot, aminek az eredményét csak két év múlva fogjuk megismerni.

Milyen a hangulat az angol zsidók körében a közvélemény-kutatásokat vezető Munkáspárt jelenlegi politikájának erősödését látva?

A többségük nagyon asszimilált, és egyik napról a másikra döbben rá, hogy egyáltalán létezik antiszemitizmus. A gyerekek bekerülnek az egyetemekre, ahol a legerősebb az antiszemitizmus Angliában, és sajnos nem tudják, hogy reagáljanak erre. Sokan azt mondják, hogy ha ez így folytatódik, elmennek valahova. Kivándorolnak. De ez a legrosszabb felelet a helyzetre.

Azt kell mondani, hogy nem mi vándorlunk ki, hanem az antiszemiták tűnjenek el!

Vannak bátrak is, akik felveszik a harcot. Luciana Berger például. De általában az angol zsidóság egyelőre elég csendes. Azt reméli, hogy valaki más fogja ezt a problémát megoldani.

A teljes cikk a neokohn.hu-n olvasható el. 

  • Küldés emailben