Az EMIH kezdeményezésére a Múzeumok Éjszakája programsorozat részeként zsinagógák is megnyitják kapuikat június 20-án.
Budapesten idén a 13., a vidéki városokban 11. alkalommal kerül megrendezésre a Múzeumok Éjszakája nagyszabású kulturális program június 20-án, mely ezúttal egy igazi különlegességet is tartogat az érdeklődőknek. Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) kezdeményezésére az idei évben 6 zsinagóga is bekapcsolódik a programba, így a látogatók a zsidó hitélet legfontosabb szintereit is megismerhetik, kötetlenebb körülmények között. A Nyitott Zsinagógák nevet viselő kezdeményezés az EMIH reményei szerint hagyományteremtő lesz, és a következő évben további hitközségek és önkormányzatok is csatlakozhatnak majd a programhoz.
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség márciusban vette fel a kapcsolatot a Múzeumok Éjszakájáért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumával. A sikeres egyeztetéseknek és a szervezők pozitív hozzáállásának köszönhetően 2015-ben a programhoz csatlakozik négy budapesti és két vidéki zsinagóga is, melyek június 20-án este kinyitják kapuikat, és bemutatják a zsidó vallási-kulturális élet központjait az érdeklődőknek.
A Nyitott Zsinagógák kezdeményezés keretében az EMIH az összes zsinagógáját kinyitja, és a következő helyszínen várja a kíváncsi látogatókat: az Óbudai és a Vasvári Pál utcai zsinagóga mellett a Károly körúti Keren Or kulturális központ, sőt, a keszthelyi és a mádi zsinagóga is tágra nyitja kapuit. E mellett egy különleges helyszínre, a Budai Várban található középkori Budavári imaterembe is ellátogathatnak az érdeklődők. Az EMIH minden helyszínen betekintést biztosít a zsinagógák fordulatos történetébe, emellett pedig több helyen felállít egy „Kérdezd a Rabbit” standot is. Ennek lényege, hogy egy rabbi a helyszínen válaszolja meg az érdeklődők zsidósággal összefüggő kulturális, vallási, történelmi vagy életvitelt érintő kérdéseit. Egyes helyszíneken a hitközség különleges kóser finomságokkal várja a látogatókat, így a zsidó gasztronómiába is bepillantást nyerhetnek a zsinagógákba ellátogató érdeklődők.
Ráadásul azok számára, akik mind a négy budapesti helyszínre ellátogatnak ezen az estén, értékes ajándékok kerülnek kisorsolásra. Az EMIH szervezésében 20-án este és éjszaka a zsinagógák között egy különleges buszjárat is közlekedik, autentikus idegenvezetéssel, egy a hitközséghez tartozó rabbival. Az EMIH kifejezett célja, hogy a következő évtől még több zsinagóga csatlakozzon majd a kezdeményezéshez. Ennek megfelelően már a mostani alkalommal is megtekinthető lesz a helyszíneken egy digitális bemutató, mely az ország összes zsinagógáját megismerteti az érdeklődőkkel.
Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija kifejtette: „Nagy öröm számunkra, hogy az idei évben csatlakozhatunk a Múzeumok Éjszakájához, az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb kulturális programjához, kifejezetten hálásak vagyunk a szervezőknek, hogy lehetővé tették mindezt. A Nyitott Zsinagógák kezdeményezésünk természetesen nem csak az EMIH-ről szól. Egyrészt bemutatjuk a helyszíneinken az ország összes zsinagógáját, másrészt ezúton is arra bátorítunk, hogy minden magánkézben lévő, önkormányzati fenntartású, illetve zsidó hitközségek által üzemeltetett zsinagóga csatlakozzon jövőre ehhez a kezdeményezéshez, és nyíljanak majd meg az érdeklődők előtt 2016-ban erre az egy estére. Az EMIH évek óta aktív szerepet vállal abban, hogy nem zsidó honfitársaink is megismerhessék a zsidó hagyományokat, ünnepeket és kultúránkat. Ezen dolgozunk már több mint tíz éve, és a mostani kezdeményezésünk is tökéletesen illeszkedik ebbe a sorba.”
Az EMIH szervezésében látogatható zsinagógák
Keren Or Központ, 1052 Budapest, Károly krt. 20.
Óbudai Zsinagóga, Budapest, III. kerület, Lajos u. 163.
Vasvári Pál utca, 1068 Budapest, Vasvári Pál u. 5.
Budavári Imaterem, 1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 26.
Helyszínek vidéken:
Az EMIH programjain kívül az alábbi zsidó tematikájú helyszínek is színes programokkal várják az érdeklődőket Budapesten, a Múzeumok Éjszakája program részeként:
• Holokauszt Emlékközpont (1094 Budapest, Páva utca 39.) • Magyar Zsidó Múzeum (1075 Budapest, Dohány utca 2.) • Magyar Zsidó Levéltár (1075 Budapest, Wesselényi utca 7.) • Rendhagyó éjszakai séták a zsidónegyedben • Dohány utcai Zsinagóga (1075 Budapest, Dohány utca 2.) • Herzl Tér – klezmer koncertekkel
|
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.