Németország: Nem másokat, hanem minket terhel a Holokausztért a felelősség

Benjamin Netanjahu kedden arról beszélt, hogy a palesztin főmufti vette rá Adolf Hitlert a „végső megoldás” végrehajtására. Szerdán Angela Merkel szóvivője is megszólalt a kérdésben. Nem azért, hogy csökkentse hazája felelősségét.

„Minden német tisztában van a nácik gyilkos faji mániájával, ami a civilizáció összeomlásához, a Holokauszthoz vezetett” – mondta Angela Merkel német kancellár szóvivője, Steffen Seibert szerdán Benjamin Netanjahu keddi nyilatkozata kapcsán. „Jó okkal ezt tanítják a német iskolákban, és ezt soha nem is szabad elfelejteni. Semmilyen okát nem látom annak, hogy megváltoztassuk a történelmi nézetünket. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez az emberiség ellen elkövetett bűncselekmény Németországot és nagyon is minket terhel”.

Benjamin Netanjahu kedden a Cionista Világkongresszus előtt beszélt arról, hogy az 1920-as évek során a Palesztina területén élő zsidók ellen Haj Amin al-Husszeini egykori főmufti vezetésével indult  terrorhullám, valamint a Holokauszt idején is főszerepet játszott a vallási vezető.

„Hitler nem akarta kiirtani a zsidókat abban az időben, hanem a zsidók kiűzését tervezte. Haj Amin al-Husszeini elment Hitlerhez és mondta neki: ha kiűzöd őket, mind idejönnek majd” – fogalmazott Netanjahu, aki azóta újabb nyilatkozatot tett.

A Jerusalem Post értesülései szerint a zsidó állam szerdán Berlinbe érkező vezetője tisztázásképp azt mondta, egyértelműen Hitler tehető felelőssé a Holokausztban meggyilkolt hatmillió zsidó áldozat haláláért, de nem lehet figyelmen kívül hagyni Haj Amin al-Husszeini bizonyíthatóan nagy szerepét sem. Netanjahu hangsúlyozta, hogy nem állt szándékában felmenteni a náci vezetőt bűnei alól.

zsido.com

Kép forrása: jpost.com

  • Küldés emailben