Útvonal módosításra kötelezte a bíróság a svéd neonácikat, akik éppen Jom Kipurra időzítették masírozásukat Göteborgban.
Ahogy arról nemrég beszámoltunk, a forgalom aránytalan megzavarása miatt a rendőrség nem engedte korábban, hogy a főúton demonstráljanak. Arra viszont nem gondoltak, hogy a megváltoztatott útvonal éppen a zsinagóga mellett halad el, és pontosan az év azon napján, amikor a legtöbb imádkozó van az épületben. Az Északi Ellenállási Mozgalom tagjai hírhedtek antiszemitizmusukról.
A városi bíróság viszont megváltoztatta a szeptember 30-i menetelés útvonalát, amit a rendőrség korábban jóváhagyott és rövidített is rajta – olvasható a timesofisrael.com cikkében. Az eredeti útvonal miatt a helyi zsidó közösségek és nemzetközi szervezetek is határozottan tiltakoztak. A bíróság szerint jogos a panasz, de nem csak erre hivatkoztak, hanem arra is, hogy a göteborgi könyvvásár, irodalmi fesztivál biztonságát is veszélyeztetné az akció.
A döntéssel csak részben elégedett Aron Verstanding a Svéd Zsidó Közösségek Tanácsa elnöke, aki azt írta közleményében: üdvözlik a göteborgi közigazgatási bíróság döntését, bár jobban szerették volna, ha másik napra teszik ezt a vonulást. Pozitív fejleményként értékelte azonban, hogy a rendőrséggel ellentétben a bíróság figyelembe vette az ünnepet a döntésekor. Allan Stutzinsky a göteborgi zsidó közösség elnöke szerint is előrelépés a bíróság döntése, most már nagyobb biztonságban érzik magukat.
Kép: thesun.co.uk