Málkos, a tavaszi utolsó eső

Miért használ a héber több kifejezést az esőre?

A Kineret (Galileai) tó medencéje a Hermon-hegy tavaszi hóolvadása után valószínűleg megtelik idén, a különösen csapadékos és szokatlanul hosszú telet követően. A vízszint jelenleg 316 cm-rel van a tó maximális kapacitása alatt. Az elmúlt évek szélsőségesen száraz időjárása miatt a tó vízszintje vészesen leapadt, ezért is fontos most Izraelnek ez a hír. Az aszály olyan méreteket öltött az utóbbi években, hogy a zsidó államnak jelentős forrásokat kellett a tengervíz-sótalanítási projektekbe, illetve kutatásba fektetnie. Peszách után már nemigen esik az eső, legközelebb az őszi nagyünnepek táján kezd újra hullani az égi áldás.

Tekintettel erre az évszakhoz képest hideg és csapadékos izraeli időjárásra, a tavaszi utolsó eső, a málkos témakörét mutatjuk be olvasóinknak.

A Tánách, vagyis a zsidó Biblia számos kifejezést használ az esőre, és ezek mindegyike sajátos jelentést hordoz. A leggyakrabban használt szó a „gesem”, ám az egyik legismertebb, az esőre vonatkozó tórai szakasz, mely a Smá Jiszráel imának is része, három másik szót használ:

…akkor megadom országotok esőjét [mátár] annak idejében, az őszi esőt [jore] és a tavaszi esőt [málkos], és betakarítod gabonádat, mustodat és olajadat. (M.V. 11:14)

Vagyis az Örökkévaló ígéretet tesz arra, hogy megadja időben az esőt – melyre itt nem a gesem, hanem a mátár szót használja a Tóra -, és két, időhöz kötött esőfajtáról is említést tesz, az első, őszi esőről, amit jorénak, illetve az utolsó, tavaszi esőről, amit málkosnak nevez a szöveg. Vannak, akik azt mondják, hogy a mátár szó a zuhogó esőt jelenti, és az áldás esőjeként (héberül gisméj bráchá) értelmezhetjük. A Szdom (Szodoma) büntetéseként hullott kénköves esőt, illetve az egyiptomi csapások között említett tüzes jégesőt is ezzel a szóval illeti a Tóra.

Más értelmezések szerint, amikor a Tóra a gesem szót használja, arra a természetes rendszerre utal, melyben a földről páraként felszálló víz a körforgás során esőként kicsapódik, és a földre hull. Ez az eső nem kapcsolódik speciális időszakhoz, csupán a természeti törvényekből adódik. A mátár viszont a természetfelettit jelenti, az Örökkévaló által bizonyos időpontokban a földre küldött csapadékot, nevezetesen az időhöz kötött jore és málkos esőt.

A jore szó a Talmud (Táánit 6a) szerint azt jelenti, tanító, mivel arra tanítja az embereket, hogy jó lesz megerősíteni a tetőket, behordani a termést, hogy a hamarosan bekövetkező, természetes esők ne tegyenek kárt a tulajdonukban. A málkosról pedig azt mondja a Talmud, hogy az érlel kifejezésből származik, mivel amikor peszách ünnepéhez közeledvén lehullanak az utolsó esők, akkorra a termés már majdnem teljesen érett, és betakarításra kész. A különböző kifejezések tehát azokra a különféle áldásokra vonatkoznak, melyeket az Isten a világnak küld.

Érdekes, hogy a kétféle esőt, az elsőt és az utolsót a legtöbb esetben együtt említik, például Joel próféta könyvében is:

És ti, Cion fiai, ujjongjatok és örvendjetek az Örökkévalóban, a ti Istenetekben, mert adta nektek az igazságra tanítót, és hullatott nektek esőt, meg őszi esőt és tavaszi esőt az első hónapban. (Joel 2:23)

És mivel a jore, vagyis az első eső egyértelműen pozitív, várt esemény, azt mondják, hogy a vele együtt szereplő málkosnak is pozitív töltetűnek kell lennie. Ezzel együtt vannak, akik negatívnak tartják a málkost, a tavaszi esőt. Az első esőt ugyanis mindenki várja a hosszú, forró és száraz nyár után, tavasszal azonban már inkább a meleget, a napsütést és a száraz időjárást várják az emberek. A málkos akkor hullik, amikor már leesett az évi csapadék túlnyomó része, a föld nem szomjazik vízre, olyan, mintha a tavaszi eső lényegtelen, vagy szükségtelen lenne. Ám nem erről van szó: az első esőkre ahhoz van szükség, hogy a magokat növénnyé változtassa, az utolsó esők pedig a munka, vagyis a termés beérlelésének utolsó simításait végzik el – a növekedési folyamat végén érkezik, magával hozva a beteljesedés örömét.

A málkos tehát a peszách ünnepéhez időben közel hulló eső. A szukotot közvetlenül követő smini áceret ünnepén hangzik el a tfilát hágesem, az esőért mondott ima, és nem sokkal később kezdünk nap, mint nap imádkozni az esőért, egészen peszách ünnepéig. Onnantól kezdve azonban a harmatért (héberül „tál”) imádkozunk, és vannak, akik azt mondják, hogy a peszách utáni eső már nem „gisméj bráchá” – az áldás esője, hanem annak éppen ellenkezője. Adja az Örökkévaló, hogy az ünnephez közeledvén szokatlan módon még mindig télies időjárás lassan megváltozzon, és az esők csak áldást hozzanak a földre!

zsido.com

  • Küldés emailben