Izraelben az áldozatok nevét veszi fel az óvoda, a Palesztin Hatóság területén a gyerekgyilkos terroristáról nevezik el a közterületet
Két, most épülő netánjái óvoda úgy döntött, hogy a jeruzsálemi óváros falainál meggyilkolt két határrendésznő, Hádár Kohén és Hádász Málká nevét veszik fel. Hádárt még tavaly, Hádászt pedig a múlt héten szúrta le egy arab terrorista, szinte ugyanazon a helyszínen. A névadásról a város polgármestere, Mirjám Feirberg-Ikár határozott, és így indokolta döntését: „Ezek a harcosok szimbolizálják azt a hősiességet, elszántságot és mindenekelőtt népünk és országunk szeretetét, melyet gyermekeinknek tanítunk.”
![](/files/2017/06/malka.jpg)
A 19 éves Hádár Kohén 2016 februárjában teljesített őrszolgálatot társaival a Damaszkuszi-kapunál, amikor három terrorista rájuk támadt. Kohén felvette a harcot a támadójával, de a kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe. A múlt pénteken hasonló merénylet történt ezen a helyen. A 23 éves Hádász Málká szintén az utolsó erejéig harcolt, de végül ő is életét vesztette. A három támadót lelőtték. A Málká család otthonában látogatást tett Jared Kushner, aki Trump elnök együttérző szavait tolmácsolta, és az izraeli államelnök Reuvén Rivlin is megtisztelte a gyászolókat. „Jeruzsálem őrzése nagyon fontos, ám nem egyszerű feladat. Már 3000 éve állunk itt őrt, és a jövőben is így teszünk majd. Hádász és barátai azok az emberek, akik miatt Jeruzsálem lakói biztonságban érezhetik magukat, és élhetik hétköznapi életüket. Az egész zsidó nép tiszteleg előttük.”
![](/files/2017/06/67970306942956640360no.jpg)
Az új óvodákat a szeptemberi tanévkezdés előtt adják át Netánjá Ágámim nevű városnegyedében. Az ünnepségre meghívták az elesett hősök családjait is.
Eközben a Palesztin Autonómiában is avatóünnepséget tartottak. A Somronban fekvő Dzsenin városában nevezték el az egyik közteret „Kháled Názál mártír” terének. Názál a hírhedt „mááloti mészárlás” egyik kitervelője volt. 1974-ban arab terroristák egy iskolát szálltak meg az Izrael északi határán fekvő Máálotban. A diákokat és a tanárokat túszul ejtették, majd kivégeztek 22 gyermeket és 4 felnőttet. Názál szervezett meg egy Bét Seánban végrehajtott terrorakciót is, melyben négy ember halt meg, és egy kézigránátos támadást Jeruzsálemben, melynek egy halálos áldozata és 47 sérültje volt. Názált végül a Moszad ügynökei ölték meg Athénban, 1986-ban.
Az avatóünnepséget a Palesztin Hatóság és a város önkormányzata szervezte. Dzsenin alpolgármestere kijelentette, hogy „népünk vezetősége és tagjai a mártírok által kijelölt úton haladnak”.
![](/files/2017/06/14230856979116_b.jpg)
A nyugaton mérsékelt vezetőnek tartott Mahmud Ábász vezette Paleszin Hatóság területén számtalan közterületet és legalább 28 iskolát neveztek el terroristákról, illetve náci kollaboránsokról. Ábász a pénteki merénylet elkövetőit is hősöknek nevezte, semlegesítésüket pedig háborús bűncselekményként értelmezte.