Izrael-ellenes kurzust indítottak egy amerikai egyetemen

A bostoni Tufts Egyetemen “Palesztina gyarmatosítása” címmel indítottak új tantárgyat, ami heves tiltakozást váltott ki számos zsidó szervezetből.

Az Izrael-párti diákszervezetek szerint a kurzus démonizálja a zsidó államot, egyoldalúan a palesztin narratívát fogadja el, és megsérti az egyetem azon szabályzatát, mely tiltja a politikai állásfoglalást.

A tárgyat Dr. Thomas Abowd, az egyetem amerikai tanulmányok tanszékének munkatársa oktatja, aki egyben az Tufts és a bostoni székhelyű Arab és Muszlim Amerikaiak Kulturális Szervezete közötti együttműködés koordinátora. Abowd egyébként nem az 1967-ben, a hatnapos háború idején, Jordániától elfoglalt területeket érti kolonizáció alatt, hanem Izrael létezését. 2014-ben így foglalta össze álláspontját: “Az izraeli katonai megszállás … nem 1967-ben, hanem tulajdonképpen már 1948-ben elkezdődött, amikor Izrael elfoglalta a történelmi Palesztina 70%-át az őslakos palesztin népességtől”.

A kurzus leírásában ez áll: “A modern Palesztina történelmét és kultúráját kutatjuk, illetve a gyarmatosítás központi szerepét e vitatott és szimbolikusan potens terület kialakulásában. Foglalkozunk az elnyomás alatt élő palesztin népet érintő lényeges kérdésekkel, a Palesztinát illegális megszállás alatt tartó Izrael Állammal, és az Izraelre és a palesztinokra ható nemzetközi folyamatokkal”.

Thomas Abowd

“Most kezdem a harmadik évemet az egyetemen, és ismét az a félelem jár át, mint amikor “cionista szemétnek” neveztek az első évfolyamban. A zsidó hallgatókat gyakran éri hátrányos megkülönböztetés és konspirációs vád különböző egyetemi fórumokon és internetes oldalakon. Az sem véletlen, hogy az egyetlen hallgatói szervezet, melynek programjai biztonsági készültséget igényelnek, a Tufts Friends of Israel” – mondta Spencer Zeff.

Az intézményben működő Hillel hallgatói szervezet állásfoglalása szerint fontos az akadémiai szabadság, ám ez a tantárgy előítéletes és feleslegesen provokatív. A Tufts Friends of Israel szervezet levelet küldött Anthony Monacónak, az egyetem elnökének, melyben kérik, hogy vizsgálja felül az “izraeli-palesztin konfliktushoz előítéletesen hozzáálló” kurzust. “Egy tantárgy feladata az, hogy tudás megszerzéséhez segítse hozzá a hallgatókat, és olyan információkkal és eszközökkel lássa el őket, melyek lehetővé teszik, hogy kialakítsák saját meggyőződésüket” – állt a levélben.

Ben Shapiro, az Izrael-párti szervezet vezetője elmondta, hogy egyelőre nem kaptak választ az elnöktől. “A legnagyobb problémánk ezzel a kurzussal az, hogy tagadja a zsidók őshonosságát Izraelben, és igazságnak állít be egy egyoldalú narratívát. Ezen kívül sérül az elnöki hivatal 2017-ben kelt határozata, mely szerint “Intézményünk tagjai között élénk viták folynak nemzetközi politikai témákban. A Tuft Egyetem azonban nem képvisel hivatalos álláspontot geopolitikai kérdésekben”.

A határozat egyébként egy hasonló ügyben született. Tavaly a diákok egy csoportja az kérte, hogy az egyetem vezetősége törölje azon cégeket a beszállítói közül, melyek az izraeli kormánnyal állnak kapcsolatban. A kérést a hallgatók 50%-a támogatta.

További botrányt kavart, amikor az egyik baloldali diákszövetség az intézményben működő Hillel szervezetet “fehér felsőbbrendűséget” hirdető csoportnak bélyegezte, mely “arra használja a fekete diákokat, hogy a saját, Izrael-párti törekvéseit erősítse”.

Patrick Collins, a Tufts közkapcsolatokért felelős vezetője szerint a kifogásolt kurzus nem áll ellentétben az elnöki határozattal, mert bár valóban egyoldalú véleményt jelenít meg, de ez nem jelenti azt, hogy az intézmény hivatalosan állást foglalna egy politikai ügyben. Collins szerint az egyetem feladata, hogy minél több olyan tantárgyat ajánljon a hallgatói számára, melyek számos szemszögből mutatják be a globális társadalom összetett problémáit. Collins hozzátette azt is, hogy a tanítási órákon kívül rengeteg példa akad a konstruktív, pozitív eszmecserére, és az egyetemen élénk zsidó közösségi élet folyik.

zsido.com

Forrás: Haaretz

  • Küldés emailben