Holokauszt-tagadóknak ad tanácsot a Munkáspárt egyik prominense

Egy brit hetilap kiderítette, hogy Maria Carroll, a brit Munkáspárt képviselőjelöltje, egyben Jeremy Corbyn hű szövetségese, a társalapítója és kezelője egy olyan titkos Facebook csoportnak, amelyben ahhoz adnak tanácsokat a párt tagjainak, hogy miként kerülhető el a felelősségre vonás holokauszttagadó tartalmak megjelentetése estén, és mivel védekezzenek, ha antiszemitizmussal vádolják őket.

A csoport tagjai között számos olyan személy is fellelhető, aki kétségbe vonja a náci népirtás tényét, továbbá úgy véli, hogy a politikát, a gazdaságot és a médiát valójában egy zsidó összeesküvés tagjai irányítják. Egyikük, Alan Bull, Peterborough munkáspárti képviselőjelöltje egyik hozzászólásában leírta, hogy ő maga is posztolt olyan bejegyzést, mely arról szólt, hogy a “hatmillió zsidó meggyilkolása csak egy átverés”. Csoporttársa azzal rukkolt elő, hogy Tony Blair a Moszadnak dolgozott, illetve Diana hercegnőt is az izraeli titkosszolgálat tette el láb alól.

Alan Bull a leleplezés után tagadta, hogy tőle származna a bejegyzés, később azonban elismerte, hogy ő írta, és hozzátette, hogy ez “súlyos hiba volt”. A Munkáspárt vizsgálatot indított Bull ellen, aki a titkos csoporttól kapott ötleteket a védekezéshez. A dorseti Munkáspárt helyi vezetője, Millie Collins szintén holokauszt-tagadó és zsidó összeesküvés-elméleteket népszerűsítő posztokat tett közzé, melyek most napvilágra kerültek. Collins tagadta, hogy ő írta volna a bejegyzéseket, szerinte azokat egy “katonai szintű mesterséges intelligencia” hozta létre a Corbyn megbuktatására készülő erők megbízásából.

Az ügyet feltáró Mail on Sunday magazin azt is megállapította, hogy Carroll személyesen adott tanácsot elítélt holokauszt-tagadóknak. Carroll tagadta a vádakat és azt állította, hogy nem is látta az ilyen témával foglalkozó bejegyzéseket, melyek tartalmát elítéli.

“Határozottan kiállok az antiszemitizmus ellen a pártban. A csoportot akkor hoztam létre, amikor a párt baloldali tagjait egymás után függesztették fel a 2016-os vezetőválasztás előtt. Amikor láttam, hogy antiszemita tartalmak jelennek meg, kiléptem a csoportból.” – jelentette ki. Ennek némileg ellentmond, hogy idén májusban még írt bejegyzéseket a csoportban.

A leleplezett Facebook csoport titkos, ami azt jelenti, hogy internetes kereséssel nem lehet megtalálni, továbbá a bejegyzések és a tagok névsora csak a csoport tagjai számára nyilvánosak. Az újságíróknak azonban sikerült beszivárogniuk, s így láthatták a több száz bejegyzést, illetve a 400 főt számláló tagság névsorát, melyben többek közt munkáspárti képviselők, tisztviselők és tanácstagok nevei is szerepelnek.

Carroll tudatában volt annak, hogy a csoport tevékenysége aggályos, ezért egy bejegyzésében arra figyelmeztette a tagságot, hogy a tartalmak nyilvánosságra kerülése ártalmas lehet. “Figyelmeztetés: A csoport bejegyzéseit tilos megosztani! A kommentekről tilos képernyőfotót készíteni!” – írta Carroll.

Denny Taylor, a “Munkáspárt az Antiszemitizmus Ellen” nevű szervezet szóvivője kijelentette: “Ez a leleplezés is megerősíti, hogy a Munkáspárt azzal töltötte az elmúlt négy évet, hogy mérgező zsidóellenes légkört hozzon létre. A felelősség ezért egyértelműen Jeremy Corbynt illeti. Ez a magas rangú munkáspárti tisztviselőkből álló csoport azon ügyködött, hogy megóvja az párt antiszemita tagjait a felfüggesztéstől. Különösen aggasztó a csoport beágyazottsága és egyes tagok igen magas beosztása.”

A Munkáspárt vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Forrás: btnews

zsido.com

  • Küldés emailben