Szukkot - Ünnepi gyertyagyújtás időpontja: 2020-10-03 19:04 - Ünnep kimenete: 2020-10-04 19:02:00

Franciaországban már nem viccelnek az antiszemitizmussal

22 500 eurós büntetést kapott antiszemita kijelentés miatt Dieudonne M’bala M’bala humorista.

Pár napon belül másodjára ítélték el Diedonne francia komikust, a „querelle” (bal vállra helyezett jobb kéz, föld felé nyújtott bal kar) kézmozdulat kitalálóját, antiszemita kijelentéséért.
A kameruni és francia szülőktől származó férfi a France Inter egyik zsidó származású rádió riporterét emlegetve azt mondta 2013-ban, hogy: „amikor Patrick Cohent hallom beszélni, azt mondom magamnak, tudjátok, a gázkamrák… kár”.
A bíróság megállapította, hogy a vitatott humorista azért gúnyolódott Cohennel, mert zsidó származású. Korábban más, zsidókról és nácikról tett megjegyzéséért is felelősségre vonták.
„Nem tudok választani a nácik és zsidók között. Semleges vagyok ebben az egész ügyben. (…) Mi történt? Ki provokált kit? Van egy ötletem, de…” – mondta az egyik műsorában. Ezt követően csupán „komikus effektnek” nevezte az elmondottakat és tagadta az antiszemitizmus vádját.
Legutóbbi bírósági ügyében egy év felfüggesztett börtönbüntetést és 45 000 eurós bírságot kapott a januári francia terrorcselekmények után posztolt Facebook bejegyzéséért, melyben azt írta: „Charlie Coulibaly-nak érzem magam” – összekeverve a „Je suis Charlie” szlogent Amedy Coulibaly nevével, aki elkövetője volt egy francia rendőrnő meggyilkolásának és a párizsi kóser üzlet elleni terrorcselekménynek.
Franciaországban él jelenleg Európa legnagyobb lélekszámú zsidó közössége, közel 600 000 fő, akik között az emigrálók száma is növekszik. Ugyanakkor a közelmúlt eseményei után egyre szigorodni látszanak a hatóságok részéről tett lépések is az antiszemitizmussal szemben.
Francois Hollande, francia elnök januárban arra kérte a legnagyobb internetes cégeket, köztük a Google-t és a Facebook-ot, hogy vegyenek részt a gyűlöletbeszéd elleni küzdelemben.
Kép forrása: salon.com

  • Küldés emailben