„Egyszer éhínség volt az országban, azon első éhínségen kívül, amely Ábrahám idejében volt, és elment Izsák Avimelechhez, a filiszteusok királyához, Gerárba… Amikor a helyi lakosok a felesége után érdeklődtek, azt mondta, hogy az a húga. Félt bevallani, hogy a felesége, hogy meg ne öljék… Rebeka miatt, aki szép arcú volt…” (1Mózes 26:1, 6–7.).
Mintha már láttuk volna ezt a „filmet”. Ugyanaz a sztori, azonos forgatókönyv, csak a résztvevők mások. Ábrahám helyett Izsák, a szépséges Sárá helyett menye, az ugyancsak helyrevaló Rebeka és Avimelech helyett….Avimelech (lehet, sőt valószínű, hogy a fia az elsőnek). Érdekes és érthetetlen első látásra, hogy senki nem tanul a múltból; mindenki megismétli az előző nemzedék hibáit. Izsák is letagadja feleségét, a király valahogy rájön és keserű szemrehányást tesz az idegennek:
„Mégiscsak a feleséged ő — mondja a király miután bekukucskált az ablakon! — hogy mondhattad, hogy a húgod?!… Miért tetted ezt velünk? Könnyen megeshetett volna, hogy valaki a nép közül a feleségeddel hál és akkor bűnbe sodortál volna bennünket!”. Avimelech ezért parancsot adott az egész népnek: »Aki, ehhez az emberhez és feleségéhez nyúl, annak meg kell halnia!«” (uo. 9–11.).
Ezek után Izsák ott marad Gerárban, és szorgalmas munkába fog. Vet és arat — az átlagnál százszor nagyobb termést ér el, és igencsak meggazdagszik. Az Írás tanúsága szerint „volt juhnyája, marhacsordája, és nagy szolgahada és ezért megirigyelték a filiszteusok” (uo. 14.). A szorgos munkát végző Izsák olyan gazdag lett, hogy a Midrás szerint közmondássá vált, hogy „inkább Izsák öszvéreinek trágyája, mint Avimelech aranya-ezüstje”. (Brésit Rábá 64:7.).
Amikor a király parancsba adja, hogy senki ne merjen Izsákhoz nyúlni, a Midrás hozzáteszi: „még egy követ se merjenek rá dobni!” Ebből nyilvánvaló, hogy az irigy és féltékeny filiszteusok igencsak dobálták kövekkel az „idegent”, aki merészelt modern mezőgazdaságot teremteni, új termesztési módszereket bevezetni, és — mindennek kapcsán — meg is gazdagodni. A kődobálással kezdődő első „intifáda” később odáig fajult, hogy a primitív filiszteusok betömték az Izsák által fúrt kutakat, akárcsak azokat, amelyeket egy nemzedékkel korábban apja, Ábrahám furatott. Nem kell a „zsidó víz” — mondja a filiszteus dzsentri és betömeti az életet adó kutakat.
Egyes kommentátorok szerint csak a főváros dzsentri köreiben támadtak irigyei Izsáknak. Ezért Avimelech nem toloncoltatja ki az országból, hanem csak a fővárosból tanácsolja el, hogy ne legyen annyira szem előtt. Hogy az idegengyűlölők is meg legyenek elégedve, a kitoloncoló királyi dekrétum így szól: „Távozz tőlünk, mert hatalmasabb lettél minálunk (mitőlünk)” (uo. 16.). A Midrás a „mitőlünk” kifejezést elemzi: „Mindened, ami van — tőlünk van! Azelőtt egy nyájad volt, most meg egy csomó nyájad van!” (Brésit Rábá).
Izsák tehát elhagyja a fővárost ahol „a királyi palotában lakott, Avimelech tőszomszédságában” (Széfer Hájásár), és letelepedik Gerár völgyében. Ez az a kijelölt hely, ahol „zsidónak szabad tartózkodni” (tchum hámosáv). Itt is kutakat fúr (ez a zsidó mániája — vizet a sivatagba) és kiásatja apja, Ábrahám, betemetett kútjait. Ugy látszik, itt is siker koronázza tevékenységét, mert emberei egymás után találnak vizet fakasztó kutakat, melyekre aztán a filiszteus államhatalom tart igényt.
A történet vége: egy szép napon magas rangú küldöttség jelenik meg Izsák sátra előtt. Maga a király, hadnagya Pikol, aki a filiszteus hadsereg parancsnoka volt és egy egész sor notabilitás. Izsák fogadja a vendégeket, akik megilletődötten álldogálnak és egy szó nem jön ki torkukon. Izsák egy ideig hagyja őket állni, majd megszólal: „Miért jöttetek hozzám? Hiszen ti gyűlöltök engem és elűztetek magatok közül?!” (uo. 26, 27.).
„Be kellett látnunk, hogy Isten veled van. Ezért mondtuk: legyen esküvel fogadott megállapodás köztünk és közted. Szövetséget akarunk kötni veled, hogy nem teszel rosszat velünk, ahogyan mi sem bántottunk téged, csak jót tettünk veled és békében bocsátottunk el. Hiszen istenáldotta ember vagy te?” (uo. 28-29.).
A Midrás az ismert oroszlán parabolával illusztrálja a filiszteus király azon mondását, hogy nem tett rosszat Izsákkal. Ez így szól:
Egyszer az oroszlán elejtett egy szarvast. Amikor a húsát ette, egy csont a torkán akadt. Kihírdette: aki jön és segít neki, vagyis kiveszi a csontot a torkából, az jutalomban részesül. Jött az egyiptomi fogoly (madár melynek hosszú a csőre) bedugta a csőrét az oroszlán torkába és kivette a csontot. Utána kérte a megígért jutalmat, de az oroszlán azt mondta neki: „Menj és dicsekedj el vele, hogy behatoltál az oroszlán torkába, és kijöttél békében” (Brésit Rábá 64:9.).
A hasonlat félelmetesen érthető. Örüljön Izsák és pereputtya, hogy épen és egészségesen kiszabadult a filiszteus oroszlán szájából…
„Akkor [Izsák] lakomát készített nekik, ettek és ittak. Reggelre kelve megesküdtek egymásnak, azután elbocsátotta őket Izsák és békével elmentek tőle” (uo. 26:30–31.).
„Békében (önelégedetten) hazamenni” — erre csak Avimelech képes. Ott volt a cádiknál, evett is asztalnál, és ez semmiféle hatással nem volt rá, mintha ott sem lett volna. „Békében” hazament, vagyis jól megvolt magával, nem érezte, hogy valami hiányzik neki… Ezzel szemben, ha egy zsidó ellátogat egy cádikhoz — mondta reb Bunim — megtört szívvel gondol arra, milyen alantas szellemi helyzetben van ő a cádikkal szemben. Ettől valami „megmozdul” benne.
Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 6. szám – 2014. július 21.