36. 📖 Gondolatok a hetiszakaszhoz

Beháálotchá: A Menóra égi megfelelője

Hurwitz Sholom rabbi írása
 
Beháálotchá (4Mózes 8– 12 .)
A Menóra égi megfelelője
A Menóra felépítése
„És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Szólj Áronhoz és mondd neki: Midőn felteszed a mécseseket, a lámpás előrésze felé világítson a hét mécses.” ( 4Mózes 8:1-2.)
A boltíves menóra
A Menóra egy hétkarú gyertyatartó volt, melynek hét karja közül hat rézsútosan csatlakozott a központi karhoz vagy szárhoz. Hogy a Menóra egészen pontosan hogyan is nézett ki, arról jelentősen megoszlanak a vélemények. Két általános nézet létezik ugyanis azt illetően, hogy a hat oldalág miképpen ágazott el a központi ágból és milyen vonalban haladt a központi ághoz képest. Josephus Flavius úgy írta le a Menórát, mint amely leginkább egy vasvillára hasonlít és amelynek fogai ívben ágaznak el két oldalt a középső fogtól, majd azzal párhuzamba kerülve emelkednek tovább. Ez az leírás összhangban van azzal, ahogyan a Menórát a rómaiak által ejtett többi hadizsákmány között Titusz diadalívén ábrázolták. A Menórának ilyeténképpen való ábrázolása aztán általánossá is vált, nemzetközileg használt zsidó szimbólum lett, olyannyira, hogy a mai Izrael parlamentjében, a Kneszetben is ilyen Menóra látható.
Az egyenes ágú menóra
Ez a vélemény mindazonáltal sosem nyert rabbinikus szentesítést, mivel azt a jelentősebb rabbinikus kodifikátorok és Biblia-kommentátorok egyike sem támogatta. Rási (Rabbi Slomó ben Jichák, 1040-1105) úgy írja le a Menórát, mint amelynek oldalágai mindvégig egyenes vonalban és rézsút ágaznak el a központi szárból. Ez a leírás megegyezik Maimonidész (Rabbi Ávráhám ben Móse ben Májmon, 1186-1237) véleményével; a Maimonidésznek a Menóráról készített rajzán, a Rási-féle leírással egyező módon, az oldalágak egyenesen és rézsútosan ágaznak el két oldalt a központi szárból.
Spirál ágú menóra
Ibn Ezra (Ávráhám, 1089-1164) egy érdekes, az előzőektől eltérő véleményen volt; azt állította, hogy a hat oldalág spirális vonalban ágazott el a központi szárból, a középkori Spanyolország királyi palotáiban és nemesi kastélyaiban használt többkarú gyertyatartókhoz hasonlatosan.
A többségi konszenzus azt a véleményt követi, miszerint az ágak vagy karok két oldalt egyenes vonalban tartottak felfelé.
Centralitás
Az egyetlen dolog, amelyben mindenki egyetért a Menórával kapcsolatban az az, hogy volt egy központi ág, amelyből hat másik ágazott szét. Ez a központi ág volt mind közül a legfontosabb. Ezért aztán a Menóra felépítése is olyan volt, hogy a meggyújtandó olajat tartalmazó csészécskék mind a központi ág és rajta a központi csészécske felé néztek. Mi több, még a kanócok állása sem volt mindegy, azoknak is mind a központi ág felé kellett mutatniuk.
Erről a követelményről, vagyis, hogy a mécseseknek a középpont felé kell nézniük, a hetiszakasznak már a második verse említést tesz: „Szólj Áronhoz és mondd neki: Midőn felteszed a mécseseket, a lámpás előrésze felé világítson a hét mécses.”
Minden a középpont felé
Eleddig láthattuk tehát, hogy a Menóra egy hétágú vagy hétkaros gyertyatartó volt, egy középponti és hat oldalággal. Azt is megtudtuk, hogy az ágaknak a középpont felé kell nézniük, mivel a központi ág volt a legfőbb, a legfontosabb.
Az eddig elhangzottak egyszerű és egyértelmű jelentéssel bírnak, ám ha a szövegrésznek a centrális irányultságról szóló részét nem szó szerint vesszük, rögvest komplikáltabbá válik a helyzet.
Ahhoz, hogy a Menóra lángjai a középpont felé nézzenek, a hat oldalág lángját a középpont felé fordítva kell meggyújtani. A középső, azaz középponti ág lángját nyilvánvalóan nem szükséges a középpont felé irányítani, hiszen az már önmagában az — vagyis a középpont. Vagyis bizonyossággal feltételezhetjük, hogy a szöveg valójában arra utasít, hogy a hat oldalág lángjait kell a középpont felé irányítani.
Mindazonáltal ha jól odafigyelünk a vers szövegére, láthatjuk, hogy az mind a hét lángnak a középpont felé való irányítására utasít: „Midőn felteszed a mécseseket, a lámpás előrésze felé világítson a hét mécses.” Vajon hogyan kell egy már eleve középpontba állított ágat és a rajta meggyújtott lángot középpontba helyezni?
„Mi vagyunk az analógia”
A Tóra isteni örökség, amelyet az Örökkévalótól kaptunk. Mint ilyen, a tanítások és üzenetek végtelen rétegét rejti. A világihoz nyúl, arról tanít, de egyben feltárja mindazt, ami a világiban misztikus és transzcendens. A misztikusok körében axiomatikus igazságnak számít, hogy valahol, egy transzcendens tartományban létezik egy világ, hétköznapi érzékelésünk számára rejtett állapotban.
A Kabbala bölcsei úgy magyarázzák, hogy érzékelt világunk csupán elmosódott kópiája egy romlatlan, őseredeti létezésnek. Magyarázatuk szerint ennek a mi világunknak a felépítése és formája csupán materializálódott mása annak a bizonyos „fenti”, isteni megfelelőjének. Ebből következően tehát a végső és jóval valóságosabb létezés az a bizonyos mennyei forrás, amelynek a mi mindennapi „alanti” világunk csupán durva és elanyagiasodott kivetítése.
Rabbi Jichák Latif, 13. századi spanyol kabbalista ezt így magyarázta: „A filozófusok azt állítják, hogy amikor a Tóra »Isten karjáról« vagy »Isten haragjáról« vagy más hasonló antropomorfizmusokról beszél, akkor ez csupán jelképes beszéd, hiszen Isten nem ember. Az igazság azonban ennek éppen az ellenkezője; vagyis ezek az Istenről adott leírások nagyon is valóságosak, és éppenséggel mi vagyunk azok, akikre vonatkoztatva jelképesek, átvitt értelműek. Nevezetesen a mi karunk és a mi állapotaink azok, amelyek szimbolikusak, amennyiben egy jóval nagyszerűbb és igazabb isteni létezésforma fejeződik ki bennük, sokkalta grandiózusabb és valóságosabb annál, mint amelyet természeti lenyomata, ez a mi világunk sugall.”
Rábénu Bechájá magyarázata szerint a Menóra misztikus üzenetét ebben az összefüggésben kell értelmezni. A Szentélyben meggyújtott fizikai, materiális Menóra az isteni szándék szerint az égi, misztikus Menórának volt hivatva megfelelni. Az égi, misztikus Menóra a szefirá -k világító ereje, az az isteni teremtő energia, amelyet az Örökkévaló eszközként használt ahhoz, hogy istenességet töltse meg a világot. A teremtés hét napig tartott, és az Örökkévaló minden egyes napon egy másik szefirá -t alkalmazott művéhez.
A Menóra hét ága a hét szefirá -nak felelt meg, pontosan azért, hogy mintegy „megcsapolják” az azokban kifejeződő isteniséget, istenességet és csatornákként ide a mi világunkba vezessék azt. Ebben az értelmezésben tehát magyarázatot kapunk arra is, hogy mit jelent a Tóra felszólítása: „a lámpás előrésze felé világítson a hét mécses…”? Az „előrész” nem a középső lámpást, hanem a menóra égi megfelelőjét, a szellemi menórát, azaz a hét szférát jelképezi.
  • Küldés emailben

Fejezetek