Amíg Nyugat-Európában egyre kedvezőtlenebb a zsidók helyzete, és évente ezrek vándorolnak el, Portugália második legnagyobb városának hitközsége egyre erősödik.

Porto impozáns zsinagógája újabban ismét megtelik szombatonként. A szertartások alatt a portugál mellett angol, spanyol és francia beszédet is hallani, a résztvevők jelentős része nemrég érkezett a városba.

„Európában egyre erősebb az antiszemitizmus, Porto azonban továbbra is biztonságos”. – mondta Sam Elijah, a helyi közösség vezetője. A középkorban jelentős hitközséggel bíró városból a XV. század végén elűzték vagy kitérésre kényszerítették a zsidókat. A XX. század elején egy katonatiszt, Artur Carlos de Barros Basto kezdeményezésére újjáalakult a közösség és egy hatalmas zsinagógát is építettek, azonban a zsidók létszáma hamarosan ismét csökkenni kezdett. Néhány éve mindössze húsz zsidó lakosa volt Portónak, létszámuk ma már meghaladja a kétszázat. Az új lakosok 21 különböző országból származnak.

sinagoga1-e1455275610316

A közösség nagy reményeket táplál a jövőt illetően, a közelmúltban új tóratekercset is avattak, és nagyszámú zsidó érkezésére számítanak elsősorban Franciaországból és Törökországból. A hitközség az ortodox hagyományokat követi, de nyitottak mindenki felé.

A négytagú Zerkis család a radikális muszlimok egyre elviselhetetlenebb fenyegetése miatt hagyta el Franciaországot, és költözött Portóba. Korábban Toulouse-ban éltek, de a három gyermek és egy tanár halálát okozó, 2012-es terrortámadás után új lakóhely után néztek. „Ott nagy volt az antiszemitizmus, itt viszont nyugodtan sétálhatok a városban, kipával a fejemen. Gyakran előfordul, hogy megállítanak és közlik velem, hogy szeretik a zsidókat. Ilyen sohasem fordult elő Franciaországban.”

300px-sinagoga_kadoorie

A 39 éves Dan Capriles Kolumbiából érkezett. Véleménye szerint a portóiak örülnek a közösség újjáéledésének, mert tudják, hogy a zsidók mindig is fontos szerepet játszottak a város történelmében.

Hamarosan érkeznek az első családok Törökországból is. Letelepedésüket megkönnyíti az a közelmúltban elfogadott törvény, mely állampolgárságot ad mindazoknak, akiknek őseit zsidóságuk miatt űzték el Portugáliából.

Daniel Litvak rabbi
Daniel Litvak rabbi
Porto rabbija, Daniel Litvak elmondta, hogy néha nehéz eldönteni, milyen nyelven tartsa meg tóramagyarázatát a zsinagógában. Van, hogy héberül, máskor angolul vagy spanyolul beszél, attól függően, hogy éppen kik vannak többségben. A zsinagóga épületét nemcsak szertartásokra használják. Hamarosan iskola és bölcsőde is megkezdi a működését, valamint egy kóser termékeket forgalmazó üzlet megnyitását is tervezik.

synagogue-kadoorie-mekor

Az utóbbi években egyre több zsidó turista érkezik a városba, számuk tavaly elérte a tízezret. A látogatók egy új múzeumban ismerhetik meg a közösség történetét, szakszerű vezetéssel. A zsinagógához közel fekvő Hotel Musica pedig kóser éttermet üzemeltet, melynek felügyeletét Litvak rabbi látja el.

Forrás: Arutz Sheva

Megszakítás