9 millióra büntették Jean-Marie Le Pent

A Front National alapítója megerősítette korábbi kijelentését, mely szerint a gázkamrák a második világháborúban „csak részletek” voltak. 9 milliót biztos megér neki, hogy újra elmondhatta.

9 millió forintos bírsággal büntette Jean-Marie Le Pent egy párizsi bíróság emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények tagadása miatt – adta hírül a Forward. Egy évvel ezelőtt a francia politikus azt mondta egy televíziós műsorban, hogy nem hajlandó visszavonni 1987-ben tett kijelentését, mely miatt akkor szintén bírságot kellett fizetnie.

„A gázkamrák a háború történetének részleteit jelentették” – mondta a szélsőjobboldali párt egykori vezetője 2015. áprilisában, amit nemrég megerősített: „Továbbra is tartom ezt a nézetemet, mert úgy gondolom, hogy ez az igazság és senkit nem kellene sokkolnia. Ezt az ügyet kihasználták ellenem azt állítva, hogy az antiszemitizmusról szól. Idézzen csak tőlem bárki valami antiszemita megjegyzést, amit a politikai karrierem alatt tettem”.

Le Pen hasonló kijelentéseket több alkalommal tett korábban a nyilvánosság előtt; 1997-ben Németországban, majd 2008-ban és 2009-ben az Európai Parlament falain belül. A közelmúltban saját lánya, Marine Le Pen is elhatárolódott tőle a jelenlegi pártvezetéssel együtt. Ahogy arról cikkünkben írtunk, tavaly májusban felfüggesztették a pártalapító politikus tagságát a jelenleg főként migráns-ellenes retorikát folytató pártban.

zsido.com

  • Küldés emailben