40 ezer haszidot várnak Umánba ros hásánákor

Az előzetes felmérések szerint idén rekordot dönthet az ukrajnai Umán városába zarándokló zsidók száma, akik a breszlavi Náchmán rabbi sírjánál akarják megkezdeni az új évet.

Idén a tavalyinál tízezerrel több, összesen 40 000 látogatót várnak a Kijevtől 240 km-re fekvő városba, ahol már folynak az előkészületek a tömeg fogadására. Az utóbbi években sokat fejlesztették a környék úthálózatát, és megkezdték egy Umán közeli katonai repülőtér átalakítását, hogy a zarándokok közvetlenül a város közelében landolhassanak. A beruházáshoz szükséges 140 millió dollárt amerikai zsidók biztosítják. Az új repülőtér mentesítheti a kijevi légikikötőt, ahová a tavalyi ros hásáná alkalmával 302, zarándokokat szállító járat érkezett, elsősorban Izraelből.

Az egyre nagyobb számú zsidó látogató miatt számos szélsőjobboldali tüntetés zajlott a városban, mely a múltban több véres pogromnak volt a helyszíne. Bár a turisták jelentős bevételt hoznak a helyieknek, vannak, akik nem bírják elviselni a zsidók látványát a városban. Tavaly például vörös festékkel öntötték le a zsinagógát, és egy horogkereszttel ellátott disznófejet dobtak az épületre, és két évvel ezelőtt is történt támadás.

A breszlávi Náchmán rabbi (1772-1810) a haszidizmus alapítója, a Báál Sém Tov dédunokája volt. Spirituális tanítóként sok követőt gyűjtött maga köré. Umán városában érte a halál, sírja népszerű zarándokhely az egész évben, de ros hásánákor vonzza a legnagyobb tömeget. A sírhoz látogatók között nem csak a breszlávi haszidizmus követőit találjuk, a zsidóság minden irányzatából érkeznek a szellemi megújulásra vágyók.

Forrás: Arutz7

  • Küldés emailben