Zsidónak lenni jó…
Hagyomány, közösség, vallás
Beszélgetés az EMIH világi vezetőivel
Dr. Sarkadi Sándor elnök (közgazdász) és Mucsi Éva alelnök (mérnök) az EMIH – Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség világi vezetői 2007. júniusa óta állnak a hitközség élén, a szervezet munkájában már a kezdetektől fogva részt vesznek. A Hitközség vallási vezetőivel és a világi vezetőséggel együtt irányítják a mára már több ezer tagot számláló, lelkes, tanulni vágyó felekezetet.
Mucsi Éva: Már felnőttként kezdtem tanulni Oberlander Báruch rabbinál. A lányom haszid férje oldalán, Amerikában találta meg a boldogságot. Fiam szintén érdeklődik a vallás iránt.
Sarkadi Sándor: Zsidó hagyományokat tartó, holokauszt túlélő családba születtem.
– Hogy látják a zsidóság helyzetét Magyarországon?
Mucsi Éva: Saját személyes példámból úgy érzem, a legfontosabb a tanulás, gyökereink személyes megismerése és megélése. Megtapasztalása annak, hogy akár a világinak vélt gondolatvilágunkban is nagyon sok elem származik az ősi zsidó tanokból. A „vérünk ez”, ha akarjuk ha nem. Fontos lenne, hogy Magyarországon egy sokszínű, egymást segítő és nem lökdösődő zsidó közélet is kialakuljon.
Mucsi Éva:Igen. Fel kell ismernünk, hogy zsidónak lenni jó, és ezt csak az által tehetjük meg, ha azonosulunk a zsidóság évezredes értékeivel…
Sarkadi Sándor:… és nem a környezetünk által kialakult „zsidó definíciót” tesszük magunkévá, hanem azt ami ennek a valódi jelentése. A zsidóság valódi jelentésének semmi köze pl. a hazai politikai közbeszédben adott definíciókhoz, habár sajnos előszeretettel azonosítják vele. A Judaizmus egy vallás, amely a modemi civilizáció alapjait szolgálta és évezredes értékei vannak. Az aktuálpolitika mindenkinek a magánügye…
– Mik az EMIH céljai?
Sarkadi Sándor: Az EMIH középen áll, egyszerre képviseli az autentikus zsidó értékeket „kompromisszumok nélkül”, és egyben törekszik arra hogy minden eszközt megragadjon ezeknek az értékeknek a közvetítésére. Egyetemet, óvodát működtetünk, könyveket adunk ki, rendezvényeket szervezünk. A Magyarországon élő izraelieket is külön közösségbe tömörítjük. És a komunikáció minden eszközét megragadjuk az oktatásra és az ismeretterjesztésre.
Mucsi Éva:A tanulás mellett a közösségi programok is nagyon lényegesek, hiszen sok embernek éppen egy törődő közösség, a hovatartozás erősítő érzése hiányzik. Én például aktív szervezője vagyok a Hanna Női Klubnak. A Klubban havonta száz-kétszáz vallásos és nem vallásos zsidó nő találkozik, hogy jó hangulatban, finom falatok mellett többet tudjon meg magáról, mint nőről, anyáról vagy feleségről.
Mucsi Éva: A rabbik és a világi vezetők együtt tanácskoznak. Mindenki tud valamit, mindenkinek van tapasztalata egy adott területen. Mindenki a saját szemszögéből közelíti meg az adott kérdést. Ezen kívül a mi feladatunk az is, hogy a Hitközség anyagi forrásainak előteremtésében segítsünk. Az EMIH nem részesül állami támogatásban, így kizárólag hazai híveink és a külföldre szakadt magyar származású szponzoraink támogatására hagyatkozhatunk. Ez egyben valahol a védjegyünk is, hiszen így maga a létezésünk és fejlődésünk bizonyítéka
annak, hogy az emberek elismerik munkánkat és támogatják azt. Minden egyes rendezvényért, könyvért, óvodás gyermekért keményen meg kell dolgoznunk. Támogatóink társaink ebben a nemes munkában.
– Hogy látják az EMIH és a Mazsihisz viszonyát?
Sarkadi Sándor: Minden szervezettel szívesen együttműködünk. Nem határolódunk el senkitől. A rendezvényeinken mindig van egy-egy jelentős személyiség a Mazsihiszből, akik elfogadják a meghívásunkat. Fiatalok vagyunk, semmilyen beidegződésünk nincs. Úgy érzem sokaknak céljuk az, hogy a hitközségeink közötti természetes nézeteltéréseket felfújják.
– Van Magyarországon antiszemitizmus?
Mucsi Éva:Sajnos van. Ez ellen tennünk is kell, de be kell látnunk, hogy minden szempontból
egészségtelen, ha zsidó identitástudatunk az „antiszemitizmus elleni harcban” merül ki. Hiszen az antiszemitizmus egy ijesztő és félelmetes, de mégis külső jelenség. Nekünk magunknak saját magunkban kell egy egészséges zsidó öntudatot kialakítanunk.
Sarkadi Sándor:Az antiszemitizmus ellen is sok féle képpen lehet tenni. Nem biztos, hogy az a jó, ha minden „verébre ágyúval lövünk”, mert ez a fordított eredményt is kiválthatja. A nyitottság, az ismeretterjesztés – például egy „zsidó sátor” a Szigeten – legalább ilyen lényeges
eszközei az előítéletek és gyűlöletek elleni törekvéseknek. Nagyon sok ember úgy gyűlöl, hogy igazából nem is tudja, ki a gyűlölete alanya.
Megjelent: Egység Magazin 18. évfolyam 64. szám – 2014. augusztus 6.