ZSIDÓ VILÁGHÍRADÓ
ESKÜVŐ BILINCSBE VERVE – A HADBÍRÓSÁGON
MIÉRT TILOS SERTÉSHÚST ÁRUSÍTANI IZRAELBEN?
Esküvő bilincsbe verve – a hadbíróságon
Igen furcsa helyet választott magának az esküvőre egy húszéves sorkatona és egy tizenkilenc éves katonalány Tel Avivban: a katonai bíróság folyosóját. Igaz, nem önszántunkból, és nem is teljesen érdek nélkül.
A rádió által csak nevük kezdőbetűje után T.-ként és S.-ként emlegetett pár kábítószerrel való visszaélés vádjával került hadbíróság elé, és egy hirtelen jött ötlet nyomán eldöntötték: megesküsznek, mivel a büntető jog értelmében így nem kényszeríthetik S.-t, a fiút arra, hogy T. ellen tanúskodjon.
A pár kimondta a boldogító igent: miután gyűrű nem volt kéznél, S. a karóráját használta erre a célra, s a katonai rendőrökhöz bilincselve mondta ki a zsidó esküvő szavait: „Ez által … meg vagy szentelve nekem”.
A bíró igencsak megdöbbent, mikor a pár immár, mint férj és feleség került a pulpitusa elé, s kifejezte kételyét: érvényes-e a frigy, ha azon még csak rabbi sem volt jelen?
Legott kikérték a tábori rabbi véleményét. A válasz így hangzott: ha a fiú kimondta a fenti szent szavakat, és két hitéhez hű, vallásos zsidó jelen volt a ceremónia idején, akkor az bizony érvényes.
Miért tilos sertéshúst árusítani Izraelben?
Egy askeloni járásbíróság helyben hagyta a helyi városháza határozatát, amely tiltja a disznóhús árusítását a városban. A város harminc mészárszéke közül azt a tizenhatot, amelyik megszegte a helyi törvényt 2000 sekel (120 ezer forint) pénzbírsággal sújtották.
Askelonban sok, a volt Szovjetunióból bevándorolt család lakik. Igen sokan közülük vegyes házasságban élnek, semmiféle zsidó nevelést nem kaptak, és így nem tudják elképzelni életüket disznóhús élvezete nélkül. A 30 „tréfli” mészárszék nagy része is „orosz” kézen van. Tulajdonosaik a tilalomban vallási kényszert látnak és a municipális tilalom ellen bírósághoz fordultak.
A jogi helyzet az, hogy még 40 évvel ezelőtt a Kneszet (az izraeli parlament) törvényt fogadott el, amelyben felhatalmazta a helyhatóságokat, hogy területükön belátásuk szerint engedélyezzék vagy tiltsák a sertéshús forgalomba hozását. (Egy másik törvény a sertések tenyésztését egy bizonyos, zömében arab lakta területre korlátozza.) A legtöbb város élt is a törvény adta lehetőséggel és megtiltotta a sertéshús árusítását, vagy azt igencsak korlátozta. Ez a valós helyzetet tükrözte, mivel az izraeli lakosság nagy többsége nemcsak hogy ódzkodik a sertéshústól, hanem kimondottan kóser húst eszik. A nagy orosz „alija” óta a helyzet megváltozott és innen a pereskedés, amelyben Askelon csak egy a sok közül.
Az askeloni járásbíró, Jichák J. – aki ellen a hentesek ügyvédje megpróbált elfogultságot jelentett be, mivel a kis sapka a fején azt jelzi, hogy ő is vallásos – arra alapozta ítéletét, hogy a sertéshús árusításának tilalma nem csak vallási tilalom, hanem az idők folyamán ez „történelmi-nemzeti jelképpé vált”, míg a sertés a zsidó hagyományban az „utálat jelképe lett”. A bíró hangsúlyozta, hogy Izraelben igen sok nem vallásos ember is amellett van, hogy a sertéshúsra vonatkozó tilalom változatlanul fennálljon. Jichák bíró több tucat történelmi idézettel támasztotta alá azon felfogást, hogy a sertéshús árusításának tilalma nem ellenkezik a szabadsággal és a demokráciával. Hozzátette, hogy megértést tanúsít az új bevándorló hentesek iránt, akik nem ismerik a vonatkozó zsidó hagyományt, és ezért aránylag kis pénzbüntetést ró rájuk.
A hentesek ügyvédje elutasította a bíró érveit és fellebbezést jelentett be.
Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 24. szám – 2014. augusztus 7.