Zsidó világhíradó

Zsidó ima Sanghajban Jom Kipurkor

Chábád itt, Chábád ott – Chábád mindenütt. Nemcsak Dnyepropetrovszkban, nemcsak a Himalája tetején, nemcsak Bangkokban, nemcsak a Vasváriban – hanem már Kínában is. Ott, ahol nemrég a rendszer még üldözött minden vallásos megnyilvánulást.
A legutóbbi Jom Kipur alkalmával 150 zsidó imádkozott a sanghaji zsidó templomban, ami már évtizedek óta üresen áll. A Chábád küldötte, rabbi Sálom Greenberg szervezte és vezette az imát, amelyen résztvettek az ottani izraeli konzulátus tagjai is, valamint zsidó üzletemberek, akik üzletileg vannak, ideiglenesen, Kínában.
Az Ohel Ráchel nevezetű zsinagógát 1920-ban alapította a dúsgazdag zsidó Szásszon család, melynek tagjai az elmúlt században érkeztek Kínába – Bagdadból. A kommunista hatalomátvétel után – 1950-ben – amikor a zsidók elhagyták a várost, a templomot eladták a városházának és azóta mint raktár funkcionált.
A new-yorki – magyar származású – Arthur Schneier rabbi kezdeményezésére – évekkel ezelőtt nagy titokban tárgyalások kezdődtek Sanghaj vezetőivel a zsinagóga restaurálására. Az izraeli nagykövetség is besegített és a sanghaji városháza 70 ezer dollárt invesztált a felújítási munkálatokba.
Az újjáalakított zsinagógát tavaly avatták fel, Hillary Clinton, Madelein Albright és Arthur Schneier rabbi jelenlétében. Az utóbbi egy Tóra-tekercset is hozott magával, amit a zsinagógának adományozott. Azóta már Jichák Mordecháj, az akkori izraeli hadügyminiszter is járt ott; ő mezúzát tett fel az ajtóra. Ma csupán 200 zsidó lakik Sanghajban, köztük alig egynéhány „Őskínai” zsidó. A zsinagóga szellemi központ és múzeum is egyúttal, a valamikor virágzó zsidó közösség emlékére.
Ha valaki nem tudná: Arthur Schneier rabbi, aki Bécsben született és Budapesten nevelkedett, állt azon nemzetközi bizottság élén, amely annakidején hazahozta a magyar szentkoronát.

A rendelő ajtaja nyitva marad…

A zsidó vallás sokak számára ismeretlen vetületeit tárja fel az a szép kiállítású brosúra, amit az egyik izraeli betegsegélyző (héberül: Kupát Cholim, ami a magyar SZTK-nak felel meg) adott ki a napokban – Bné-Bráki fiókja kezdeményezésére.
A téma – a Háláchá összeegyeztetése a köznapi élettel, valamint az egészségügyi követelményekkel. Tudnivaló, hogy a Háláchá úgyszólván mindent megenged, ha életveszélyes betegről, illetve életmentésről van szó. Így Jom Kipurkor a súlyos beteg köteles – orvosi utasításra – megszegni a böjtöt és enni, még ha ő maga úgy érzi, hogy kibírná az estig tartó böjtöt.
Az első brosúra a sorozatban az ún. jichud problematikájával foglalkozik. A zsidó vallás szigorúan tiltja, hogy egy nő egy férfival együtt legyen egy zárt helyen – ha nem házastársakról van szó. Eredetileg a tilalom csak férjes asszonyra vonatkozott, de később a Bölcsek kiterjesztették a hajadonokra is.
Namármost, ha a rendelőben egy nőt, férfi orvos fogad– vagy fordítva – akkor ez a tilalom azonnal felmerül. Mi a megoldás? Talán az, hogy ne egyedül jöjjön, hanem a férjével/feleségével? Ez nem mindig lehetséges. Az egyik megoldás nem kulcsra zárni az ajtót, úgy hogy bármikor bárki (ápolónő, másik orvos, stb.) bejöhet – és ez már hatályon kívül helyezi a jichud tilalmát. Ugyancsak könnyíti a helyzetet, ha a rendelő földszinten van, és annak ablakai az utcára néznek…
A brosúra pontosan körvonalazza, milyen kortól áll fenn az „együttlét” – a jichud – veszélye, valamint tanácsokat ad annak kivédésére. A fent elmondottakon kívül egy gyerek jelenléte is lehet megoldás, persze csak egy olyan korú gyereké, aki már érti kb. miről van szó.

Párizs Brunner kiadatását kéri

A francia kormány minden eddiginél nagyobb nyomást gyakorol Szíriára Alois Brunner (87), a még életben lévő legnagyobb háborús bűnös, Adolf Eichmann jobbkeze kiadatása érdekében.
Miután Hervé Stefan vizsgálóbíró az ügy nyomozati szakaszával végzett, a párizsi ügyészség lapzártánk után várhatóan hivatalosan is vádat emel Brunner ellen, aki Georg Fisher álnéven él Damaszkusz egyik külvárosában. A tömeggyilkos kiadatása érdekében Jacques Chirac személyesen járt közben Chafez Asszad szír diktátornál. Korábban Németország 1987-ben, majd 1991-ben kezdeményezte a kiadatást, azután az Európai Unió elítélte Szíriát, amely a füle botját sem mozgatta. Ha most is ez történik, Brunner ellen a pert távollétében folytatják le.
A párizsi lépésre tizenhárom évvel azután került sor, hogy Serge Klarsfeld ügyvéd, a „francia Wiesenthal” magánnyomozást kezdett Brunner ellen, aki egyébként többek közt Klarsfeld apja haláláért is felelős.
Brunner azonosítása nem bonyolult feladat. A náci hóhér évekkel ezelőtt elvesztette fél szemét és több ujját, mikor levélbombát nyitott fel. A küldeményt állítólag a Moszad postázta.
Brunner 1912-ben született Ausztriában, az osztrák náci párthoz 1931-ben, mindössze 19 évesen csatlakozott, beteges antiszemitizmusától hajtva. A nemzetiszocialista szamárlétrán gyorsan emelkedett, mígnem Eichmann személyi titkára lett. E minőségében Bécsben székelt, innét szervezte a zsidók kiüldözését és különféle haláltranszportokat. Csak Ausztriában személyesen 47 ezer zsidót küldött megsemmisítőtáborokba. Berlinben is működött, majd Görögországba helyezték, ahol két hónap alatt kiirtotta majdnem a teljes 43 ezres szaloniki zsidóságot. 1943. júniusában Franciaországban tűnt fel mint a hírhedt Drancy koncentrációs tábor főparancsnoka. A lágervezetést francia kollaboránsoktól vette át. Tizennégy hónap alatt 25 ezer embert semmisített meg.
Franciaországban Alois Brunner pere a negyedik nagy per lesz Klaus Barbie, Paul Touvier és Maurice Papon után.