A baseballkártya-gyűjtemény leütési ára akár negyedmilliárd forintnál is több lehet.

 

Sotheby’s

A Sotheby’s-nél kerül kalapács alá a világ legteljesebb baseballkártya-gyűjteménye, írja az Arutz7. A kártyákat gyűjtő zsidó szurkolók számára nincs is nagyobb öröm, mint amikor kinyitnak egy-egy új csomagot, és a képecskék között zsidó játékost is találnak. Seymour Stoll több mint fél évszázada gyűjti a zsidó játékosokat ábrázoló kártyákat. 14 éves volt, amikor először jutott hozzá egy Sandy Koufax-kártyához, és ez inspirálta őt arra, hogy a lehető legtöbb zsidó játékos kártáját összegyűjtse. A 191 játékost képeit tartalmazó, több mint ötszáz darabból álló kollekció a becslések szerint 500 ezer és 700 ezer dollár között (200-270 millió Ft) kel majd el. A gyűjteményben 2024-ig minden zsidó profi baseball-játékos képe megtalálható legalább egyszer.

A baseballkártya-gyűjtemény legértékesebb darabja

A kártyák között a legértékesebb kétségtelenül az az 1867-ben készült ferrotípia. Ez, a Philadelphia Athletics sztárját, Levi Meyerlét ábrázolja. Ezen kívül összesen csak egyetlen hasonló darab létezik az egész világon. Stoll – elmondása szerint harminc éve vásárolta a kuriózumot 750 dollárért. Később már 250-300 ezer dollárra becsülték az értékét. A szakértők szerint egyébként Meyerle – neve ellenére – valószínűleg nem is volt zsidó. Ráadásul a „The Jewish Baseball Card Book” című, 2018-ban kiadott kötetben nem is szerepel.

„Ez a figyelemre méltó, ötven év alatt összegyűjtött kollekció tartalmazza a 191 zsidó játékos mindegyikének a képét, egészen a 2024-es szezonig. Közülük 177 játékos bizonyosan rendelkezett zsidó örökséggel, a fennmaradó 14 játékos zsidó származását nem sikerült bizonyítani”

– áll a Sotheby’s leírásában. Hogy Meyerle a 14 közé tartozik-e, arról nem esik szó.

Kihívások és ritkaságok

A kártyák között ritkaságszámba megy még az 1930-as évek New York Giants sztárja, Philip Weintraub képe, valamint Max Rosenfeld 1946-os kártyája. Található a gyűjteményben egy hamis kártya is, melyet Harry Chozen családja alkotott, miután csapata, a Cincinnati Reds elutasította a kártya kiadását – Chozen zsidó származása miatt. „A gyűjtemény nemcsak ünnepli a zsidó játékosokat, de arra is rávilágít, hogy milyen kihívásokkal kellett megküzdeniük a zsidó játékosoknak” – áll a Sotheby’s leírásában. A játékosok sokszor csapattársaik durva antiszemitizmusával találták szembe magukat.

„Régebben ők voltak a fekete bárányok, és rejtegetniük kellett zsidóságukat. Manapság tárt karokkal fogadják őket. Látszik a játék fejlődése, illetve az, ahogyan egyre inkább elfogadják a zsidó játékosok érzéseit”

– nyilatkozta korábban Stoll. Az elfogadást mi sem mutatja jobban, mint hogy a szombattartó érdeklődők előre vagy megbízott ügynökön keresztül is licitálhatnak.

Megszakítás