A zsidó naptár szerint ma 17 éve hunyt el Simon Wiesenthal, a híres „nácivadász”. Simon Wiesenthal az 1908-as polgári új év utolsó napján, annak is a legvégén, alig fél órával éjfél előtt született az Osztrák-Magyar Monarchia északkeleti végén, Bucsacsban, ahová családja három évvel korábban menekült a cári Oroszország véres pogromjai elől.

Apja az első világháborúban, 1915-ben hősi halált halt a keleti fronton, ezután anyjával és bátyjával Bécsbe költöztek, ahol 1917-ig, az oroszok kivonulásáig éltek, majd visszaköltöztek Bucsacsba. A gimnázium elvégzése után, bár mind jegyei és képességei alapján megfelelt volna a Lembergi Politechnikumba, az ott alkalmazott zsidó kvóta miatt nem vették fel, így Prágába került és az ottani műszaki egyetemen tanult, majd onnan épületmérnökként képezte tovább magát a Szovjetunióban. 

1936-ban házasodott össze Cyla Mullerrel, akit még a gimnáziumból ismert. Ugyanekkor pedig saját építészeti irodát is nyitott Lembergben, ahol elsősorban elegáns villákat tervezett. Építészkarrierje alig három évig, a második világháború kitöréséig tartott. 

A nácik első nagy kivégzési hulláma elől egy Bodnár vezetéknevű ukrán mentette meg őt, később viszont feleségével együtt a janowskai gettóba került, míg anyját és több családtagját a belzeci haláltáborba deportálták. Cyla Muller a háború végéig – zsidó származását eltitkolva – „lengyelként” teljesített munkaszolgálatot a Rajna-vidékén, míg Wiesenthal végig abban a tudatban volt, hogy felesége az életét vesztette. Wiesenthalnak is sikerült megszökni a gettóból és csatlakozott a Lengyel Földalatti Államhoz, és az ellenállást elsősorban az építészeti tudásával támogatta, mígnem 1944 nyarán a Gestapo újból elfogta, végül 1945. május 5-én Mauthausenben szabadult fel – a vészkorszak alatt 12 koncentrációs tábort járt meg, melyek közül öt haláltábor volt.

Az 1945-ös váratlan, de annál örömtelibb újratalálkozásuk után egy évre született meg egyetlen gyermekük, Paulina. A házaspár egyébként összesen nyolcvankilenc család tagját ölték meg a holokausztban. 

Wiesenthal szinte az felszabadulása után rögtön elkezdett dokumentumokat gyűjteni a Nürnbergi perekhez, 1947-ben pedig ő és 30 társa megalapították a Zsidó Dokumentációs Központot is Linzben. Kitartó, fáradalmat nem ismerő munkássága során tizenhat náci tisztet sikerült bíróság elé állítania, akik felelősek volt a lembergi zsidó lakosság lemészárlásért, illetve hozzá fűződik Franz Stangl, a treblinkai és sobibori haláltáborok parancsnokának bebörtönzése, illetve Hermine Braunsteiner női felügyelő elfogatása, aki több száz gyermeket kínoztatott halálra Majdenekben.

Nácivadász munkájáról több könyvet is írt, melyeket számos nyelvre lefordítottak, közöttük a leghíresebb, A gyilkosok közöttünk járnak címen jelent meg magyarul 1970-ben. 

Az aktív munkától 2003-ban vonult vissza, mikor azt nyilatkozta:

„Mindet túléltem. Ha maradtak is még életben néhányan, azok már túl öregek és valószínűleg túl gyengék is egy bírósági tárgyaláshoz. A munkám véget ért.”

2005. szeptember 20-án, vagyis elul 16-án hunyt el bécsi otthonában, három nappal később pedig a Szentföldön, Hercelijában helyezték végső nyugalomra.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy míg Simon Wiesenthalról, míg a legtöbben, mint a náci háborús bűnösök „üldözőjéről” emlékeznek meg, addig ő életében minden önkényuralom ellen fellépett, így a kommunizmus ellen is, hiszen sajnos arról is személyes, szörnyű emlékeket őrzött – gyermekkorában, a Hitler-Sztálin paktum árnyékában megtapasztalta a kommunizmus terrorját is.

Életében az igazságra törekedett, amiért képes volt szembemenni a mindenkori hatalmi elittel, sőt, még a bécsi hitközséggel vagy akár a New York-i zsidó világkongresszus vezetőivel is. Híres eset volt, hogy amikor 1970-ben Bruno Kreisky kancellár a Waffen SS múlttal rendelkező Friedrich Peter szabadságpárti képviselő szavazatait használták fel a szocialisták nyeréséhez, akkor Wiesenthal élesen kikelt a bécsi hitközség ellen, melynek legtöbb tagja bár a szocialistákat támogatták, nem emeltek szót, hogy győzelmükhöz milyen múltú ember szavazataival érték el.

Fotó: Wikipédia

Források:

Haas György, „A másik Wiesenthal”, 168 óra, 2005. 17. évf. 41. szám, 58. old.

Pelle János, „A holokauszt lelkiismerete – 96 évesen elhunyt Simon Wiesenthal”, Hetek, 2005. 9. évf. 38. szám, 1. old.