Egy 2002-es líbiai látogatás során a helyi születésű, ám ma már Rómában élő David Gerbi olyasmit látott, ami a mai napig kísérti őt:
„Elborzadva láttam, hogy Tripoli zsidó temetőjének romjai közt gyerekek játszanak, emberi maradványokkal teleszórt piszokban fetrengve” – idézte a foglalkozására nézve pszichológus férfit a JTA, aki a megrázó élmény hatására egykori közösségének megőrzésére fordította szabad idejének jelentős részét, ám az évek során minden egyes megőrzési, vagy helyreállítási kísérlete kudarcba fulladt a háború sújtotta Líbiában, ahol egyetlen lélek sem maradt az egykori zsidó közösségből. Ma már autópálya fut az egykori zsidó temető helyén, mellette hatalmas épületek sora.
Gerbi alternatív lehetőségeket kezdett keresni, így találta meg a megoldást: virtuális temetőket hoz létre szülőföldjének lerombolt, megsemmisített valódi temetői helyett.
„Tripoliban és Bengáziban teljesen megsemmisítették a zsidó temetőket. Elhatároztam hát, hogy Líbiában eltemetett szeretteink számára virtuális temetőt hozok létre” – nyilatkozta.
Ezekben külön helye lesz a neves rabbiknak, és emlékoldalakat hoz létre a holokauszt áldozatai számára is. A nácikkal szövetséges Olaszország koncentrációs táboraiban több száz líbiai zsidó veszítette életét, és saját emlékoldalt kapnak az egyes pogromok áldozatai is. Líbiában három nagy pogromhullámot tartanak számon, az 1945-öset, az 1948-asat és az 1967-eset, magyarázta Gerbi.
Az oldal használói virtuális emlékmécseseket is gyújthatnak és a gyászolók kádisát is szentelhetik a szeretteiknek a weboldalon keresztül. „Így emlékezhetünk egy eltűnt közösség halottaira” – mondta.
A kezdeményezés a tel-avivi Zsidó Nép Múzeumával együttműködésben valósulhat meg. Az intézmény célja az évezredek folyamán létrejött zsidó élet megörökítése. A múzeum és Gerbi közösen kérik a közönséget, hogy szolgáltassanak információt Líbiában eltemetett zsidókról.
Ez az erőfeszítés más kezdeményezésekkel összhangban arra törekszik, hogy megszűnt zsidó közösségeket internetes felületeken építsenek újjá, mivel e közösségek tagjainak korábbi otthonai már nem hajlandók befogadni őket. Ilyen például a Diarna nevű, észak-afrikai és közel-keleti zsidó közösségeket bemutató oldal, melynek neve judeo-arab nyelven annyit jelent: a mi otthonunk.
Gerbi ennél szűkebb témakört dolgoz fel: csakis a líbiai temetőkre koncentrál. A családja 1967-ben hagyta el Líbiát, amikor David 12 éves volt. Ők az utolsó zsidók között voltak, akik elmenekültek az országból.
| Líbiában több száz éves zsidó közösségek éltek, a második világháború idején még 40 ezer zsidó lakosa volt az észak-afrikai országnak. A holokauszt, majd azt követően a líbiai kormány antiszemita politikája következtében, egyetlen zsidó sem maradt az országban. |
Az ezt követő évtizedekben Moammer el-Kadhafi diktátorsága alatt nemigen nyílt lehetőség a zsidó emlékhelyek megőrzésére. Miután 2011-ben kivégezték a diktátort és a központi kormány összeomlott, az országban rendszeressé váltak a klánok és milíciák összecsapásai a hatalom megszerzéséért folyó versengésben. Gerbi azt reméli, hogy a harcokból végül olyan kormány kerül majd ki győztesen, mely hajlandó lesz foglalkozni az ország zsidó történelmével és normalizálni a viszonyokat Izraellel, ahogy a régió más arab országai is tették az elmúlt időszakban. Ez azonban, mint mondja, még évekbe is telhet. A tripoli zsidó temetőnek pedig nyoma sincs már, egy másik,
2007-ben tett líbiai látogatása során pedig Bengáziban, Líbia második legnagyobb városában egy egész raktárépületnyi ládát talált emberi maradványokkal telepakolva, melyeket egy másik zsidó temetőből gyűjtöttek össze, mielőtt ledózerolták volna.
A régi zsinagógaépületek is veszélyben vannak.
Tripoli egy elhagyott zsinagógáját például engedély nélkül akarják iszlám vallási központtá alakítani.
„Az épület a helyi hatóságok (értsd, milíciák) kezében van, mivel Tripoliban nincsenek zsidók” – nyilatkozta a Líbiai Zsidók Világszervezetében is aktív férfi. „Úgy döntöttek, hogy megsemmisítik a tulajdonunkat és a múltunkat. A terv nyilvánvalóan az, hogy kihasználják a káosz és a mi távollétünk adta helyzetet.”
Fotó: Tripoli óvárosa (Wikipédia)