A tanulást a lubavicsi Rebbe indította el 33 évvel ezelőtt. A Rámbám (Majmonidész) Misné Torá (A Tóra ismétlése) című művét három fejezetnyi egységekre osztották, és naponta elolvasnak egy egységet. A teljes mű áttanulmányozása így nagyjából egy évet vesz igénybe.

Idén tisri hó 6-án (ebben az évben szeptember 26-án) a 36. ciklust zárják a résztvevők. Ez a nap egyébként a Rebbe édesanyja, Chana Schneerson rebecen halálozási évfordulója is.

Book of Temple Service

A Szijum háRámbám, vagyis a Rámbám befejezése alkalmából hatalmas összejöveteleket rendeznek a világ több pontján. New Yorkba, a központi rendezvényre többezres tömeget várnak. Jeruzsálemben szintén ezrek gyűlnek majd össze, hogy Bnáj Brák főrabbijával, Mose Jehuda Léb Landau rabbival közösen befejezzék a 36. ciklust, és Izrael korábbi főrabbija, Jiszráel Meir Lau rabbi vezetésével megkezdjék a 37-et. Chicagóban, Milwaukee-ban, Londonban és más városokban is lesznek rendezvények.

A polgári időszámítás szerinti XII. században élt Majmonidész 14 kötetes műve az egyetlen olyan a zsidó jog irodalmában, mely a zsidó élet teljes egészét lefedi, beleértve azokat a parancsolatokat is, melyek csak akkor érvényesek, ha áll a jeruzsálemi szentély, és emellett olyan micvák is szerepelnek benne, melyek korábbi, vagy éppen későbbi jogi kódexekben nem jelennek meg.

Azok számára, akik nem tudnak napi három fejezetet tanulni a Misné Torából, a Rebbe egy napi egy fejezetet tartalmazó programot is meghirdetett. Ebben az évben e kezdeményezés résztvevői is befejeznek egy ciklust – számukra majdnem három évbe telik, míg végigtanulmányozzák a hatalmas művet. Azoknak sem kell azonban elkeserednie, akiknek erre sincs lehetőségük, ugyanis a Rebbe egy harmadik utat is felajánlott: a Rámbám jóval rövidebb és könnyebben emészthető Széfer hámicvot (Parancsolatok könyve) című alkotását tanulmányozhatják. Ennek segítségével – párhuzamosan a Misné Torából napi 3 fejezetet tanulókkal – évente végigvehetik mind a 613 tórai micvát.

A Rebbe számára a tanuláson túl az is kiemelkedően fontos volt ezzel a gyakorlatilag évenként ismétlődő tanulási ciklussal, hogy általa a zsidó nép különleges egységet tapasztalhat meg, hiszen zsidók ezrei tanulják a Tórának ugyanazon témáit ugyanabban az időben. Emellett fontos volt számára az is, hogy a Tórának minden aspektusát lefedik a tanulással. Ez a megközelítés egyébként egybecseng a Rámbám javaslatával a könyve tanulmányozását illetően, ám mielőtt megkezdték a Rebbe javaslata alapján a programszerű tanulást, csak egyes részletekkel foglalkoztak a Misné Torából.

Mára az eredeti héber szöveg mellett angol fordítás is az érdeklődők rendelkezésére áll, akár online formában is, és a szöveg elérhető többek közt a chabad.org weboldal hírlevelén keresztül, illetve napi online előadások formájában is. Manapság pedig természetesen nem hiányozhat a napi Rámbám telefonos applikáció sem.

„Jó érzéssel töltött el, amikor elkezdtem tanulni a Rámbám szövegét.” – mondta Yossi Lew rabbi, aki kezdetektől fogva része a programnak. „Soha egyetlen napot sem mulasztottam azóta, és visszatekintve csodálattal és hálával eltelve gondolok a Rebbére azért, hogy megajándékozott a zsidó törvények minden egyes területén való jártassággal.”

Forrás: chabad.org

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás