A Chánuka fénye mindenütt

Az idei chánuka ünnepén a Pesti Jesiva szinte mindenhova eljuttatta chánuka fényét és örömét. A jesiva hallgatói ellátogattak több vidéki városba, Miskolcra és Nyíregyházára, ahol az ottani közösségek ünnepségén emelték a hangulatot. Voltak az öregek otthonában és a különböző zsidó iskolákban ahol színi előadást is tartottak. Nem feledve persze a Nyugati téri ünnepségeket, amelyek minden zsidó számára nyitottak voltak és ahol minden este többszáz ember ünnepelte tánccal és vígassággal a chánukát. A Jesiva hallgatói eljutottak a Habonim táborba is, ahol a táborozókkal együtt meggyújtották a chánuka nyolcadik gyertyáját. A Pesti Jesiva a különböző magyarországi börtönökbe is ellátogatott.

 

Egy százalék szebben beszél…

Alapítványunk ezúton is szeretné megköszöni mindazoknak, akik felajánlották a személyi jövedelemadójuk egy százalékát, és ezzel is támogatták az Alapítvány fontos gyermek- és felnőttoktatási célkitűzéseinek megvalósítását, valamint könyvkiadási tevékenységét.

Ez ezúton befolyt összeg 395 000 forintot tett ki, melyet a Pesti Jesiva felősoktatási intézményünkre fordítottuk, hogy lehetőséget biztosíthassuk minél több magyar rabbinövendék képzéséhez.

Köszönjük szépen – todá rábá – á séjnem dánk.

Kérjük a jövőre se feledkezzen meg rólunk!

A 2001. elején benyújtandó (a 2000. évre vonatkozó) SZJA-bevallásban ismét rendelkezhet személyi jövedelemadójának egy százalékáról. A Chábád Lubavics – Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány is a támogatható szervezetek között van. Mindössze annyit kell tennie, hogy a jövedelemadó-bevallási csomagban található „Rendelkező nyilatkozatot” kitölti, beírja alapítványunk adószámát:

19663038-1-42

és mellékeli a nyilatkozatot adóbevallásához.

Felajánlásával nemes célok megvalósításához, a magyarországi zsidó közösségi élet felvirágoztatásához járulhat hozzá.

 
Fárbréngen a Jesivában
 

Régi chászid gondolat az hogy az amit megtanulunk és megértünk az ne maradjon csupán az értelem világában, hanem jusson el a szívig az érzésekig is. Sokszor az amit már jól megtanultunk és megértettünk még mindig nem jutt el bennünk olyan mélyre, hogy az érzéseinkre is hatással legyen. Az ember testi felépítésében a fej és a szív között egy „szűkület” van: a nyaka. Ezt jelképesen értelmezve, a megértett és felfogott eszme még mindig messze van a gyakorlattól, ha azt nem „préseljük át a nyakunkon”, vagyis ha nem vonatkoztatjuk magunkra a megértetteket.

Chászid szokás az úgynevezett fárbréngen, ami jiddisül csak annyit jelent, hogy előre vinni. Az összejövetelen résztvevők egy kis lechájim és éneklés mellett megpróbálják a ta nultakat szívükhöz is közelebb hozni. Így próbálják előbbre vinni a dolgukat.

Kiszlév hó 19 a chászid naptárban a chászidizmus újéve. Ez az a nap, amikor a hamis vádak miatt bebörtönzött Snéur Zálmán rabbi, a chábád chászidizmus megalapítója kiszabadult a fogságból. Ezen a napon a világon mindenütt fárbréngeneket rendeznek.

 
 
 
Hámántáska recept
A hámántáska receptja (kb. 48 sütihez)

Mákkal, lekvárral vagy más édességgel töltött tradicionális háromszögletű sütemény.

1 pohár cukor 1/3 pohár olaj 1/3 pohár margarin 3 tojás 1/2 pohár narancslé 4 pohár liszt 1 teáskanál só 1 felvert tojás 1 kg töltelék

Összekeverjük a cukrot a margarinnal és az olajjal. Hozzáadjuk a tojást és a narancslevet. Eldolgozzuk a száraz hozzávalókkal és egy nagy labdát gyúrunk. Ezt elosztjuk három felé. Lisztes gyúródeszkán nagyon vékonyra simítsuk ki a tésztát. Majd fogjunk egy poharat és ahányszor csak tudjuk belenyomjuk a tésztába, hogy jó sok körünk legyen. A körökbe tesszük a tölteléket. Majd három helyen kicsit megcsípjük a kört, és az összenyomott csípéseket a kör közepére nyomjuk. Így bezárul a háromszögletűre varázsolt süti. Közepes lángon sütjük 15-20 percig.

Női klub
 

Dvorá Leá Sudak a legújabb női előadás sorozatról beszél

„Női szemmel” mottóval hetente egyszeri alkalommal női klubbot indítottunk. Célunk hogy megmutassuk a zsidóság gyakorlati oldalát a nő szemszögéből és a nő szerepét és fontosságát a zsidó otthonban.

Az érdekes előadásokban szó esik a feminizmusról chászid szemszögből, a négy ősanya szerepéről és fontosságáról, a zsidó otthonról és a gyermeknevelésről de még a válásról is, hogy csak pár témát idézzek a téli programunkból. Közös főzések alkalmával közvetlen hangulatban nyílik alkalom megismerni a szombati kalács készítésének rejtelmeit vagy akár azt, hogy hogyan készül a chánukai olajban sült fánk. Az elkészített ételek receptjeit haza lehet vinni, hogy otthon újra használhassuk.

 

Kabbala és zene

Ezzel a címmel tart Sherman rabbi kéthetente szombat esténként előadásokat. Az előadás szó nem is igazán illik ide, hiszen erről rögtön egy tanteremre asszociál legtöbbünk, sok szék vagy padokban ülő diák, a táblánál pedig a tanárral. Ezek az órák másmilyenek. Baráti légkörben, kötetlen beszélgetések keretében a chászid rebbék által írt nigunok (dalok) történetéről és kabbalisztikus jelentéséről tanulhatunk. Hogy még jobban megragadjanak bennünk a hallottak, minden egyes dallamot előre zongorán lejátszik Sherman rabbi. Azután, ha már megbarátkoztunk a nigunnal hozzá kezd, hogy finoman, szinte rétegről rétegre elénk tárja egy-egy dal mélyebb kabbalisztikus jelentését.

Az órák után mindig van alkalom megbeszélni a hallottakat éskérdéseket feltenni. Sarah Sha rabbi felesége mindig gondoskodik finom süteményekről és üdítőkről, így még kötetlenebbé téve a légkört. A március végéig tartó előadássorozat végére az addig elhangzott nigunokból rabbi Shlomo Sherman egy CD-t fog összeállítani, amit a hallgatók ajándékba fognak kapnak.

De nemcsak ezért érdemes elmenni az órákra.

Mindenkinek ajánlom, ha teheti látogasson el oda és hallgassa meg kéthetenként szombat este 20.00 órától a Wesselényi utca 19. szám alatt, hogyan kapcsolódik és fonódik össze a zene és a misztika.

Ha nyári tanulás, akkor JesiVakáció

 

Ha nyár, akkor JesiVakáció! Három éve már, hogy nyaranta megrendezésre kerül Oberlander Báruch rabbi és a Pest Jesiva szervezésében ez a kéthetes intenzív nyári egyetem. Az előző évek tapasztalatai alapján próbáljuk évről évre sikeresebben és hatékonyabban kitölteni a rendelkezésünkre álló időt.

Így, külön erre az alkalomra készült jegyzetben a Talmudból, Maimonidész munkáiból, a zsidó filozófia és misztika műveiből válogatunk és fordítunk. Például a tavalyi füzetben megjelentetett Talmud-fordításhoz hasonló, a Talmud valódi, vitázó jellegét jól tükröző magyar fordítás csak a mi gondozásunk alatt jelent meg eddig. A fordítások nagy része a héber, jiddis vagy arámi eredetiből erre a programra készült, alkalmanként korábbi magyar fordítások felhasználásával.

A kéthetes, napi 10 órás tanulás kétségtelenül jelentős, esetleg még szokatlan is. Azért döntöttünk egy ennyire intenzív program mellett, mert csak így van lehetőség a rendelkezésünkre álló rövid idő alatt alapos, igazi képet adni a zsidóságról. Ez a program tükrözi az igazi jesivák tanmenetét is. Azért, hogy az anyag ne legyen túlterhelő, a napi programot úgy állítottuk össze, hogy a nehezebb, például Talmud óra után könnyebb óra következzen.

Az esti tagozat azok számára is lehetővé teszi a tanulást akik nem tudnank a nappali tagozat intenzív programán részt venni.

Megjelent: Egység Magazin 11. évfolyam 44. szám – 2014. július 31.

 

Megszakítás