Az Izraeli Kulturális Intézet kedd esti kerekasztal beszélgetésének résztvevői a választás következményeiről vitatkoztak. Nem sok mindenben értettek egyet.

Balázs Gábor, magát jobboldalinak definiáló eszmetörténész azt mondta, a kampány inkább az izraeli mindennapokról szólt, kevésbé a biztonsági kérdésekről. A gazdasági témák voltak hangsúlyosak szerinte, miközben negatív kampány folyt. – Csak ne a másik nyerjen – foglalta össze ennek lényegét, ami annak fényében kap értelmet, hogy a kialakuló végeredmény maximum egy-másfél évre szól, akkor újra választások lesznek várhatóan.

Kritikusan szólt Gyarmati István, a Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatója Netanjahu Amerikában tartott beszédéről. Mint az közismert, Obama elnök nem fogadta az izraeli miniszterelnököt. Gyarmati szerint nem szabad összeveszni Amerikával. – Izrael Európában ciki lett – ezt már Miklós Gábor, a Népszabadság külpolitikai újságírója mondta arra a felvetésre, hogy mit jelent az izraeli választások eredménye Európának. Miklós Gábor szerint Európában nem értik Netanjahu politikáját, nem értik, miért provokálja az USA-t és az EU-t. A kampányfilmekből ő is azt olvasta ki, hogy az izraelieket az érdekli inkább, hogyan alakul majd a megélhetésük, nyugalmuk.

Erre reagálva fejtette ki Balázs Gábor, hogy Izraelben a választók most nem érzik azt, hogy életveszélyben vannak, ezért „megengedhetik maguknak azt a luxust, hogy a jólétükre figyeljenek”. Megjegyezte, a Likud és a kormányon lévő pártok közül mások is program nélkül indultak el a választásokon, amire a hallgatóság soraiból többen nevetni kezdtek, hiszen ilyenre már Magyarországon is láttak példát. A beérkező eredmények alapján megállapította, hogy a Likud milyen jól mozgósított az utolsó pillanatban.

Gyarmati mindehhez annyit tett hozzá, hogy Netanjahu elveszítette Európa és az USA támogatását, vagyis szerinte a választásokon kívül mindent elveszített. – Ráadásul 28 mandátummal nem lehet Izrael biztonságát szavatolni – fogalmazott. Miklós Gábor tragikusnak látja az európai és amerikai közvéleményben Izrael megítélését. – Az izraeli kormány ellenséges lapnak tartja a New York Times-t, pedig a NYT az izraeliekkel megértő, de kritikus az izraeli kormánnyal szemben.

Gyarmati arra is kitért, hogy ma az anticionizmus mögé bújik az antiszemitizmus az Európai Unióban. Szerinte Netanjahu az az izraeli politikus, akinek politikája az anticionizmust igazolja a közvélemény egy részében. Balázs Gábor viszont arról beszélt, hogy ehhez nem kell Netanjahu, hiszen Európa a saját, maga által is titkolt antiszemitizmust éli ki az izraeli politika bírálatán keresztül. – Ne áltassuk magunkat azzal, hogy a különböző politikai oldalakon kevesebb antiszemita van. A zsidó állam létrejötte teremtett egy olyan álcát, amelyben a régi antiszemitizmus új köntösben jelenhetett meg – mutatott rá, és példaként említette azokat az európai baloldali mozgalmakat, amelyek gyakran úgy vonulnak fel, hogy a Hamaszt éltetik, a Hamasszal azonosulnak. Miklós Gábor ezt tévedésnek nevezte, szerinte Izrael önmagában egy baloldali eszme, Izrael megvalósítását pedig szocialisták hajtották végre.

Az a kérdés is előkerült a kerekasztalon, hogy vajon mit hoz ez a választás a zsidó diaszpórának. Míg Balázs Gábor szerint semmi változást, addig Gyarmati egészen más véleményen volt. – Netanjahu újraválasztása nehezíti az európai zsidóság helyzetét – szögezte le, hozzátéve, hogy Netanjahu személye azokat az országokat is elbizonytalanítják hosszú távon, amelyek egyértelműen Izrael támogatók voltak. A Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatója nagyon élesen fogalmazott, azt mondta, egyértelműen romlani fog az izraeli politika miatt az unión belül a zsidóság helyzete.

Arra a moderátori felvetésre, hogy az arab országokra vajon milyen hatással lehet a választás, Miklós Gábor azt mondta, azok az országok, amelyek elképzelhetőnek tartják a konfliktusok rendezését, egyértelműen Netanjahu munkáspárti ellenzékét támogatták. Közéjük sorolta Egyiptomot és a jordán királyt is. Gyarmati ezzel a kérdéssel kapcsolatban viszont azt emelte ki, hogy Izraelt még a térségben sem tekinti minden arab ország ellenségnek. Sőt, több ország is küzd a saját iszlám fundamentalistáival, akiket vissza akarnának szorítani. Gyarmati szerint ennek érdekében Izraellel is összefognának, de ehhez a zsidó államnak is nyitottnak kellene lennie.

Az eredmények ismeretében Balázs Gábor azt mondta, nem az a baj, hogy a Likud lesz kormányon, hanem az, hogy ebben a pártban súlyos vezetői válság van. – Netanjahu kilenc éve kizárólag a személyes túlélésre játszik – állította, hozzátéve, hogy egy békeszerződés tető alá hozására nála nagyobb formátumú politikusra lenne szükség.

A Kidma Egyesület által szervezett eredményváró partin előzetes eredmények ismeretében a közönség egy része érezhetően csalódott volt. Az Izraeli Kulturális Intézetben a választást kísérő közönség játékból szavazhatott, az este végén ezt az urnát is felbontották: itt a Likud és a Cionista tábor egyformán szerepelt. A harmadik helyre a Meretz futott be. – Nálunk nem lesz koalíciós tárgyalás – kommentálta egy fiatal srác.

 

Megszakítás