Közismert micva a szülők tisztelete. Benne van a tízparancsolatban is, a mózesi kőtáblán ez az ötödik micva, mely a Tórában így áll: „Tiszteld atyádat és anyádat, amint megparancsolta neked az Örökkévaló, a te Istened, hogy hosszú életű légy és hogy jó dolgod legyen a földön, melyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked.” (5Mózes 5:16.)
Bölcseink szerint a tízparancsolat egy olyan keret, mely valójában magában foglalja mind a 613 tórai parancsolatot is, tehát teljesítése hatványozott fontossággal bír. A Gemárában, a Kidusin traktátusban pedig úgy áll, hogy a szülői tisztelet egy olyan természeti törvény, melyet az egész világ jól ismer. De mi a helyzet a mostohaanyákkal és más rokonokkal? Kijár-e a tisztelet az idősebb testvéreknek, nagynéniknek, nagybácsiknak, anyósnak vagy apósnak stb…? És ha van ilyen tiszteletre kötelező micva feléjük is, akkor azok ugyan olyanok, mint a szülők felé, vagy vannak különbségek? Teszi fel a kérdést Yair Hoffman rabbi, aki a VINnews amerikai ortodox hírportálon meg is válaszolja ezeket.
A Gemárában (Ketubot 103a) olvassuk, hogy Jehuda háNászi a halála előtt magához hívja fiait, és mások mellett arra szólította fel őket, hogy tiszteljék anyjukat. Azonban a Gemárá leírja azt is, hogy Jehuda háNászi felesége nem volt a fiúk anyja, ezért talán nem is szükséges a tórai parancsolat betartása. Az ezt következőben viszont egy érdekes felvetést olvashatunk, mely szerint a hangsúly az „et” elöljáró szón van „kaved et ávichá” tiszteld atyát „ve’et iméchá” és anyád. Bölcseink úgy magyarázzák, hogy az „et” elöljárószó magában foglalja az apa feleségét, illetve az anya férjét, azaz a mostohaapát és mostohaanyát is.
A mostohaszülők tiszteletének eredetéről ugyan vita folyt, míg a RáMBáM (Mose ben Maimon, 1137–1204) úgy tartotta, hogy ez ugyanúgy tórai parancsolat, mint a szülők tisztelete, addig a Menáchem ben Slomó Meiri (1249–1315) azt mondta, hogy csupán rabbinikus kötelesség. De végülis, mint tórai parancsolatot kell betartani.
Talán sokaknak meglepő módon, de a micva csak a szülő élete alatt áll fenn. Miután a szülő elhunyt, Ráv Ávrahám Danzig (1748–1820) szerint a kötelezettség már csak rabbinikus (Chájé Ádám 67:22.). Míg a Sulchán Áruch (Joré Deá 240:21.) úgy fogalmaz, hogy
„illik” a szülőket haláluk után is tisztelni, vagyis a zsidó törvénykönyv egyértelmű jelet ad arra, hogy bár nem teljes háláchikus kötelezettség az elhunyt szülő felé gyakorolt tisztelet, mégis, etikailag követendő gyakorlat.
A fentebb idézet Gemárá szerint az extra „váv” betű (a „ve’et iméchá”-ból) pedig arra tanít, hogy az idősebb fiú testvért is tisztelni kell. RáMBáN (Mose ben Náchmán, 1194–1270) indoklása szerint azért, mert tiszteletlenség lenne a szülővel szemben, ha a leszármazottjával tiszteletlenül bánnának.
Azonban a fenti kiegészítés további kétségekre és vitákra ad okot, hogy ez vajon csupán az elsőszülött fiúra, azaz a legidősebb fiúra korlátozódik, vagy esetleg minden idősebb fiú testvérre. A jeruzsálemi bölcs, Chájim Joszef Dávid Azulai (1724–1806) és a Kicur Sulchán Áruch szerint minden fiútestvérre vonatkozik, ellenben például a nagy pozsonyi Chátám Szóférral (Schreiber Mose, 1762–1839), aki azt mondja, hogy ez csak a legidősebb báttyal szembeni kötelezettség.
Mindenesetre, Ráv Joszef Sálom Elyashiv (1910–2012) rabbi, akit a legtöbben, mint a nemzedék döntéshozóját, „poszek hádor”-t ismerték el, úgy rendelkezett, hogy
az összes idősebb fiútestvérnek, sőt az összes nővérnek is kijár a tisztelet.
A rengeteg anyósvicc ellenére, a Sulchán Áruch (Joré Deá 240:24.) törvényei szerint az embereknek tisztelniük kell házaspárjuk anyját és apját, – vagyis
az anyósnak és az apósnak ugyanúgy kijár a tisztelet.
Bár természetesnek tűnik, hogy a nagyszülői tisztelet is micva, érdekes módon nem minden döntéshozó gondolta ezt így. Például a híres olasz poszek, Joszef Colon Trabotto („Máhárik”, 1420?–1480) rabbi ezt nem tartotta kötelezőnek, azonban az ő véleményét a többség végül elutasította, s helyette egy jóval korábbi véleményt fogadtak el, méghozzá Méir háLévi Abulafia („RáMAH”, 1170?–1244) rabbiét, aki a nagyszülői tiszteletet is kötelezőnek ítélte meg. Sőt, a nagyszülői tiszteletet a világhíres munkácsi rabbi, Ráv Spira Chájim Elázár (1868–1937) még magasabb szintre is emelte, ugyanis, – a mai napig ezrek által tanulmányozott – könyvében (Minchát Elázár 3:33.) azt írta, hogy
a nagyszülői tisztelet elsőbbséget élvez az apóséval szemben.
Rábénu Joná (Joná ben Ávrahám Gerondi, ?–1264) döntése alapján, az ember köteles tisztelettel adóznia anyai és apai oldalon található nagynénik és nagybácsik felé is, akik tisztelete nem korlátozódik csak a szülőknél idősebb rokonokra, hanem a szülők összes testvérére.
Végezetül Yair Hoffman rabbi leszögezi, hogy a „más rokonokra” vonatkozó fenti kötelezettségek természetesen csak akkor érvényesek, ha a „más rokon” háláchikusan nem tekinthető gonosz személynek. Ha – ne adj’ Isten – gonoszak, akkor nem becsületbeli kötelesség tisztelni őket. Esetleg ha egy, családon belüli kapcsolat „mérgező” lenne az egyén lelkére, akkor beszéljen rabbijával, hogy végső esetben a saját lelki jóléte érdekében megszakíthassa a kapcsolatot az illetővel – azonban, egy ilyen radikális lépéshez számos tényezőt illik mérlegelni. Ne legyünk hát hevesek, igyekezzünk empátiával fordulni családunk felé (is), hogy ezt a micvát a szülői és rokoni tisztelet legnemesebb formájában teljesíthessük.
Címlapkép: Dominique Shaw/flckr
