A haifai Rámbám Egészségügyi Központban nagy örömmel fogadnak minden újszülött kisbabát. Bnájá Mose érkezése azonban különös boldogságot jelentett: szülei: a harmincas éveik második felében járó Eszter Mose és Slomi Tovi, az október hetedikei mészárlás túlélői. Az apa könnyek között mesélte:
„Amikor a szülőszobán a csuklómra kötötték az azonosító szalagot, oda, a Nova belépője mellé – megláttam őket egymás mellett és sírva fakadtam”.
Eszter egyetértőn bólogat, kezében újszülött fiával hozzáteszi:
„Könnyedén azok között lehettünk volna, akik ma már nincsenek életben, vagy lehettünk volna a túszok között is, akiknek hazaérkezését minden nap várjuk. Hálát adunk Istennek, hogy ezt a kincset itt tarthatjuk a kezünkben”.
Erről tanúskodik az újszülött neve is: Bnájá – Isten gyermeke.
A pár Izrael északi részén él, és a Reimben tartott zenei fesztiválra utaztak a barátaikkal délre. Eszter ekkor már várandós volt. A fesztiválon hirtelen kitört a káosz, az önfeledt boldogságot gépfegyverek és rakéták hangja szakította félbe.
„Nem értettük mi történik. Azt hittük, csak egy a sok »vörös jelzést« [a légvédelmi szirénák megnevezése] követő támadás közül és hamarosan túl leszünk rajta – mint mindig. Nem gondoltuk, hogy ilyen mészárlás következik.”
Az újdonsült szülők úgy vélik, Eszter anyai ösztönei mentették meg őket: a várandós asszony egész lénye arra összpontosított, hogy megvédje magzatát. Őrült rohanásba kezdett, mögötte Slomi és még néhány barátjuk futott:
„Csakis a méhemben rejlő kincsre gondoltam, a társamra és a barátaimra. Nem tudtunk visszanézni. A hátunk mögött halál és terror dúlt. Nem tehettünk mást, haladnunk kellett előre”
– emlékezett Eszter. „Slomi néha azt mondta: »Eszter, terhes vagy. Álljunk meg, pihenjünk egy kicsit.« Nem egyezhettem bele, egy pillanatra sem állhattunk meg. Azt mondtam, ha megállunk, nem biztos, hogy képes leszek folytatni.”
Slomi így folytatta: „Nem tudtuk, hova rohanunk vagy mi elől menekülünk. Mellettünk embereket lőttek le, testük a földre zuhant. Mindenfelől hullottak a golyók – mi pedig rohantunk Eszter után”. A társaság húsz kilométernyi futás után érkezett meg a Pátis nevű mosávba (mezőgazdasági település). „Egy csodálatos család fogadott be minket, Nili, Dán és a gyermekeik. Végre kiengedhettünk egy kissé. És közben kezdtük felfogni azt is, hogy mi történt és mi elől menekültünk meg”.
„Nem lehet úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. De próbáljuk a félig teli poharat látni, nem a félig üreset. Hálát adunk azért, hogy itt lehetünk. Ha túléltük, az azt jelenti, hogy feladatunk van.
Ami megtörtént, az életünk részévé vált és a minden Nova túlélő életének részévé. Testvérek vagyunk. Mindannyian egyazon napon születtünk újjá… A »nova« jelentése új, újjászületés.
Van élet a rettenetes tragédia után, melyben oly sokan estek áldozatul, köztük sok barátom. Van élet, van remény és van szeretet” – összegezte Slomi.
Forrás: Haipo