A Leerben található zsinagógát is 1938-ban rombolták földig a nácik, az elmúlt időszakban sorra tárják fel és dokumentálják ezeket a romokat Németországban.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, régészek szintén kiásták annak a zsinagógának az alapjait, amit Frankfurtban pusztítottak el. Az ásatások április elején kezdődtek, a feltárás vezetője elmondta, hogy a jelek szerint a nácik egyszerűen csak befedték a romokat, az alapok és az alagsor nagy része érintetlen maradt, jobb állapotban van, mint gondolták. A város emlékhelyet tervez a helyszínre, aminek része lesz a feltárt épületrész is.

Leerben júniusban kezdték az ásatásokat. Az ottani zsinagóga 1885-ben épült, amikor nagyjából 300 zsidó élt az alsó-szászországi városban, a holland határ közelében. A Kristályéjszakán felgyújtották, majd később a romokat is eltüntették. A ’60-as évekig a telek üresen állt, később egy benzinkút épült rajta és kikerült egy emléktábla is – írja a jewish-heritage-europe.eu

A területre egy kereskedelmi- és lakókomplexumot terveznek a befektetők, ezért érkeztek a régészek a helyszínre. Megtalálták a falakat és állítólak a mikve bejáratát is. A beruházó ígéri, hogy méltó módon fognak megemlékezni a zsinagógáról az új épületben.

zsido.com

Kép: jewish-heritage-europe.eu