Uborka: Izrael, a start-up nemzet korai gyökerei. Vajon az uborka is izraeli találmány, akárcsak a koktélparadicsom? – teszi fel a kérdést az Algemeiner, és rögtön meg is adja a választ: természetesen nem. Az eredetileg Indiából származó uborkát már több mint háromezer éve termesztik és az ókori görögök és rómaiak is ismerték.

Ami viszont igaz, az az, hogy az uborka és a paradicsom egyaránt alapvető élelmiszer Izraelben. Uborka nélkül szinte el sem képzelhető egy valamire való izraeli reggeli vagy a délutánra készített falafel. Az izraeli uborka nagyban különbözik a Magyarországon kapható kígyóuborkától, annál jóval kisebb és ízesebb. Egyik nevét egy ősi izraeli településről kapta, úgy nevezik, hogy bét-alfai uborka (más néven közel-keleti, perzsa vagy libanoni uborka) – amelyet egyébként hazánkban is a legtöbb szupermarket árul már. 

Harshal S. Hirve on Unsplash

Bét-Alfa ma egy kibuc (vagyonközösségben élő mezőgazdasági település) Észak-Izraelben. 1922-ben alapították lengyelországi zsidók. A mellette fekvő, ugyanabban az évben németországi és csehszlovákiai eredetű zsidók által létrehozott Hefciba kibuc területén található Izrael egyik legfontosabb régészeti lelete, a bét-alfai zsinagóga mozaikpadlója. A zsinagógát a polgári időszámítás szerinti VI. században alapították. Egyike volt annak a több mint nyolcvan zsinagógának, melyeket a jeruzsálemi Szentély i. sz. 70-ben bekövetkezett pusztulása utáni időszakban építettek. Nagy méretű, részletgazdag mozaikpadlóján a csillagjegyek mellett többek között feltűnik az ákedá, Izsák megkötözésének motívuma és ezzel emlékeztet arra, hogy még a Mászádá bukását követő évszázadokban is éltek zsidók az országban. A zsinagóga a 637-es arab hódítást is túlélte, azonban egy heves, a környékbeli városokat letaroló földrengés 749-ben megsemmisítő csapást jelentett az épület számára. A romokat 1928-ban fedezték fel vízelvezető árkok ásása közben.

Az uborkafajták változó mennyiségben tartalmaznak keserű ízt okozó anyagokat. Ennek az anyagnak a legnagyobb része a héjban található és fogyasztás után kellemetlen gázok termelődnek miatta a gyomorban. A bét-alfai uborka kisebb az angol változatnál, de sokban hasonít is ahhoz, héja vékony és nem osztozik sok más fajta kellemetlen, gázokat termelő tulajdonságán. Hanka Lazerson, Bét-Alfa kibuc egyik tagja tenyésztette ki azzal a céllal, hogy létrejöjjön egy „betegségekkel szemben ellenálló, lédús, finom textúrájú és nagy terméshozamú faj, mely jól bírja a közel-keleti éghajlatot”. Az első magokat 1936-ban osztották ki a környékbeli mezőgazdasági településeken, de a fajta szelektív módon történő nemesítése még további harminc éven át zajlott.

A koktélparadicsomot valószínűleg már a XVII. században ismerte a nyugati kultúra. Ami Izraelnek köszönhető, az nem a paradicsom létrehozása, hanem az, hogy izraeli tudósok tették kereskedelemben forgalmazható, hosszú szavatossági idejű termékké. Ebből a szempontból a bét-alfai uborka kikísérletezése nem kevésbé fontos teljesítmény.

 

Megszakítás