A második világháború óta először avattak ortodox rabbit Debrecenben. A 36 éves Faigen Sámuelt, az EMIH és a Chábád-Lubavics mozgalom rabbiját múlt szerdán, a Pásti utcai zsinagógában iktatták be a helyi zsidó hitközség élére – adta hírül a zsido.com portál.
A Pásti utcai zsinagógában rendezett rabbiavatáson Köves Slomó vezető rabbi felidézte, hogy a Faigen házaspár 12 éve költözött a városba, és kezdték szervezni a hitéleti programokat az ott tanuló izraeli diákok számára. Később a helyi magyar zsidó közösség életébe is bevonódtak, megtanultak magyarul. A helyi zsidó közösség összefogása vezetett oda, hogy a második világháború utáni időszakban először avathattak ortodox rabbit Debrecenben. Az EMIH vezetője köszönetet mondott Horovitz Tamásnak, a Mazsihiszhez tartozó Debreceni Zsidó Hitközség elnökének, hogy „minden más szempontot félretéve, a zsidó közösség jövőjét és az összefogást tartja szem előtt”, továbbá a debreceni városvezetésnek, hogy ennyire támogatja a helyi zsidó közösség fejlődését.
„A zsidó közösség nemcsak Budapesten, hanem Magyarország számos pontján él, és mi addig nem nyugszunk, amíg minden magyar zsidónak adott nem lesz a lehetőség, hogy visszatérjen ősei hitéhez” – mondta Köves rabbi.
Faigen Sámuel beiktatásán részt vett David Lau, Izrael Állam askenázi főrabbija, aki arról beszélt, fontos, hogy gondoljunk azokra, akik egyedül maradtak 80 évvel ezelőtt a gonoszsággal szemben. Ugyanakkor ma Debrecenben a zsidó közössége „nincs egyedül, van rabbija, és partnerként kezeli az egész város”.
„Az Izraeli Rabbinátus nevében is mondhatom, hogy a magyar zsidó közösség reneszánsza példa nélküli.” Szerinte mindez az EMIH-nek köszönhető és annak, ahogyan törekvéseiket a magyar kormány támogatja. Ezt erősítette meg beszédében Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár is, aki szerint ahhoz, hogy ilyen élő és aktív közösség legyen, mint Debrecenben, olyan vezetőkre van szükség, mint a most beiktatott Faigen rabbi és felesége.
A rabbiavatás után nyitották meg hivatalosan a debreceni Zsidóházat, mely hitéleti, kulturális és oktatási programok mellett az első vidéki, minőségi kóser étteremnek, a Hamszának is otthont ad. Ezt a szintén jelen lévő Puskás István alpolgármester is kipróbálta már. Szerinte Debrecen városa azért működik jól, mert olyan közösségek alkotják, mint például a helyi zsidóság.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.
Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 54. szám – 2022. szeptember 15.