A 27 éves Dr. Smulik Szuklik az első katonaorvos, aki az ortodox harcoló alakulatnál teljesít szolgálatot.

A kétgyermekes lubavicsi chászid már kisiskolás korában arra készült, hogy orvosként dolgozzon, és sikerült is megvalósítania álmát.

Bevonulásakor úgy döntött, hogy a katonaorvosi pálya lesz számára a legmegfelelőbb. Szuklik a Negev fővárosában, Beer Sevában él, így a városban található Ben Gurion Egyetemre iratkozott be.

“Az egyetemi évek alatt odafigyeltem, hogy sábátkor ne foglalkozzam a tanulmányaimmal, és igyekeztem minden vallási szabályt betartani. A diáktársaim nagyon kedvesen fogadtak, ami nem is annyira magától értetődő dolog sok más helyen” – mondta Szuklik.

Tanulmányai befejeztével az volt a kérése, hogy a kizárólag ortodox katonákat tömörítő Necách Jehuda egysége osszák be. Ez egy jó nevű harcoló alakulat, mely elsősorban Dzsenin környékén, a Somronban teljesít szolgálatot.

“Fontos volt számomra, hogy a Necách Jehuda katonája legyek, mert az ott szolgálók mind hasonló, szigorúan vallásos háttérrel rendelkeznek. Ezen kívül az is motivált, hogy tisztként és orvosként is példaként álljak a többi katona előtt, és megmutathassam, hogy lehetséges mindkét világban otthon lenni. Lehetséges teljes mértékben a vallási előírások szerint élni, és eközben az izraeli hadseregben felelősen és magas színvonalon szolgálni. Arra törekszem, hogy mindig ott legyek, ahol a leginkább szükség van rám”.

Forrás: COL