Augusztus 28-án egy a verőfényes nyárvégi vasárnapon kezdődött a Zsinagógák Hete rendezvénysorozat, melyet a már
hagyományosnak mondható Sóletfesztivál nyitott Újbudán, a Budai Parkszínpad közelében az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség. Az esemény délelőttjén a kisebbeknek kedveztek, fellépett a Kalap Jakab zenekar, majd a Babka Báb előadása varázsolta el a gyermekeket. Egy kis pihenő után a Hot Jazz Band adott teltházas koncertet. A napot Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija nyitotta meg:
„A programsorozat kezdete egybeesik elul hónap első napjával. Ebben a hónapban felkészülünk ros hásánára, arra a napra, amikor Isten meghozza ítéletét a világ minden teremtménye fölött, a zsidók pedig elfogadják Istent királyuknak. Rendkívüli alkalom ez arra, hogy önvizsgálatot tartsunk és elmélyítsük emberi kapcsolatainkat – és ez utóbbira a Sóletfesztivál egy remek lehetőség, hiszen itt közösen éljük meg a zsidóságot”
– mondta Köves Slomó, aki a beszéde végén meg is szólaltatta az ünnep elmaradhatatlan kellékét a sófárt.
A Zsinagógák Hete egy tizenegy napig tartó kulturális, szórakoztató és hitéleti rendezvénysorozat.
„A Sóletfesztivál mára a hazai zsidó közösség egyik leglátogatottabb eseménye lett, és ahogyan az azt követő Zsinagógák Hete is, segít szélesre tárni a hazai zsidó közösség kapuit, betekintést enged egy – amúgy sokszor tévesen zártnak gondolt – közösségbe a gasztronómia és kultúra segítségével. Ezért is tartom rendkívül fontosnak mind a két rendezvényt és nagyon jó volt látni tegnap, hogy a korábbiaknál is többen eljöttek. Óriási élmény és megtiszteltetés volt számomra, hogy végre sok tanulótársammal is személyesen találkozhattam”
„Közel tízezer adag sólettel készültünk, ami a nap végére el is fogyott. Szerencsére az időjárás is kedvezett nekünk, így az idén hetedik alkalommal megrendezett fesztivál valódi örömünnep, és talán az eddigi legsikeresebb gasztronómiai és kulturális programunk volt”
– tudtuk meg Erdős Judittól, az EMIH vezető rendezvényszervezőjétől.
A kisebbek az előadások után birtokba vették a számukra kialakított füves játszórészt, illetve szinte egyszerre rohamozták meg az ugrálóvárat. Volt „Kérdezd a rabbit” stand is, ahol az EMIH rabbijaitól lehetett érdeklődni a zsidó életről és szokásokról, na, meg persze tfilint is lehetett rakni.
A CTeen is képviseltette magát a fesztiválon, Tzemmy és Sophie Bassman, illetve a kis Menny személyében és nem is csoda, hogy Szilánk Zsuzsával, a Maimonidész Gimnázium igazgatónőjével is találkoztunk itt.
„Nagyon szeretek ilyenkor találkozni a szülőkkel és gyerekekkel, mert teljesen kötetlenül tudunk itt beszélgetni és nem az iskola a fő téma, leendő diákjaink meg láthatják, hogy milyen nagy az összhang a tanárok és tanulók között, hiszen ebben az évben a maimós diákok is kivették a részüket a feladatokból, ők osztogatták az iskola szóróanyagát”
mesélte Szilánk Zsuzsa, aki azt is elmondta, hogy öröm számára látni, hogy milyen ütemben nő évről évre a fesztiválra látogatók száma.
Természetesen a CEDEK EMIH Izraelita Szeretetszolgálat munkatársai is mindig jelen vannak ha jó ügyről van szó, most éppen pénzbeli adományokat gyűjtöttek rászoruló gyermekek iskoláztatásának hozzájárulásához. Több mint négyszázan töltötték ki a CEDEK totóját, illetve bemutatták Népkonyhájuk, Nevelőszülői Hálózatuk és adományboltjuk tevékenységét is.
A napot a Sóletfesztivált záró, azonban a Zsinagógák Hete rendezvénysorozatot megnyitó zsidó filmzene-koncert tette teljessé, a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában, melyen több mint hétszázan vettek részt.
További programok a Zsinagógák Hetén
Augusztus 31-én Szentendrén, Flamm Ferenc litográfiáiból nyílik kiállítás, majd a szlovákiai Mojse Band trió ad koncertet. Szeptember 3-án, a Budai Várban a zsidó emlékhelyekre sétálhatnak el az érdeklődők, Márai Sándor felesége, Lola naplójából pedig szeptember 5-én, Schell Judit ad majd elő. Megnézhetik ugyanakkor (szeptember 4-én) a Komádi Gyermekotthon lakóinak mindennapjai által ihletett előadást is, mely után a Snétberger Zenei Tehetség Központ diákjai zenélnek. A programsorozat részeként, augusztus 30-án, megnyitják majd a megújult Vasvári Zsinagógát, szeptember 7-én pedig átadják a debreceni Zsidóházat is, mely kulturális, oktatási és hitéleti programoknak, sőt a kóser Hamsza étteremnek is otthont ad. Ekkor tartják a Debrecenben működő Faigen Sámuel rabbiavatását is neves külföldi vendégek jelenlétében.
Fotó: Kelen Viktor