Egy év telt el a 11 halálos áldozatot követelő Pittsbourgh-i Élet Fája zsinagóga ellen elkövetett merénylet óta, s ez alkalomból számos megemlékezést tartottak.

Anthony Fineberg, aki édesanyját, Joyce-t veszítette el a lövöldözésben, úgy gondolta, hogy az egyik legfontosabb tórai parancsolat, a tfilin segítségével állít emléket az áldozatoknak. A zsinagóga előtti területen ezért asztalokat állított fel, ahol a helyi lubavicsi küldöttek és jesivatanulók segítségével meghívták az arra járó zsidók férfiakat, hogy teljesítsék a tfilinrakás micváját, és mondjanak el egy rövid imát.

Anthony szintén részt vállalt az akcióban, melynek során azt is elmagyarázták az érdeklődőknek, hogy bölcseink tanítása alapján a fejen viselt tfilin megfutamodásra készteti Izrael ellenségeit: A Ki távo hetiszakaszban (5Mózes 28:10) a következőket olvashatjuk: „És látják a föld népei, hogy az Örökkévaló nevével neveztetsz, és félnek majd tőled”. A Talmud (Bráchot 6a) szerint ez a fejre való tfilinre utal, amin rajta van Isten nevének a kezdőbetűje, hiszen ez az, melyet láthatóan viselnek (míg a kézre való tfilin rejtve van). (További magyarázatokért kattintsanak ide.)

Az akció reggel 9-től délután 3-ig tartott, miközben tömegek érkeztek leróni a kegyeletüket a zsinagógába. “Az volt a legkülönlegesebb dolog, hogy miközben máskor győzködni kell az embereket, hogy tegyék meg ezt a micvát, most, az áldozatok emléke előtt tisztelegve folyamatosan jöttek az emberek, és kérték, hogy feltehessék a tfilineket. Két órát álltam az asztal mögött, és eközben 15 embernek segítettem tfilint rakni.” – mondta Chezky Rosenfeld rabbi, egy közeli jesiva vezetője.

Az érdeklődők között feltűntek az áldozatok rokonai, ismerősei, de olyan magas rangú tisztviselők is, mint Dániel Dáján, az izraeli ENSZ-küldöttség főkonzulja.

Joyce Fineberg korábban a Pittsbourghi Egyetem tanulás- és fejlődéskutatási intézetének kutatójaként dolgozott. 75 éves korában lett a terrortámadás áldozata. Egykori munkahelye kedves szavakkal búcsúzott tőle az intézmény weboldalán.

Fia a gyászév alatt került közel a Chábád mozgalomhoz. A megemlékezésre franciaországi otthonából repült Pittsbourgh-be, hogy személyesen vegyen részt a tfilin micváját népszerűsítő rendezvényen.

zsido.com

Forrás: crownheights.info