Tfilin, az összekötő kapocs

A tfilin a Tóra egyik különleges micvája. Különlegességét többek közt az adja, hogy látható összeköttetést jelent a zsidó nép és az Örökkévaló között. Tárgyi, nagyon is valóságos eszköz bőrből és pergamenből, melynek karra kötött darabja a testi, fejre kötött része pedig a szellemi erőt szimbolizálja. Jel, ami megkülönbözteti az Örökkévaló választott népét más népektől.

 

A tfilin – jel

A Tóra jelnek hívja a tfilint Izrael és az Örökkévaló között. Még két dolgot nevez jelnek a Tóra: az egyik a brit milá, a körülmetélés, a másik pedig a szombat. A zsidó törvények szerint ahhoz, hogy egy bíróság elfogadjon egy tanúságtételt, mindig két tanúra van szükség. Egy zsidó férfi mellett éppen ezért mindig két jel kell hogy tanúskodjon arról, hogy a Tórához hűen él. A brit milá, a szövetség jele mindig vele van. E mellé veszik fel hétköznap a tfilint, a hetedik napon pedig maga a szombat szentsége a második jel. A szombat itt a bibliai ünnepeket is jelenti. Ebből következik, hogy a tfilint csak hétköznap viselik, szombaton és ünnepeken nem, hiszen akkor egy másik jel tanúskodik a zsidók mellett.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi a helyzet a félünnepekkel (héberül chol hámoed, az ünnep hétköznapjai). Peszách és szukkot első és utolsó napja (a gálutban, vagyis Izraelen kívül az első kettő és az utolsó kettő) ünnepnap, a köztes napok pedig fél­ünnepek, amikor dolgozhatunk, de emellett megtartjuk az ünnep jellegzetes szokásait, peszáchkor maceszt eszünk, szukotkor pedig ünnepi sátorban lakunk és megáldjuk a lulávcsokrot. A kérdés ott dől el, hogy mit tekintünk jelnek. Egyes rabbik szerint a szombati és ünnepi munkatilalom a jel. Az ő véleményüket követve tehát félünnepen is vesznek tfilint, hiszen ezeken a napokon nincs teljes munkatilalom. Ez az askenáz közösségek szokása. Más rabbik úgy tartják, hogy a különleges ünnepi micvák jelentik a jelet, peszáchkor a macesz, szukotkor pedig a sátor és az ünnepi csokor. Mivel ezek a parancsolatok félünnepekkor is érvényesek, szerintük nem kell tfilint venni félünnepen. Ez a szfárádi és a hászid zsidók szokása, illetve az általános izraeli gyakorlat.

 

Honnan származik?

A tfilint négy helyen említi a Tóra:

És legyen neked jelül, kezeden és emlékül szemeid között, hogy legyen az Örökkévaló tana a te szádban, mert erős kézzel vezetett ki téged az Örökkévaló Egyiptomból. (2Mózes 13:9.)

Azért legyen jelül kezeden és homlokkötőül szemeid között, mert erős kézzel vezetett ki bennünket az Örökkévaló Egyiptomból. (2Mózes 13:16.)

 

Kösd azokat jelül kezedre és legyenek homlokkötőül szemeid között.

(5Mózes 6:8.)

 

Vegyétek azért eme szavaimat szívetekre és lelketekre, és kössétek azokat jelül kezetekre és legyenek homlokkötőül szemeitek között. (5Mózes 11:18.)

 

Láthatjuk, hogy a tórai szövegből szinte semmit nem tudunk meg a tfilinről. Nem tudjuk, hogyan néz ki, miből készül, milyen részekből áll, milyen színű és azt sem, hogy hogyan használjuk. E részleteket a szóbeli tanból (Torá seböál pe) tudjuk meg. A szóbeli tant írásban rögzítő Misna és a Talmud bölcsei azt tanították, hogy a tfilin minden részletét a Szináj-hegyen kapta meg Mózes az Örökkévalótól a tóraadáskor, de nem leírt, hanem szóbeli formában. Az írott Tóra (Torá söbichtáv) mellett Mózes a Szináj-hegyen megkapta a hagyomány másik, írásban akkor még nem rögzített részét. Ez volt a nemzedékről nemzedékre, szájhagyomány útján továbbadott szóbeli tan. Amikor már rengeteg magyarázat gyűlt köré, és a történelmi-politikai helyzet, valamint az anyag hatalmas kiterjedése azzal fenyegetett, hogy esetleg részben vagy teljes egészében elveszik a tradíció e fontos gyűjteménye, végül leírták és Jehuda hánászi rabbi, a szentföldi zsidó közösség vezetője, logikus rendbe szerkesztette. Ez lett a Misna, és a Misna további magyarázataiból született meg a zsidó nép egyedülálló kódexe, a Talmud. Vagyis a zsidó törvényeket, a zsidó hagyományt az írott és a szóbeli tan együtt, egyszerre alkotja és egyik sem létezhet a másik nélkül. A tfilin e kettős tradíció egyik legjellegzetesebb példája.

 

Miből áll? Mi van benne?

A tfilin két feketére festett bőrdobozból és az ezekhez kapcsolt bőrszíjakból áll. A dobozok belsejében vékony állatbőrre írt tekercseket találunk, melyeken a tfilinről szóló négy tórai idézet, illetve az azokat megelőző és követő mondatok szerepelnek. A fejre való tfilinben négy külön rekeszben négy kis tekercs található, a kézre való tfilinen pedig egy tekercsen szerepel mind a négy idézet. A szövegeket így foglalhatjuk össze:

1. Az elsőszülöttek az Örökkévalóé, az egyiptomi kivonulás, ígéret a honfoglalásra, peszách és macesz, tfilin. (2Mózes 13:1-10.)
2. Ígéret a honfoglalásra, az elsőszülöttek kiváltása, az egyiptomi kivonulás, tfilin. (2Mózes 13:11-16.)
3. Smá Jiszráel, a Tóra megtartása és továbbörökítése, tfilin, mezuza. (5Mózes 6:4-9.)
4. Jutalom és büntetés, tfilin, a gyerekek tanítása, mezuza, az Ország birtoklása (5Mózes 11:13-22.)

A szöveget egy szófer, vagyis tóramásoló írja kézzel, lúdtollal, különleges fekete tintával pergamentekercsre. A tfilineket néhány évente ellenőriztetik a szóferrel, aki kinyitja a dobozokat, és megvizsgálja, hogy minden betű ép-e. Ha csak egy kis darab is hiányzik egy betűből, vagy akár csak egy parányi részlete is elmosódott egy betűnek, akkor ki kell javítania ahhoz, hogy újra kóser és használható legyen a tfilin. Azt is meg kell vizsgálnia, hogy a szíjak és a dobozok teljesen feketék-e, és a dobozok őrzik-e a kocka formájukat.

Most lássuk, hogy mit mond a Talmud Mönáchot traktátusa a tfilin parancsolatának részleteiről.

Milyen sorrendben kell az idézeteket a fejre való tfilinbe tenni? A Mózes második könyvében szereplő mondatokat jobb oldalon. A Mózes ötödik könyvében levő idézeteket pedig bal oldalról.

De egy másik helyen éppen fordítva tanultuk! Azt mondta Ábáje: „Nincs ellentmondás. Az egyik arról szól, aki a tfilint viselő emberrel szemben áll, a másik pedig arról, akinek a fején van.”

Ezt a véleményt követi a zsidó jog, vagyis a tekercsek sorrendje jobbról balra haladva a Tóra sorrendjét követi. Ezt hívják Rási-tfilinnek is, az ezer évvel ezelőtt élt híres franciaországi tóramagyarázóról. Természetesen már jóval az élete előtt is hordtak tfilint, mégis az ő nevét viseli a legáltalánosabban elfogadott sorrend alapján összeállított tfilin. Emellett más vélemények is vannak, például Rási unokája, Rábénu Tám szerint a sorrend 1-2-4-3, vagyis a két, Mózes ötödik könyvéből származó idézet fel van benne cserélve a Rási-tfilinhez képest.

A kabalisták szerint jó, ha az embernek van olyan tfilinje is, amelyben Rábénu Tám szerint helyezkednek el a tekercsek, és ezért a szfárádi és a hászid zsidók között sokaknak két pár tfilinjük van. Vannak, akik ima közben cserélik le, mások az ima után, és létezik egy különleges mód is, amikor két pár apró tfilint hordanak egyszerre, a dobozokat egymás felett elhelyezve.

A zsidó hagyományban a legapróbb dolgoknak is jelentése van, így például az sem mindegy, hogy az ember milyen sorrendben veszi fel, illetve le a tfilint. A Talmud Mönáchot traktátusában (36a.) ezt olvassuk:

Azt mondta Rábá: Ráv Huná elmagyarázta nekem, hogy azt írja a Tóra: legyenek tfilinként a szemeid között. A tfilin szó többes számban van leírva, vagyis amikor a homlok felett van a tfilin, akkor kettőre van belőle szükség, a karon és a fejen is. Ebből következik, hogy ezt a parancsolatot csak akkor nem szegjük meg, ha előbb vesszük le a fejre való tfilint. Ha ugyanis a kézre való tfilint vennénk le előbb, a fejre való egyedül maradna rajtunk.

Hova tesszük?

A mit és hogyan mellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül a hova kérdését sem. Az egyik legfontosabb előírás arra vonatkozik, hogy pontosan hol kell elhelyezni a dobozokat.

Nézzünk még egy talmudi magya­rázatot a Menáchot traktátusból (36b-37a.). Vajon melyik kézre kell tenni a tfilint? A szabályok szerint a gyengéb­bik, ügyetlenebbik kézre, vagyis a jobb­kezesek a bal, a balkezesek a jobb kéz­re teszik. Erre a szabályra három for­rást találunk a talmudban.

1. forrás

Tanultuk bölcseinktől: ha csak a kéz szó van leírva, az mindig a bal kezet jelenti. Erre három példát hoz a Talmud. Mindháromban a „jobb” és a „kéz” szó szerepel a kettő megkülönböztetésére:

1. Jesájá próféta könyve: Kezem alkotta a világot és jobbom az eget.
2. Bírák könyve: Kezével a cövekért nyúlt, jobbjával a kalapácsért.
3. Zsoltárok könyve: Miért húzod vissza kezedet? Emeld fel jobbodat, és végezz velük.
4. forrás

Nátán rabbi mondta: nincs szükség ezekre az idézetekre. Hiszen az van írva a tfilint és a mezuzát leíró tórai mondatban, hogy „kössétek a tfilint és írjátok a mezuzát”. És mivel a mezuzát csak jobb kézzel írhatjuk, akkor logikus, hogy a tfilint is jobb kézzel kell kötni. Ha pedig jobb kézzel kötjük, akkor csak a bal kezünkre köthetjük.

3. forrás

Ráv Ási mondta. Az egyik olyan mondatban, ami a tfilint megparancsolja, a kezed szó más formában van írva: a végén van egy hé betű, amit úgy is lehet olvasni, hogy a gyengébbik kéz, ami utalás a bal kézre, illetve arra, hogy az ügyetlenebbik kézről van szó, tehát a balkezesek a jobb kézre teszik.

A kézre való tfilit a bicepsz izomra kell tenni, kétujjnyira a könyökhajlattól, kissé befelé fordítva, a szív felé. A fejre valót a hajvonal fölé, középre, a két szem közötti vonalban. Nagyon oda kell figyelni, hogy semmiképpen se csússzon a homlokra, mert az olyan, mintha az ember nem is tett volna tfilint! A hátul lévő csomó a tarkó tetején helyezkedik el, középen.

Az egyik legfontosabb törvénymagyarázat, a Misna Brura szerint három probléma van azzal, ha valaki a homlokára, és nem a homloka fölé köti a tfilint:

1. nem teljesíti a parancsolatot
2. emiatt hiábavalóan mondott el egy áldást, ami szintén tilalmas
3. úgy viselkedik, mint az eretnekek, mert a zsidó történelem minden korszakában voltak olyan csoportok, akik nem fogadták el a szóbeli tant, hanem csak az írott tant követték szó szerint, ezért a szemük közé, a homlokukra tették a tfilint. Ha valaki így tesz, az olyan, mintha egy ilyen eretnek csoportnak lenne a tagja.

 

Átgondoltan!

A parancsolatok elvégzésével kapcsolatban általánosságban elmondható, hogy a micvák teljesítésekor az is fontos, hogy tudatában legyünk a parancsolat jelentőségének, és ne csak megszokásból tegyük meg azokat. A tfilinrakás, a szombati gyertyagyújtás, az imádkozás, az áldások elmondása stb. mind megkívánja, hogy gondolatban is jelen legyünk és átérezzük a micvák teljesítésének jelentőségét. Bölcseink igen szigorúan nyilatkoztak azokról, akik úgy kötik fel a tfilint, hogy közben nem gondolnak e parancsolat fontosságára:

„Ha valaki anélkül veszi fel tfilinjét, hogy annak értelmére koncentrálna, az valójában nem teljesítette a micvát és olyan, mint egy tudatlan majom” – áll az Áruch Hásulchán (25:8.) lapjain.

„Ha valaki nem tudja [a tfilin micvájának értelmét], az olyan, mintha köveket helyezne a fejére és a karjára, Isten ments” – szól egy másik mondás (Áteret Zkénim 25:62.), egy harmadik pedig így foglal állást: „A tudatlan emberen olyan [a tfilin], mint az ökrön a járom” (Ávráhám Ázuláj rabbi).

 

Áldás mindenre van

A tfilinre, mint minden parancsolatra, áldást is kell mondani.

A kézre való tfilinre ezt mondjuk: Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, aki megszentelt minket parancsolataival, és megparancsolta a tfilin felrakását.

A fejre való tfilinre ezt mondjuk: Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, aki megszentelt minket parancsolataival, és megparancsolta a tfilin parancsolatát. Áldott legyen dicső uralmának neve örökkön örökké.

Az askenázi zsidók mind a két áldást mondják, a szfárádiak csak az elsőt, és csak akkor mondják el a második áldást is, ha valamiért beszéltek a két tfilin feltevése között.

A tfilint ma többnyire a reggeli imához szokás feltenni. A Talmudban vita van arról, hogy nappal és éjjel is, vagy csak nappal kell viselni. Végül az lett a törvény, hogy csak nappal viselik. Ezt írja az egyik legnagyobb jogi gyűjtemény, a Sulchán Áruch: „Az előírás az, hogy egész nap viseljünk tfilint, azonban ehhez tiszta test és folyamatos koncentráció szükséges, erre pedig nem minden ember képes. Ezért az vált szokássá, hogy nem viseljük egész nap, azonban arra ügyeljünk, hogy legalább [a reggeli imában elmondott] Smá Jiszráel és az Ámida ima alatt viseljük.”

 

Hogyan készül a tfilin?

A tfilin minden egyes alkatrésze kézzel készül, kóser állat bőréből. Régebben az volt a szokás, hogy bárány- vagy kecskebőrből készítették, mivel ezekkel könnyebb dolgozni, viszont kifejezetten tartósak, mert vékonyak. Manapság marhabőrből készítik a tfilint, elsősorban a nyakából, mert ott a legvastagabb a bőre. A dobozokat alkotó kockákat fémprésekkel alakítják ki, majd a nyers bőrt befestik feketére. Még az a cérna is állati eredetű, amivel lezárják a dobozokat: a szarvasmarha lábában lévő ínt megszárítják, és abból sodorják.

A fejre való tfilin jobb és bal oldalára egy-egy sin (ש) betűt préselnek a készítésekor. Ez az Örökkévaló egyik nevének a kezdőbetűje. A jobb oldalon egy hagyományos, háromágú sint látunk, a bal oldalon viszont egy olyan sint, amelynek négy ága van. Erre sok magyarázat van, az egyik az, hogy a jobb oldalon a hagyományos, kézzel írt sin betűt látjuk, a bal oldalon pedig azt a sin betűt, ami Mózes kőtábláiba volt belevésve, ott tehát a négy szár közötti három mélyedés adja ki a háromágú sin betűt. A sin alakja a különböző közösségekben eltérő.

A fejre való tfilin csomójának két fő típusa van:

Az askenázi és jemeni zsidók többségének tfilinjén a csomó négy kis négyzetből áll, és ezek adnak ki egy nagyobb négyzetet. Az ilyen tfilineken a csomóból elágazó szíjak alakja adja ki a héber dáled (ד) betűt. A szfárádi és egyes askenáz közösségek által használt tfilinen dáled betű alakú a csomó. Ez azért fontos, mert a sin, a dáled és a kézre való tfilin csomója által alkotott jud (י) betű Isten egyik nevét adja ki.

A kézre való tfilint is eltérő módokon kötik meg a különböző közösségekben. Az askenáz szokás szerint a kézfejen a sin betűt alakítják ki, és befelé tekerik a tfilint. Ennek a fordítottja, kifelé tekerve, az általánosan elterjedt hászid szokás, a lubavicsi hászidok pedig a felkaron alakítják ki a sin betűt a szíjból.

Bölcseink azt mondják, hogy a tfilin különleges védelmet biztosít a zsidó népnek.

A Ki távo hetiszakaszban (5Mózes 28:10.) a következőket olvashatjuk: „És látják a föld népei, hogy az Örökkévaló nevével neveztetsz, és félnek majd tőled”. A Talmud (Bráchot 6a.) szerint ez a fejre való tfilinre utal, amin rajta van Isten nevének a kezdőbetűje, hiszen ez az, melyet láthatóan viselnek (míg a kézre való tfilin rejtve van).

Bölcseink azt mondják, hogy nemcsak a zsidók tesznek tfilint, hanem maga az Örökkévaló is, persze csak képletesen. Ezt mondja a Talmud: Mi van Isten tfilinjébe írva? Ráv Chijá bár Ávin mondta: „Ki olyan mint Izrael, egyetlen nép a Földön?” (1Krónikák 17:21.).

A Talmud nem ad magyarázatot a tfilin formájára, vagyis ez egyike azoknak a parancsolatoknak, melyeket azért tartunk meg ebben a formában, mert az Örökkévaló így parancsolta, anélkül, hogy akár magunktól megérthetnénk, akár logikus magyarázatot találhatnánk rá. Hiába tudjuk, hogy a tfilin micvájának oka, hogy jelként szolgáljon a zsidó emberek számára, ez a tudás nem visz közelebb a parancsolat részleteinek megértéséhez. Ugyanúgy, ahogyan a kóserság szabályait is azért tartjuk be, mert ez Isten akarata, a tfilineket is pusztán ezen okból alakítják négyzet alakúra.

A négyzetes alakot egyébként igen nehéz munkával érik el. A bőrt erre a célra készült, kézzel hajtott géppel formálják megfelelő formára. A szerkezet működtetéséhez jelentős testi erőre is szükség van, és természetesen pontosan kell ismerni a készítésre vonatkozó szabályokat. Mivel micva teljesítéséhez szükséges eszköz készül, a tfilinkészítő mesternek mindig a fejében kell tartania, hogy ezért a micváért dolgozik, ahogy például a peszáchi macesz sütésénél is mindig észben kell tartani, hogy a tészta gyúrásának, nyújtásának, lyuggatásának magasabb rendű célja van: micvát teljesítenek majd általa.

 

Kabalisztikus magyarázat

A kabala alapműve, a Zohár azt mondja, hogy a tfilin micvájának okát a következő bibliai mondatban találjuk: „És készítsenek nekem hajlékot, hogy közöttük lakozzam” (2Mózes 25:8.). A hajlék, melyről szó van, a pusztai Szentély, a Miskán. A kabalisták a héber írásmódból kiinduló magyarázatot adnak, és a „betochám”, vagyis „közöttük” szót „betoch-M”, vagyis a „mem betűben” kifejezésként értelmezik. A héber írás kétféleképpen írja le az „M” hangot megjelenítő „mem” betűt: szó elején, vagy szó közben nyitott (מ), szó végén teljesen zárt, négyzetes alakzattal: (ם). Ez a forma a magyarázat szerint a négy világtájra emlékeztet, valamint a Szentély négyzetes formájára.

A Midrás emellett azt is kiemeli, hogy a szöveg nem azt mondja, hogy „benne [a hajlékban] lakjam”, hanem azt, hogy közöttük, vagyis a zsidó nép között lakjon. Hogyan tarthatjuk be ez a parancsolatot ma, amikor nem áll a Szentély? Azzal, ha valaki az előírásoknak megfelelően teszi a tfilint, mert ezáltal saját magát magasabb szintre emeli és megteremti azt a hajlékot önmagán belül, melyben az Örökkévaló lakozhat. Ezért is négyzetes a tfilin, hogy emlékeztessen minket a Szentély alakjára, illetve a fentebb említett parancsolatra.

Egy másik magyarázat szerint, melyet a Jeruzsálemi Talmudban olvashatunk (Nödárim 3:2.) a teremtés hat napja alatt semmi olyat nem hozott létre Isten, ami négyzetes lett volna. Vagyis négyzetes alakja csakis olyan dolognak lehet, amit ember hoz létre. A négyzetes tfilin tehát az ember azon feladatát képviseli, hogy a materiálisat, az anyagit, a hétköznapit magasabb spirituális szintre kell emelje, és a saját világában alakítson ki az Örökkévaló számára alkalmas lakhelyet. Ez az ideál a messiási időkben teljesedik majd ki, adja az Örökkévaló, hogy ez minél hamarabb, még napjainkban bekövetkezzen!