Az Európai Bizottság épületében Testvérem őrzője vagyok-e? címmel rendeztek kiállítást, az ukrajnai háború kitörésének második évfordulójához kapcsolódóan.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija a múlt héten tartott megnyitón elmondta, a kiállításon bemutatott egyéni történetek olyan különleges példái a segítségnyújtásnak, amelyek mind az összefogásról szólnak. Összefogásról európai és izraeli zsidó szervezetek között, összefogásról az Európai Unióval, valamint a magyar kormánnyal, mely már a háború második napján segítő kezet nyújtott a veszélyeztetett ukrajnai magyar közösség tagjainak – mondta.

„A kiállítás bizonyítja, hogy összefogással, békét akarva, sokan és sokat tudunk tenni egymásért” – fogalmazott Köves Slomó, majd hozzátette: a kiállítás címéül szolgáló bibliai idézet arra emlékeztet, hogy mindannyiunknak felelősséget kell vállalnunk egymásért.

„Emberi tulajdonság megszokni a nehéz és drámai helyzeteket. Az ukrajnai háború második évfordulóján rendezett kiállítás arra emlékeztet, hogy nem szabad fásulttá válni. Emlékezni kell arra, hogy a háború minden nap folytatódik. Emlékezni, hogy a rászorulókat meg kell segíteni, hogy észhez kell téríteni a világot és megpróbálni a béke irányába terelni” – tette hozzá a rabbi.

A megnyitón Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős uniós biztos így fogalmazott: „A kiállítás az emberi szenvedés oldaláról mutatja be a háborút. Az emberi szenvedést látniuk kell azoknak is, akik csak messziről nézik az ellenségeskedést” – fogalmazott, hozzátéve: „az ukrajnai zsidó közösség arra kérte Magyarországot, hogy nyújtson segítséget a közösség tagjainak kimenekítéséhez. Magyarország meghallgatta ezt a kérését.” Mint mondta, az ukrajnai zsidó közösség számára nyújtott segítség ez idáig észrevétlen és láthatatlan volt. Szavai szerint azonban fontos elmondani azt, hogy az ember mire képes, és megmutatni, hogy példaként szolgálhasson másoknak.

Elsősorban azonban a balatonőszödi üdülőben kialakított szálláson lakók történetein keresztül mutatja be a háború kitörése és a menekülés során átéltek mellett a családok ezreinek szétszakítottságát – mondta el az MTI-nek Bíró Ákos, a MAOIH levéltárának vezetője, hozzátéve: A kiállítás a segítségnyújtás három konkrét esetét is kiemeli, Magyarországról, Lengyelországból és Németországból, amelyekben zsidó közösségek zsidók és nem zsidók menekítésére fogtak össze a helyi kormányokkal.

Megjelent: Gut Sábesz 26. évfolyam 25. szám – 2024. február 29.

 

Megszakítás