Egy pakisztáni állampolgár, akit a kanadai hatóságok a minap letartóztattak, azt tervezte, hogy az ISIS hatására terrortámadást hajt végre zsidók ellen New Yorkban – közölte az amerikai igazságügyi minisztérium. Az eddigi információk szerint a tömegben kezdett volna el lövöldözni – írja az ejpress.org

A 20 éves Muhammad Shahzeb Khan Kanadából New Yorkba tervezett utazni, ahol automata és félautomata fegyverekkel akarta elkövetni a merényletet Brooklynban. Khan állítólag ISIS-videókat és irodalmat terjesztett, valamint a közösségi médiában és titkosított üzeneteken keresztül kifejezte támogatását a terrorszervezet iránt. A vádlott állítólag azt írta, hogy célba akarja venni a Chábád-zsidókat.

Az igazságügyi minisztérium szerint Khan a támadást a tavaly október 7-i izraeli terrortámadás évfordulójának környékén akarta végrehajtani. Úgy fogalmazott az őt lebuktató fedett ügynököknek, hogy „október 7-én vagy 11-én, jom kipurkor akar menni”. Úgy kalkulált, hogy az izraeli terrortámadás évfordulója miatt biztos lesznek tömeggyűlések az amerikai nagyvárosban, valamint az ünnep is összehozza az embereket. A beépített nyomozóknak azt is kifejtette, hogy semmi értelme 70 éves koráig élni és ágyban meghalni, amikor már fiatalon is teljesítheti isten akaratát.

 

Megszakítás